Blogok

Fordítások, fordítások

Amióta hazajöttem a fő projekt a fordítások: előkészítem őket (elkérem a nemzetközi iskolától, elrendezem), régi fordítást párhuzamosítok, korpuszt készítek belőle, terminológiai szótárt készítek (egységesíteni), fordítást ellenőrzök, kiadom a befejezett vázlatot, önállóan revideálom a régi fordítást. Így telnek a napok. Hosszúak.

Nagy menetelés

Vége van a Jézus kurzusnak. Együtt szolgáltam Marával, Zsoltival, Ildikóval és Kiss Ágival. A kurzus legszebb pontja az volt, hogy amikor csukott szemmel, „csak hallgattuk” az evangéliumot.

A hétvége emlékezetes marad, mert még sohasem tartottam olyan helyen kurzust, ahol épp akkor volt plébános-váltás. Együtt sírtunk a plébániáról jött résztvevőkkel. Ezzel a hétvégével lezárult a nagy menetelés.

Január vége óta (amikor a kaposvári János kurzust kezdtük) folyamatosan, minden hétvégén voltam valahol. Ez volt az egyhuzamban menetelés utolsó hétvégéje.

Most pihennem kell. A főnököm megtiltotta, hogy többet most úton legyek.

  • Jóbel

András 90%

No, ma estére sikerült befejeznem az András kurzus vázlatfordítását. Visszaadtam Obonak, hogy néhány dolgot még javítson benne. Ezt a fordítást néztem át eddig a legalaposabban? Én is meglepődtem, hogy a szegmensek 26%-ba belenyúltam. Sokáig tartott, mert most nagyon következetes voltam a terminológiát illetően, hogy végre legyen egy egységes terminológiai szótár. Egész teszik ez a memoQ. Ha visszakapom Obotól, utána még a plakátok jönnek, meg a vázlat befejezése.

Most készülök a hétvégi Jézus kurzusra.

  • Jóbel

Karizmatikus Országos Tanácson

A hétvégén (már péntek este felmentem Pestre az itteni képviselővel, Lele Robival) részt vettem az MKKM Országos Tanácsának ülésén. Szombat délelőttől vasárnap délutánig tartott. Nem tagként voltam jelen, mivel az iskola nem tagja az MKKM-nek, hanem mint együttműködő partneri meghívott. Először történt ilyen, hogy az iskola igazgatója meghívást kapott az OT-ra. Szóval egy mérföldkő volt ez.

Magam is elcsodálkoztam: A karizmatikus közösségvezetők közül keveseket ismertem eddig. Számomra ez a hétvége a helyzettel való ismerkedésről szólt: hogyan működik a megújulás vezetősége, kik a vezetők, mi van az érdeklődésük középpontjában, mivel foglalkoznak, hogyan történnek a dolgok.

Összességében annak örültem a legjobban, hogy meggyőződhettem arról, hogy egy közösségi vezetés van, amely - szerintem is - jó irányba terelgeti a magyarországi karizmatikus megújulást.

Hosszú

A mi napi termés:

  • Lezártam a János kurzust: elpakolás, vázlat javítása a kurzus során felmerültekkel, hanganyag tárolása, megosztása a kaposváriakkal (rosszul sikerültek pótlása), résztvevői névsor véglegesítése, képek elkérése, szinkronizálás.
  • Kati elkészítette a Koordinátor képzés meghívóját, arra csak rá kellett nézzek.
  • Az OpenLP fordítását ellenőriztem.
  • A Kornéliusz kurzusra készültem.
  • Jóbel

Oldalak