Blogok

Adminisztrációs maraton

Kedd reggeltől az volt a fő projekt, hogy befejezzem a magyarországi iskola munkatársainak feltöltését az új adatbázisba. Jelentem, sikerült, mindenki fenn van: 223 jelenlegi munkatárs, 119 volt munkatárs, 6 vendégtanító vagy érdeklődő; vagyis összesen 354 testvér. Közben kiszűrtem néhány duplikátumot, üres felhasználót... Nagy maraton volt: kedd, szerda, csütörtök eszt csináltam végig (Szombathely, Pécs, Kalocsa-Kecskemét, Veszprém). Jelenleg tehát 20 iskolaközösségből áll az iskola (8 megszűnt, vagy nem is született meg). Az adatokat majd még értékeljük, de most már a rendelkezésünkre állnak.

Most megyek Budapestre. Még két tanítást meg kell írnom ma, aztán kezdődik a tanács :).

Köszönöm Jézus a kitartást, amit adtál és az erőt, hogy a nem látványos adminisztrációt is elvégezzem.

Tanácsülés lesz

Tegnap a fő feladat az volt, hogy összeállítsam a hétvégi tanács témáit, a meghívót. Sikerült. Van téma bőséggel, valószínű válogatni kell. Egy témafelvezetőt is elkészítettem. Egyeztettem Titusszal, Zsoltival, Katival róla, mindent sikerült megszervezni. A szokásos napi teendők mellett az üllési misszióra készültem, szervezés és témavázlat írás. Aztán este pedig Üllésen voltunk Adalbert atyánál és a közösségnél Marával, Csabával és Mártival, Kristóffal. Este, amikor hazaértem már nem volt előrébb mozdítani semmit. Ma névjegykártyát készítek Évának és adminisztrálom a még hiányzó munkatársakat (tervek szerint).

Rádiózunk

Újabb hét kezdődik az irodában. A múlt hét elég mozgalmas volt: elhelyezkedés, ismerkedés, vázlat javítás, videók, rádió riportok, emailek, FB a Legyél igazi hirdetésére. Minden lehetséges fórumot körbejártam. Rádió riportokban egész jó kérdésekkel találtam szemben magam. Élveztem! :) Ezen a héten folytatom a vázlat javítást, team-felkészítést, szervezést. Pénteken bemegyek a Benedek Iskolába hirdetni, ezt is elő kell készíteni és folytatódik a hirdetés, reklám-kampány. Két hét múlva lesz egy műhely-konferencia az Iskolai Evangelizáció témakörében, amire mindenképpen el szeretnék menni. Addig még szórólapokat és névjegykártyát is kéne készíteni, hogy legyen, amit adni... Adj, Uram, kreativitást és még több lelkesedést hozzá!
  • éva

Orsi férjnél van

János kurzus vázlattal foglalkoztam... de a nagy esemény nem is ez volt, hanem, hogy Orsit férjhez adtuk a hétvégén. Ez volt a nagy esemény, amit már rég óta kértünk az Úrtól :). Nagy öröm volt számomra ez a hétvége.

Na még valami: van egy világítós Jézusom (egy kereszt, fair play játékért kaptam még középsuliba). Dóra lányom így szórakozik: leveszi Jézust a keresztről, majd Jézus két kezét fogva meglóbálja a karjai körül és közben mondja: „Hí-ta, hí-ta”.

3.napom

3.napom is lassan végéhez közeledik...

3.napom itt az irodában...

mivel is telt? hm... sok mindennel...

volt itt ismerkedés - és még lesz, merthogy minden nap vannak új arcok... s a neveket nehezen jegyzem meg...

volt még sok-sok technika, egy részét már értem, a többit majd menet közben... - kicsit szőke vagyok ehhez? :P

volt sok hirdetés, 1000-rel nyomjuk a "Legyél igazi!"-t: FB-on, emailekben, ma egy újabb videót tettem fel, hirdetések...

volt sok telefon: promó - rádiós műsorokra megbeszélések, hogy hirdessük a Bandifit meg a Legyél igazit...

volt sok kolduló levél és beszélgetés, mert hogy még messze nincs meg az anyagi keret amire szükség volna...

Szóval jó sok minden... Néha az az érzésem, hogy nem haladunk, mert kb.100 dolgot csinálunk egyszerre, de most, hogy így felsorolom, magam is elcsodálkozom rajta: Jé!!! ennyi mindent csináltunk!

  • éva

Irodai napok

Hétfőn új időszámítás kezdődött, csatlakozott a csapathoz Sidó Éva. Törökbálinton lakik, a budapesti irodában dolgozik Katival. Egyelőre még koránt sincs meg a fenntartói klub mögé, de reméljük, hogy mihamarabb összejön. Szóval, hétfő óta így csináljuk.

Én hétfőn a pilisi János kurzus hang-, kép, és videóanyagán verekedtem át magam: megnézni, elnevezni és címkézni, konvertálni, tömöríteni, feltölteni... Nem szeretem ezt a feladatot, de kész lettem vele estére. Mehet Szonjának az összefoglaló levél a linkekkel. Átnéztem még a szeptembert, tervet készítettem és augusztusra tekintettem vissza. Az augusztus durvára jött ki óraszámilag, már értem miért aludtam olyan jókat a János kurzus után :).

