Blogok

Megbeszélések Budapesten

Tegnap Budapesten voltam, titkársági ülésünk volt. Obo ugyan beteg lett, de a többiek találkoztunk. Két dolgot emelnék ki belőle:

  1. Találkoztunk a központ adományozóival. 10 éve annak, hogy kaptuk, sok minden megváltozott azóta, a jövőről beszélgettünk. A lényeg, hogy a következő 10 évben is számíthatunk erre a főhadiszállásra. Kell néhány felújítást végezni, ezt fogjuk felmérni, hogy mennyit kellene most ebbe a centrumban.
  2. Velünk volt Titusz is: Elkészült a dísztermük Pannonhalmán, nagyon szuper helyünk lesz a III. európai szemináriumon! 268 fő fér be, tökéletes. Az idei Band-Ász napok is le vannak zsírozva. És fagyit is kaptunk tőle. Ilyen egy jó lelkipásztori felelős :-).

Este jöttem haza, készülök a péntek-szombati képzésre.

Fáradtan

Jön ki rajtam a fáradtság. Most húzós heteket élek. Ahogy hazajöttem az MKKM OT-ről, hétfőn Zsombón volt Adalberttel mise, aztán nekiláttam a vezetőképző tanításoknak: hétfő, kedd, szerda ezzel telt el. Kész lettek, jók lettek. Készültünk még az IPC-s képzésre is Csabával Anitával. Csütörtökön a felgyülemlett legsürgősebb feladatokkal foglalkoztam. Pénteken felmentem Budapestre, rendszergazdáskodtam, ismét frissítettem két gépet (Kati, Obo), plusz egy Windows 8.1→10 frissítés is kijutott (utálom, szívből gyűlölöm a frissítési rendszerüket...), Oboval pakoltunk, majd kezdődött az MKKM vezetőképző. Lelkesítő látni a nekifeszülést a képzésen. Sokkal jobb, értékesebb, mint előzetesen gondoltam. Szombaton volt három tanításom, aztán hazajöttem. Vasárnap a családi ügyeket hajtottam, velük voltam. Hétfőn dolgoztam már a Vitorlás képzés jegyzetén, de nem sok hatékonyságot tudtam magamból kipréselni a fáradtság miatt. Ma is ezeket gyűröm, de ma már haladtam.

  • Jóbel

Tanítások

A hétvége eltelt Budapesten az MKKM országos tanácsának ülésén. Péntek reggel mentem fel, vártak rám az irodai feladatok: biztonsági mentések, gépek frissítése... Aztán részt vettem az ülésen: főleg a karizmákról, szolgálatokról és művekről esett szó. Szombat este jöttem haza.

Ezen a héten témákat, tanításokat dolgozok ki erre a hétvégére és a következőre. A keddi napon új időszámítás és családi rend következett: Erika dolgozni ment. Most csak még kedden és szerdán dolgozik néhány hétig, de vége a nyárnak neked :).

  • Jóbel

Szervezés szervezés hátán

Miután befejeztem a múltkori kis háttér munkát, várt rám a sok szervezés:

  • Pál kurzus lesz Szőregen, a csapat-összeállítás már nagyjából kész. Lesz előtte 24 órás ima.
  • Összeállítottam az újszegedi meghívásos Jézus kurzus teamjén. Egyeztettem Thorday atyával, elkészült a plakát, banner.
  • Csak összeállt a hódmezővásárhelyi Jézus kurzus. Obo fogja vezetni, a szegediek szolgálnak azon is.
  • Az egyházmegyei Vitorla képzésen tartunk az evangelizációról egy képzés napot, arra készültem. Egyeztettem az IPC-vel.
  • Az MKKM Vezetőképzőjén lesz témám, arra készültem.

Próbálok Robi atya weboldalát is tovább tolni, de nem sok időm marad rá. Most épp Budapestről írok, ma kezdődött az MKKM országos tanácsülése.

Fotók

Helyzetjelentés a régi fotógalériák helyreállításáról: Ezidáig volt 23 kurzusról fényképgaléria és további 5 más eseményről. Eddig visszaállítottam 20 régi 2004 és 2008. közötti fotógalériát, valamint további 25 galériát 1996 és 2006 között. Lásd a Fényképek menüpontot. Még vár rám kb. ennyi. Még vár rám kb. 60 galéria.

  • Jóbel

Itthon

Április második felében zömmel itthon voltam. A hónap első fele elég húzós volt, kurzus kurzus után, a második felében pihenni kellett. Itthon ülős feladatokat csináltam meg pihentem. Örülök, hogy sikerült összehozni a magyar képzések vázlatait meg a kézikönyveket.

Most épp a régi médianyagok feltérképezésén ügyködök, hogy melyik kurzusról milyen anyagunk van (fotók, hangfelvételek, videofelvételek), amelyeket lehet használni a felkészülések folyamán. Elég idegőrlő adminisztrációs munka, úgyhogy magam csinálom már napok óta.

  • Jóbel

Kornéliusz!

Túl vagyok egy nehéz héten, most pihenni kell majd.

Kedden Budapesten voltam, titkársági ülésünk volt Titusszal. Egész nap megbeszélésünk volt, fontos beszélgetések és döntések.

Szerdán és csütörtök idehaza voltam, ügyeket intézve, mentorálva, vezetői körözve és készülve a Kornéliusz kurzusra. Pénteken mentem Mélykútra. Először is nagyon jól esett nem kurzusigazgatónak lenni! Az szuper, amikor nem nekem kell vezetni, hanem mehetek valaki után. A hely ismerős volt, otthon éreztem magam, a testvérek többségét is ismertem már. A szolgáló csapat nagyon jó hangulatú volt. Jó tapasztalat volt, nézzétek meg a fényképeket.

  • Jóbel

Megérte

Megérte minden, amit bele kellett fektetni a hétvégi igazgató képzésbe. Mind a kézikönyvbe, mind a vázlatba ölt órák többszörös termést hoztak. Úgy láttam a visszajelzések alapján hogy sokat tanultak a kurzusigazgató feladatairól, mint a vezetésről, szereztek hasznos tapasztalatokat, a közösségi légkör otthonos volt, és Isten jelen volt köztünk. Öröm volt számomra, hogy Tóth Anikó mellém állt és volt társam a képzésben, örültem, hogy Obo végigkoordinálta az eseményt. Az is öröm volt, hogy láttam Balázst és Robi atyát megszilárdulni ebben a szolgálatban :-), lesznek itt jó Józsuék, akik folytatják Mózes szolgálatát! Köszönöm Jézus, ezt a tapasztalatot!

Most pihenés nem fér bele. Tegnap Robi atya hazahozott időben, aludtam egy jót és kezdem a hetet, mert holnap titkársági ülés Titusszal, hétvégén pedig újra kurzus Mélykúton.

  • Jóbel

Józsue

Holnap reggel kezdődik az igazgatók képzése, a friss keresztségben a Józsue képzés nevet kapta. Ezen dolgoztam a napokban: írtam a képzés vázlatát és a kézikönyvet frissítettem, gondolván az utódokra. Így már összeállt az Ábrahám, a Keresztelő János (koordinátorok és animátorok képzése), az Ezekiel (tanítók képzése) és a Józsue (igazgatók képzése) képzés. Még hiányzik egy rajz, meg majd át kell fésülni ezeket a vázlatokat, hogy mind azonos színvonalú legyen, de alapvetően elégedett vagyok.

Ma még készülök. Reggel feljöttem Budapestre.

Jézus, vezess!

  • Jóbel

Oldalak