Jóbel blogja

Képzés képzés hátán

Remélem, jót nevettetek az április tréfán. :D

Szóval, lelépés helyett pénteken még a rendrakással foglalkoztam, szombaton már a vasárnapi képzésre készültem. Összejött a szegedi Noé Bárkája Robinál vasárnap. Mise végén elénekeltük orgonával és az új kántorral a kedvenc dalunkat: „Lelkem áldd az Urat”, majd közösségi életet éltünk: imádkoztunk, beszélgettünk, megosztottunk, ettünk és délután egy teamképzés-szerű napunk volt: átlátni a szolgáló csapat működését. Bevezetést adtunk főleg a kisebb figyelmet kapó szolgálatokba.

Tegnap, hétfőn már az hétvégi igazgató képzésre készültem. Este itt volt Szegeden Cseh Peti atya, őt fogadtuk.

A következő napok be fognak szippantani, hogy az igazgatóképzés jobb legyen, mint az előző volt. Van 18 jelentkezőnk!

  • Jóbel

Lelépek

Ezen a különleges napon eldöntöttem: lelépek. Itt hagyom ezt a kócerájt. Folytassátok utódaim, ahogy tudjátok. Nekem más, fontosabb dolgom van. Vár a család, vár a szakmám, vár az építkezés, szóval, megyek.

Minden le van archiválva. A jelszavakat majd összeírom.

  • Jóbel

Húsvét

A kacagós Jézus kurzus után szerdán Noé Bárkája teamünk volt, kiértékeltünk, este volt elköteleződés, leadminisztráltam. Aztán voltam fönn Budapesten az MKKM vezetőképző kezdő napján, hogy megismerkedjem a résztvevőkkel, hogy találkozzam a Budapestiekkel. Közben kiküldtem a szokásos hírleveleket.

A következő héten hétfőn a zsombói lelki napra készültünk, nagykedden meg ott tartottunk az iskolában Csabival, Mártival, Anitával jó kis lelki napot. Jó tapasztalat volt. Aztán a nagyhét további napjai szabadságon voltam. Átváltottam fizikai munkába: takarítottam a telket.

A húsvét után is takarítottam, rendeztem eddig több napon keresztül, a fájlszerveren raktam rendet: 70 GB hang, kép és videóanyagot mozgattam meg, hogy rendezett legyen és el is férjünk. Most kezdek egyéb munkát is végezni. :-)

Jézus feltámadt. Ha ő feltámadt, akkor mi is feltámadunk. Hő Ő feltámadt, a reménytelen (ügyek) is feltámadnak.

  • Jóbel

Kacagós Jézus kurzus

Pénteken reggel már Robi atyánál voltunk Szőregen: pakolás, rendezés... Délutánra az egész csapat készen volt. A résztvevők is megjöttek: zömmel Szegedről, a plébániáról vagy a fíliájáról, de jöttek hárman Bajáról, ketten Budapestről és ketten Miskolcról is. Mint az előző kurzuson, most is 28-an voltak, egy székkel nem lehetett többet lerakni a teremben.

A Jézus kurzus nagyon szép, igyekeztünk olyanná tenni minden napot, amilyen kell legyen: Márk csodás, Máté tanítós, Lukács irgalmas, János isteni. Végül elneveztük a záró teamen „kacagós Jézus kurzus”-nak, mert ilyet sokat ritkán nevetünk kurzuson. A kurzus különlegessége az volt még a számunkra, hogy szinte az egész csapat részt vett benne, mert most egy-egy napra az anyukákat is elhoztuk a kurzusra :-). Nekik ez jól esett. Nekünk is.

  • Jóbel

Csoda

Kezdjük a Jézus kurzust Robi atyánál. Újra telt házunk van, 28 résztvevő. Felkészültünk, de Isten azért készültebb, mint mi :-).

E két nap csodája és öröme: beszéltem telefonon egy régi baráttal, aki már nagyon hiányzott.

  • Jóbel

Túl a betegségen, Jézus kurzus előtt

Átment rajtam a betegség. Olyan nagyon most nem viselt meg, hogy sokat feküdjek ágyban. Próbáltam talpon maradni, amire képes vagyok, azt csinálni. Az OpenLyrics-es fejlesztéseken gondolkodtam a „betegágyon”. A jó az volt Isten szervezésében, hogy pont ekkor volt itt a siófoki papa, úgyhogy ő vitte-hozta a Hannát iskolába (a többi lány itthon volt, Dóri ma ment először oviba), úgyhogy Hawaii volt ez a hét apukaság szempontjából. Kedd, szerda, csütörtök voltak ezek a napok.

