Blogok

Kaposvár

Hú, hazaértünk a kaposvári János kurzusról. Most együtt volt a teljes csapat, akik szolgáltunk az előző két hétvégén, azaz: Ságity Mari, Majoros Ildi, Tóth Anikó, Erikám, Serbán Attila és én.

  • Fáradtságos volt, pláne az óraátállítás miatt is :-).
  • De lelkiekben nagyon gazdag volt a hétvége.
  • A legszebb mégis az volt, hogy a kurzus végén a csak a dinamikákról, hidakról, tanításokról számoltak be a résztvevők, hogy Isten ott érintette meg őket, hanem egyéni imákról, egymás közti beszélgetésekről, reggeli imákról... Vagyis Isten jelen volt :-).
  • A helyi szervezők előtt le a kalappal. Nagyon ügyesek voltak.
  • De, aki előtt nem csak a kalapomat emelem meg, hanem a szívem is meghajtom: Jézus, aki velünk volt és cselekedett.
  • A kurzus vázlata, sajnos, nem sokat fejlődött. :-(
Most egy kicsit pihenni kell. Remélem szerdáig kialusszuk magunkat.
  • Jóbel

Fordítások

Tegnap, kedden:

  • A memoQ-ról (program, amivel a vázlatok fordítását végezzük) készítettem esettanulmányt, valamint elrendeztem a fordításokkal kapcsolatos aktuális feladatokat. (Jövő héten várhatóan kiadom az András kurzus vázlatát).
  • Aztán Noé Bárkája teamünk volt itt Szegeden - jó volt barátokkal együtt lenni, nagyon vigasztaló.

Ma:

  • Jóbel

Hétfői szokásos sok minden :-)

A mai nap olyan hétfő volt, amikor minden ráömlik az ember nyakára. Ezt tettem ma:

  • Elkészítettem a Bandistákra a beszámolót a hétvégi Missziós Referatúráról és a Szakadékról.
  • Elkészítettem az 1+1%-os új lapocskákat és mindenfelé kitettem a weboldalakra.
  • A János kurzusra összeállítottam a tanításokat és a tanítóknak az eligazítást, ill. a hanganyagot.
  • Kis honlap javítás: a nyitóra a lengyel és a mások osztrák csapat honlapjának címe.
  • Jézus kurzus meghívó a honlapra.
Holnapra a Kilgray beszámoló maradt.

Missziós Referatúra

Hm, a mai nap édes volt: Elmentem Katival és Mátyás Krisztivel a Bazilikába a Missziós Referatúra meghívására bemutatni az iskolát. Hárman csináltuk, felhasználtuk a tegnap készített prezit. Jó volt :-).

(Újra) megismerkedtünk néhány csapattal és személlyel. A Shalom-osok üde színvolt volt a számomra: ugyanazok az énekek, ugyanaz a stílus, ugyanaz a kérügma. Váó! És az is élmény volt, ahogy ráismertek Pepe Prado nevére :-). Ja, ők csinálnak majd egy színdarab evangelizációt "Szakadék" névvel a jövő héten. ha Pesten lennék, megnézném.

Jó volt az élmény, hogy egy húron pendülünk más evangelizáló testvérekkel. Még csak azt nem tudom, hogy miért hasonlították többen is magukat hozzánk?

Budapesten, kevés alvással

Ma reggel még bepakoltam a Szegeden az Apolló kurzus anyagait, meg a családot a kocsiba és irány Budapest. Erikát leraktam a KPSZTI-nél, aztán irány az iroda: kipakolás. Kezdődhet a hosszú nap. Hanna velem volt délelőtt... 

A mai nap hosszú munkájának gyümölcse a prezentáció, ami holnap lesz segítségünkre a Misszis Referatúra találkozóján. Szerintem pofás lett. De nem gondoltam, hogy ilyen sokáig fog tartani. De Isten adott erőt befejezni. Persze nem lett tökéletes, mint ahogy megálmodtam, de csak Isten tökéletes :-).

Jó, hogy van egy barátom: Nagy Zsolt. Ma röviden tudtunk beszélni. Támasz volt a számomra.

Új iskolabemutató

A mai napom azzal telt, hogy

  • a kaposvári János kurzus soron következő eszközeit, kellékeit, jeleneteit tekintette át, beszéltem meg és
  • elkezdtem készülni a szombati prezentációra: új szempontokat fogalmaztam meg (pl. az identitás); és kitaláltam a prezi alapvető szerkezetét - egyelőre még nagyon vázlatos, bár sok mondat már megvan belőle.
Holnap megyek Pestre. Hosszú volt a mai nap.

A következő Apolló kurzusért

Most már nagyon motivál, hogy a következő Apolló kurzust nélkül tartsák. Szerintem ez a mostani vajdasági csapat meg is tudná csinálni, de biztos, hogy mások is. Mivel tegnap és ma addig dolgoztam az Apolló adaptációs jegyzeten, míg kész nem lett.

Szóval ez töltötte ki ezt a két napomat reggeltől estig. Istennek legyen hála!

Apolló után

Ezt a hétvégét nagyon élveztem. Egyrészt szeretek repülni :-); másrészt meg ritkán élvezhetem a saját munkám gyümölcsét, az Apolló kurzus prédikáció pedig ilyenek.

És most már hangom is volt :-).

Szóval véget ért az óbecsei Apolló kurzus. Öröm volt együtt szolgálni a vajdasági testvérekkel és az pedig vigasztaló, hogy néhány alkalmas igehirdetővel többen vagyunk a VBT-ben.

  • Jóbel

Oldalak