Az Isten népében összegyűlt és Krisztus egy testében egy fő alá foglalt világi hívők, bárkik legyenek is, arra hivatottak, hogy élő tagként a Teremtő jótéteményéből és a Megváltó kegyelméből kapott minden erejüket az Egyház növekedésére és folytonos megszentelésére fordítsák.

A világi hívek apostolsága részesedés magának az Egyháznak üdvözítő küldetésében, melyre maga az Úr rendeli őket a keresztséggel és a bérmálással. A szentségek pedig, különösen az Eucharisztia, közlik és táplálják azt az isten- és emberszeretetet, mely az egész apostolság lelke. A világi hívek különösen arra hivatottak, hogy jelenlévővé és tevékennyé tegyék az Egyházat olyan helyeken és körülmények között, ahol csak általuk lehet az Egyház a föld sójává. Így minden laikus a neki juttatott adományokból eredően egyszerre tanúja és eleven eszköze az Egyház küldetésének "Krisztus ajándékozásának mértéke szerint" (Ef 4,7).

E kivétel nélkül minden Krisztus-hívőt érintő apostolságon kívül más módokon is bevonhatók a világi hívek közvetlenebb együttműködésre a hierarchia apostoli munkájába, azon férfiak és nők módján, akik Pál apostolt segítették az evangélium hirdetésében, sokat fáradozva az Úrban (vö. Fil 4,3; Róm 16,3). Arra is alkalmasak, hogy a hierarchia fölvegye őket egyes olyan egyházi munkakörökbe, melyek lelki célt szolgálnak.

Minden laikusra vár tehát a nagyszerű feladat, hogy az üdvösség isteni terve minden idők és minden földrész valamennyi emberéhez egyre inkább eljusson. Ezért meg is kell kapniuk minden lehetőséget, hogy erőik szerint és koruk szükségleteinek megfelelően derekasan kivegyék részüket az Egyház üdvösségszerző munkájából.