Kedden a felgyülemlett ügyekkel foglalkoztam: Norbi, Johanna, Andi, Éva, Pepe, magyar tanács, Szilvi, OLI, Anita, Szonja, Obo, Andrea, Sebi, Zsuzsanna... Kb. velük foglalkoztam. Egy igazi irodai szervezési napom volt :)

Köszönöm Jézus az erőt és a fáradtságot!

  • Jóbel

Új iroda

Új irodám van. Mármint úgy kell érteni, itthon. Készülve arra, hogy hamarosan öten élünk idehaza, beköltöztem a hálószobánkba a nappalinkból. Itt nagyobb eséllyel lesz csend. A nappali és a konyha lesz a kicsik játszószobája és ahol a közi össze tud jönni, a lányok szobájában van a három ágy és a Hanna asztala. Az asztalomat pedig bepasszíroztuk a hálóba.

Szerda reggel felkeltem és csütörtök estig ezt csináltam. Méricskélés, bútorpakolás, faljavítás (gipszelés, glettelés, festés), fúrás, vezetékezés, WIFI hálózat kiépítése, takarítás... Készek lettünk, most már az új helyemen vagyok.

Pénteken a család dolgait intéztem, vásároltunk, ami elmaradt a nyáron, iskolára készültünk. A hétvégén pedig itt volt Szegeden a nővérem, úgyhogy a nagycsalád körül forogtak az események. Tegnap este évnyitón voltunk, elkezdődött Hanna 3. éve az iskolában. Ma reggel már Dóra egyedül van itthon az Erával.

  • Jóbel

A pilisszentiváni János kurzuson jártam

Aug 21-én, szerdán indultam a János kurzusra, Mikivel és Szonjával. Budapesten még aznap készültünk, rendeztük a dolgokat, vásároltunk, majd másnap reggel indultunk a kurzusra. A pilisszentiváni plébánia közösségi házában volt a kurzus. A helyszín teljesen jó volt és az időjárás is irgalmas volt hozzánk. A résztvevők is megérkeztek, úgyhogy Robi atya, Zsolti, Kati, Bibó, Szellő, Marci és Szonja társaságában szolgáltam a kurzuson. Meglepő volt, hogy milyen könnyedén fejezték ki hitüket a fiatalok :). A kurzus imádságai és dinamikái így kicsit hosszabbak voltak, és tényleg 11kor fejeztük be a programot este. Kifejezetten keveset aludtunk. De nem bántam meg ezt a kurzust! Nagyon jó volt. Volt rajta néhány barát és sok értékes testvér, akit most ismertem meg.

Kedden éjszaka érkeztem haza a kurzusról, hoztam Mikit és Kristófot vissza Szegedre. Képeket itt találtok a kurzusról.

Készülés a János kurzusra

Hétfőn elkészítettem még a tanács számára az összefoglalót a Dexterrel történt rendkívüli tanácsülésről és a megállapodásokról. Futottam még egy kört az erdélyi Mária kurzus ügyében.

Ezzel lezártam az irodai dolgokat és már egyedül a János kurzusra koncentrálhattam. Egyeztettünk még Szonjával néhányat, és még sokakkal... Kedden már csak a tanításaimra készültem. Elkészítettem a névre szóló mellékleteket. És írtam néhány oldalt a János kurzus adaptációs jegyzetébe. Összepakoltunk Erával a kurzusra. Pilisszentivánon lesz a kurzus. Holnap, szerdán találkozik a team nagy része Budapesten. Csütörtök este kezdünk 28 résztvevővel :). Kialudtam magam a hosszú hétvégén, jöhet a kurzus!

Köszönöm Szentlélek, hogy vezettél.

Eddig 103

Pénteken két rendkívüli esettel is foglalkoznom kellett: az egyik a pécsi János kurzussal kapcsolatos, de erről majd talán később számolok be. A másik kérdés pedig egy két munkatársat érintő konfliktus volt. Aztán néhány kisebb feladat után folytattam a munkatársi adatbázis feltöltését. Most már csak a három nagy egyházmegye maradt: a szombathelyi, a pécsi és a kecskeméti. Minden más megvan, a megszűnt iskolaközösségek is. Eddig tehát 103 aktív tagot, 66 már nem tagot, 1 érdeklődőt és 4 vendégtanítót tart számon az adatbázis. Néhány konfúz elnevezést rendbe raktam és súgót írtam az adatbázis néhány mezőjéhez. Szombatra ez készen is lett.

A szombat hátralevő részét és a vasárnapot pihenéssel töltöttem, hogy készüljek az előttem lévő kurzusra.

Ma visszaérkeztek Dolli jóvoltából a pécsi Jánosról a plakátok, feltettem az András képzés meghívóját, szolgálati beszámolót és értékelőt készítettem...

Jézus, köszönöm ma Dolli tanúságtételét!

  • Jóbel

Oldalak