Aztán teljes gőzerővel nekikezdtem a szőregi Jézus kurzus készületnek. Lesz ebben a kurzusban is különlegesség: elvisszük rá az anyukákat is egy-egy tanítás erejéig, hogy ők is részesei legyenek a jónak. De ezt a kurzust már régen csináltam, koordinátori feladatok közül is valami úgy esett, hogy rám hárul, úgyhogy most megszűnt minden más és a hétvége óta csak erre koncentrálok. Jó lesz, kezdem érezni!

Budapest

Örömeim:

  • Hétfőn Budapesten maradtam, készültem a másnapi pályázati megbeszélésre, hírlevelet küldtem ki, a MAVÁRSZ projektnek készítettem anyagokat.
  • Kedden pályázati ügyben mentünk Katival megbeszélésre. Örültünk is meg ketté is állt a fülünk. Délután hazautaztam Szegedre.
  • Szerdán Jézus kurzus teamünk volt, tehát erre készültem egész nap.
  • Csütörtökön fél napot sorban álltam a szemklinikán. Ez volt a pihenős napom.
  • Pénteken összepakoltam és felmentem Budapestre, készültünk este Oboval a kiképzőre.
  • Szombaton jöttek a debreceniek és az Új Aratásosok, Angélával, Andival és Oboval megtartottuk az Új élet kiképzőt nekik. Este hazautaztam.
  • Vasárnap családi munkák következtek és az OpenLyrics projekten gondolkodtam.
  • Hétfőn nem sok erővel kezdtem a heten, mára beteg lettem. A lányok után sorra kerültem :).
  • Jóbel

Egy püspök a misszió élén

Tegnap részt vettem az alakulófélben lévő Magyar Városmissziós Szövetség első plenáris ülésén. Felemelő volt. Láttam egy püspököt a népe élére állni az evangelizációban és úgy tanítani, mint egy próféta. Ez csírájában már az az Egyház, amiről álmodtunk. Ez az, amiről álmodtunk. Az világos, hogy felsorakozunk mögötte.

Hálás vagyok

A mögöttem lévő héten olyan sok minden történt, hogy igazán hálás vagyok Istennek.

Hétfőn: Vezetői körrel, a Kilgray licencekkel, az OpenLP 2.4 tesztelésével és hibakeresésével, az OpenLyrics fejlesztői találkozóval, plébániai meghívással, Jézus kurzus teammel foglalkoztam. Kitöltötte a napot! És meglett az Új élet kurzuson eltűnt fényképezőgép!

Kedden: Felkérést kaptunk egy állami szervtől, ennek jártam utána, egyeztettem az ügyben, időpontot találtunk. Kedden is Budapesten kell lennem. Elkészítettem az OpenLP 2.4-ről és az Ászáf csomagról a bejelentést sok helyen. Hírlevelet segítettem szövegezni Katinak. Készültem a Come to me!-re.

  • Jóbel

Egy hét itthon

Nagy változások elé nézünk a családban: idén el akarunk költözni. Ez elég nagy terhet ró rám, úgyhogy idén visszább kell vegyek a teljes bedobásból egy normálisabb tempóra, hogy ez a projekt beleférjen a családomnak idén. Már aktívan folyik minden nap a projekt. A részletekről itt nektek nem fogok írni, csak azért mondom el, hogy tudjátok és imádkozzatok értünk, hogy bírjam.

Hétfőn kezdtünk a tanítókkal készülni a Jézus kurzusra, Robinál találkoztunk.

Kedden honlapépítés volt a fő projekt. Ismerkedem a Drupal 8-cal.

Szerdán hamvazó szerda volt, délelőtt Adalbert atyánál voltam misén. Napközben a Jézus kurzuson dolgoztam. Este Robi atyánál talákozott a vezetői kör.

Csütörtök honlaptervezéssel folyt. Péntek is. Szombaton és vasárnap itthon voltam: a családdal is és a szolgálattal is telt, hogy bepótoljam a heti elmaradásokat.

Most egy nehezebb hét jön sok munkával és a hétvégén szolgálattal.

  • Jóbel

Oldalak