Fotók az V. Band-Ász napokról
- Tovább Fotók az V. Band-Ász napokról tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Bennünket - a Szent András Evangelizációs Iskolát - azért hívott létre Isten, hogy új, kérügmatikus evangelizátorokat képezzünk a harmadik évezred új evangelizációja számára a Katolikus Egyházban.
nyomdokain járva Pétereket keresünk, akiket megismertetve az Úrral azután már jobban képesek szeretni, szolgálni és hirdetni az Úr Jézust, mint mi magunk.
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!Mk 16,15
Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van. • Lk 19,24
E példabeszéd ismertebb és kedveltebb változatát a talentumokról a Mt 25-ben találjuk: első olvasatban könnyen érthető mondanivalója van a „képesség-talentumaink” kamatoztatásáról.
A Lukács 19-ben összetettebb a példabeszéd és ezt a változatot kevésbé gyakran olvassuk.
Az Új élet Krisztusban kurzus Istenről és a Te életedről szól, amit az Ő gondviselő szeretetével eltervezett. Nem fogsz ezen a kurzuson semmi mást megtudni Istenről, csak a legfontosabbat. Ha kereszténynek tartod magad, mégsem elégedsz meg a vasárnapi jellegű kereszténységgel; ha jobban meg akarod ismerni Jézust; ha fel szeretnéd fedezni, milyen örömöt ad ő az életedbe; ha úgy érzed, lehúz a bűn; ha gyengének látod a hited; ha szeretnéd megtudni, mit jelent találkozni Isten Lelkével; ha magányos vagy keresztényként is; ha még nem vagy (teljesen) Istené, és szeretnél Istennel egy új életet elkezdeni, ez a kurzus neked szól. Ezen a hétvégén Istennel együtt járva tapasztalhatod meg előadásokon, imán, énekeken, gyakorlatokon, a közösen megtapasztaltakon keresztül, miről is szól ez a kurzus.
Gyere el, ha szeretnéd megtudni: Milyen ajándékot szánt Isten a számodra? Isten valóban gyermekeként szeret? Miért nem tapasztalod mindig ezt? Jézus a Te Megváltód? Miért fontos a hited? Mi jelent a megtérés? Miért Úr Jézus? Ki az a Szentlélek? Miért lényeges a szerepe az életedben a közösségednek és az Egyháznak?
Egy hétvége Istennel, ahol
+ az Atya új életet sarjaszt benned
+ az élő Jézus Krisztusból
+ a Szentlélek erejével.
A kurzus témáiból:
Isten: valóban szeret?
De miért nem tapasztalom?
Jézus: miért halt meg?
Miben áll hinni?
Mit is jelent megtérni, és minek?
Szentlélek: mit is kezdjek vele?
Köz(ömb)össég
A kurzusról:
Az Új élet Krisztusban kurzuson nem lehet semmi mást megtudni Istenről,
csak a legfontosabbat!
Keresztény vagy? Igyekszel jó ember lenni? Tudsz már sokmindent?
– Mégis úgy érzed, valami még hiányzik és többre vágysz Istentől?
Akkor itt a helyed!
Itt nem az a cél, hogy okosabb legyél, itt az a cél, hogy Istent megtapasztald!
EZ A KURZUS NEKED SZÓL,
ha szeretnél teljes szívvel keresztény lenni;
ha vágysz túllendülni azon, amit nem értesz Istennel kapcsolatban;
ha belépnél Isten örömébe és szabadságába;
ha lehúz a bűn;
ha hited erőtlen;
ha Isten Lelke távoli;
ha magányos (keresztény) vagy;
ha még nem vagy (teljesen) Istené,
és szeretnél Istennel új életet kezdeni.
A kurzus tanításokból, imákból, rajzokból,
énekekből és sok-sok gyakorlatból,
közös tapasztalatból áll, hogy
valósággá váljon, amit látsz és hallasz.
Ez a két nap nem a fejed felett süvít el,
hanem rólad és Istenről szól.
Csak nyitott és őszinte benső kell hozzá.
Mi az Emmausz kurzus?
„Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?” • Lk 24,32
Az Istennel való találkozásból és a vele való megismerkedésből fakad a boldog élet. Istent meg lehet ismerni. Ő nem hallgatag valaki, hanem beszédes személy, akinek van mondanivalója. Életadó mondanivalója. Hallod, hogy Isten beszél hozzád? Jézus Isten hozzánk intézett szava. Az Emmausz kurzus megismerkedés Isten szavával – Isten Igéjével –, hogy életet adjon számunkra az olvasása, hallgatása, követése, életre váltása által.
A kurzuson végigjárjuk a Jeruzsálemtől Emmauszig vezető utat, hogy nekünk is lángra gyúljon a szívünk Isten Igéjének tüzétől. Ez a kurzus megváltoztatja a kapcsolatunkat az Igével. Ha még nem olvasod naponta, vagy ha úgy érzed, nem érted, amit olvasol, vagy nem ismered eléggé az Igét, gyere el! Várunk! Isten Igéje ezen a kurzuson a te szívedet is lángra tudja gyújtani, mivel hordozza Istent.
Miből áll?
Előadásokból, imákból, énekekből és gyakorlatokból, hogy megtapasztald Isten jelenlétét.

Mi, karizmatikus és „rajongó” keresztények szeretjük Istent dicsőíteni. Nem mintha a liturgia nem tenné ugyanezt. Ilyenkor Istent szemléljük dicsőségben, trónon ülve, leírhatatlan szépségben, tiszteletben, angyalok karától körülvéve. És Isten dicsőítése minket magunkat is felemel ebbe a szent jelenlétbe.
De Isten nem ragaszkodik a saját dicsőségéhez.
„Mindenki alázatosan tekintse a másikat maga fölött állónak.” (Fil 2,3)
szolgáltak neki vagyonukból
(Lk 8,3)
A magyarországi iskola főállású munkatársait és a budapesti irodát mi, állandó támogatók tartjuk fenn. Amíg elegen vagyunk, ők is lesznek. Csatlakozz hozzánk, hogy folytatódhasson a szolgálatuk!
Alapítványunk adószáma: 18257616-1-43
bankszámlaszáma: 12011148-00130975-00100002
Jézus a 4 evangéliumban kurzusCsót, 2026. okt. 2-4. és nov. 13-15.
Ászáf kurzusSzombathely, 2026. okt. 22-25.
Új élet Krisztusban kurzus (ZÁRTKÖRŰ)Budapest, 2026. nov. 6-8.
Álomlátó József kurzusSzeged-Szentmihály, 2026. nov. 13-15.
Az evangélium 7 fiatalja kurzusDebrecen, 2026. nov. 27-29.
Új élet Krisztusban kurzus - ismét papoknak és munkatársaiknakTahi, 2027. jan. 18-20. (hétfő-szerda)
Ászáf kurzusZsámbék, 2027. febr. 19-21.
János kurzusSzeged, 2027. jún. 20-26.
Üdvösségtörténet kurzusVál, 2027. júl. 14-18.
Jelenleg 1 felhasználó van a webhelyen
Friss hozzászólások