augusztus 2011

evangelizálni evangelizálva tanulunk meg

Hol is kezdjem....

Szóval, az elmúlt hetekben voltam szabadságon, (semmit se csináltam!!!) bicikliztem, kijártam a lágymányosi öbölbe, napoztam, barátnéztam. Azután jártam Gellérttel Titusz atyánál, a megbeszélés jutalma: úszás a vihar előtti épphogy csendes Balatonban. :)
Utána 1 nap pihi és utazás Marosvásárhelyre. Barangolás a városban, azután kirándulás Szovátára. Srácok, ha jöttök, el fogtok ájulni, olyan szupi helyre megyünk! Na és a társaság..... :D Lehet még jelentkezni!!!! :)

Hitből, nem látásból

Ma a Pál kurzussal telt. Az első, hogy letaglózott, hogy a 23 helyett 16 jelentkezőnk van. Úgyhogy a délelőtt imádsággal, víziózással és álmodozással telt. Valamit változtatni kell. Peter Fischer tudott valamit… Készítettem a mellékleteket, egész nap. Közi után pedig a Maránál jöttünk össze, hogy beosszuk a csoportokat, szállást… Így összegeztük a helyzetet: semmilyen körülmény nem indokolja egyértelműen, hogy megtartsuk a kurzust. Az egész képletből – Isten mellett – csak a szolgálók a készségesek. De nem látszik, hogy mi lesz az értelme, úgyhogy megtartjuk hitből… és nem látásból :-).

Kreatív nap

Amit ma elvégeztem:

  • Elkészítettem a Korintus kurzus kitűző sablonját a Jocoéknak.
  • Bosszankodtam az elmúlt közösség kurzus szervezési fejetlensége felett, aztán a képekkel vigasztaltam magam, amit Angéla küldött.
  • Titusz nem jön a Pálra.
  • Pontot raktam a BandÁsz napok időpontja végére és megcsináltam az egyértelmű figyelemfelhívást a Bandistákra.
  • Elkészítettem a kikindai misszió plakátját. Kettőt is Ildinek.
  • Jött az Orsi és segítettem neki a Pál kurzus kitűzőit elkészíteni, helyesebben: megmutattam neki, hogyan szoktuk elkészíteni.
  • Megérkeztek a Damaszkusz kurzus legújabb anyagai, ezeket egyelőre elraktam szépen.

Azt reméltem, hogy több mindennel is végzek ma. De ennyi sikerült. Adj erőt Jézus!

  • Jóbel

Finis

Tegnap és ma is már a Korintus kurzus finisébe érve apró és részletes egyeztetések történtek.Sok telefon, nyomtatás. témákban utolsó simítások.

Ma beszéltem a helyi szervezővel Zsolttal, aki már eddig is nagy szerű munkát végzett, már most ötülök neki, hogy vele szolgálhatok.

Még holnap Jocóval egyeztetünk, pakolunk és szombaton hajnalban indulunk.

Bevásárlás, a saját holmim pakolása és vasalás vár rám.

  • tothaniko

készület

Hosszú volt a mai nap! :) Készülődöm én is  a Pál kurzusra. Melléklet nyomtatás, összekészítés. Mindemellett vannak nehezítő körülmények, mint például Laci autója nem működik! Azzal mennénk le Szegedre, úgyhogy buzgón imádkozunk!

Emellett hálát adhatok Istennek, mert úgy néz ki, hogy megvan a csapat akik megyünk az erdélyi csereprogramra! Juppyyyy! :)
Szóval, ezt is szervezni, foglalni kell még. Most jön a java!

Kérem az imáitokat a szombaton kezdődő Pál kurzusért, Szeged városáért, a résztvevőkért és a teamért. :)

Most pedig ideje aludni térni, mert holnap hosszú nap lesz! 

  • Arm Kati

Pál kurzus készületében

A mai napom is a Pál kurzussal telt:

  • készítettem az Üdvtervet.
  • Körbenéztem az Everything és Bajnok videók után.
  • További mellékleteket készítettem, pl. plébánosi megbízás.
  • Elintéztem az utcai misszió engedélyeit. Ez egy kissé összetettre sikerült: Lajos atya, Paffy, kulcs, aztán rendőrség, Szegedi Városkép Kft., holnapra még a Városüzemeltetési Iroda maradt. Ha bonyolult is, de legalább mindenhol kedvesek voltak.
  • Aztán újra a vázlatírásnak feküdtem neki.
  • Nyomtatások, beosztások, telefonok, egyeztetések.
Jézus, ami kész van, azt neked, az erődnek köszönöm! Ami nincs kész, azt meg valahogy old meg :-). És Laci kocsiját gyógyítsd meg, hogy holnap itt lehessenek időben! Köszi!

Pál kurzus, Szeged

Tegnap véget ért a Pál kurzus. 17-en misszionáltak velünk a hétvégén. Isten velünk volt.

Ez egy nagyon jó tapasztalat volt. Az szolgáló team még világosabban tanított, mint eddig bármikor. Ez nem leblamálás :-), hanem fejlődést. Tényleg most is született valami új, ami még világosabbá teszi a kérügmát. A szervezés nagyon tetszett nekem. Örültem, hogy Orsiban ilyen jó szervezetőre találtam.

A legkacifántosabb mozzanat a Dugonics téri evangelizáció engedélyei voltak, de Isten segített. :-) és még akusztikai szakvélemény is akadt.

A kurzushoz kapcsolódó misszióval én elégedett voltam: a miséken tudtak evangelizálni a testvérek, s noha idősebbek is voltak a csapatban nem álltak le a kopogtatós evangelizációnál. Ami pedig valóban nagyszerű volt, hogy tényleg elfújta a félelmet a Szentlélek szele. Isten velünk volt – ez volt a jelszavunk: Isten velünk jár.

Ami szomorú volt, hogy úgy éreztem magam a plébánián, mint akiről már elfelejtették, hogy ők hívtak.

Azt nem mondom, hogy nem kellett meghalni közben, de megérte.

Szervezek

Még kómás voltam ma is, de szervezek. Holnap megyek Budapestre, úgyhogy a dolgokat igyekeztem előbb tolni: a kurzust lezárni, adminisztrálni, hanganyag, videók, rendrakás… aztán felvenni a fonalat, sok-sok levél várt rám.

De alapjában véve most a családdal törődöm, mert sokat nélkülöztek. Jézus, adj erőt! Köszönöm, amit ma sikerült elvégezni.

  • Jóbel

Budapest

Ma Budapest volt a cél. Reggel utazás vonattal: közben evangelizáltam.

Iroda, Katival megbeszélések, próbáltam a számítógépén valamit javítani, de nem sikerült :-(. Megjött a biztonsági mentésnek való. Szerveztünk Katival.

Aztán készültem a Jánoska kurzusra. Vártam a Marik Jóskát, de végül inkább Mózessel állapodtunk meg a részletekben, mert ő ért oda :-). Ha minden igaz, a János kurzus alapján készítenek egy tanítványság iskolát a közösségi szolgálatuk látogatóinak. Jézus, áldd meg őket!

Aztán a legutolsó vonattal hazajöttem. Közben készültem. Most itthon. Álmos. Fáradt vagyok még mindig Jézus!

  • Jóbel

Magyarbánhegyes

Ma Nagy Robi atyánál voltam a Katival. Illetve Kati már vasárnap is ott volt nála, mert Robit áthelyezték Kunágotáról Magyarbánhegyesre. Plusz még Nagybányhegyest is ellátja. Segítettem költözködni, utána meg beszélgettünk az iskola jövőjéről, és az iskolában elfoglalt helyéről. Este hazautaztunk, Katit feltettem a pesti vonatra.

Köszönöm Jézus, hogy vezettél bennünket és, hogy szóltál hozzánk: Megteszem, a lámpást nem rejtjük a véka alá, és jöhet a forgószél. Ámen.

Egy nappal szeptember előtt

köszönöm Jézus, hogy ma velem voltál. Először is Bibliát tanulmányoztunk. Aztán nekiláttam a tanácsot előkészíteni. Közben frissítettem a 7-es Drupalon futó oldalakat. Aztán nekiálltam az őszi kurzusokat szervezni, előkészíteni. A Shalom közösség lelkigyakorlata is terítékre került, de abban még nem sikerült előre lépni. És persze a munkán túl: évnyitó, készület a suliba.