Nem szeretnék megemlékezni Ferenc pápáról.

A szentmisében sem megemlékezünk. Az evangelizációban sem megemlékezünk. Aliturgiában ünnepeljük Istenünket és átéljük újra, amit értünk épp most tesz. A misszióban pedig hirdetjük őt, aki épp most cselekszik.

Ferenc idejét sem tesszük múlttá. Hanem szeretnénk épp most életre kelteni azt, amiről beszélt nekünk, evangelizátoroknak.

2013-ban az Evangelii Gaudium-mal nyitott, és azóta mindvégig az evangelizációra buzdít. Egészen legutóbbi, Spes non confundit (Róm 5,5) kezdetű, a 2025-ös jubileumi évet meghirdető bullájáig. Ferenc kezdettől másra hív, mint amire az egyház és mi magunk is be vagyunk rendezkedve:
„Szervezünk valamit, gyertek el!” helyett arra buzdít: „Menj! Te, egyház, menj! Mi, egyház, menjünk! Mi, Szent András, menjünk! Te és én, menjünk oda az emberekhez! Én menjek oda az emberekhez!”

„A szívem nyugodt, én Istenem.” (Zs 108,2)

Túl.
Ha mostanság zajló életünket egy szóval akarnánk jellemezni, többségünk esetében ez a három betű meg is tenné: TÚL.
Túl sok információ özönlik ránk, túl sok irányból, túl sok csatornán, túl sok témában. Túl sok a feladat, túl terhes a felelősség, túl zsúfolt a To do! - lista. Túl a kezelhetőn a gondok mennyisége, túl az átláthatón a problémák jellege, túl a jól viselhetőn a nehézségek foka. De még a jó ügyünk is jellemzően túlteng: túl van a naptárunk határain a fontos programok rajzása, túl a vállalhatón a nemes feladatok mennyisége, túl a teljesíthetőn a határidők szorítása, túl a méltón megélhetőn a szent tevékenységek füzére, túl a megelégedettséggel elláthatón a vállalásaink sora.
Mindehhez pedig rendszerint túl kevés az időnk, túl csekély az erőnk, túl lankadt a figyelmünk, túl röp az imánk, túl felszínessé lettek kapcsolataink – túl rövid az életünk.
Túl.

Kárpátalján Emmausz kurzust tartottak drága testvéreink áprilisban, most pedig Új élet Krisztusban kurzusra készülnek. Új és új tanítványok állnak bele és növekednek a szolgálatokban, kurzusigazgatásban és koordinálásban is! Miközben a férfiakat érintő hadba vonulás kötelezettsége egyre szigorodik, és a háború miatti feszültség az élet minden területén egyre csak növekszik. A fenyegető sötétséggel szemben felfénylik Krisztus világossága általuk, akiknek Józsue lett a névadójuk, hiszen Józsue nemzedék az iskolaközösség neve. Az a Józsue, aki számára hétszer hangzik el Isten Igéjében, hétszer, tehát a teljesség igényével:
       „Légy erős és bátor!”: 5Móz 31,6
       „Légy erős és bátor!”: 5Móz 31,7
       „Légy erős és bátor!”: 5Móz 31,23
       „Légy erős és bátor!”: Józs 1,6
       „Légy erős és bátor!”: Józs 1,7

„Eljön az Úr és megpihen.” (Iz 4,5)

Isten olyannak alkotta az élőlényeket, hogy időről időre pihenésre legyen szükségük. Mi, emberek, sokszor teherként, korlátként éljük ezt meg. Feladatainkat nehezen győzzük erővel, ami zavaróan hamar el is fogy, és fájlaljuk, vagy éppen bosszankodunk, hogy emiatt meg kell állnunk. Szeretnénk fáradhatatlanok lenni. Jónak tartanánk, ha nem éheznénk meg, nem fogynánk ki a szuszból, nem csökkenne a lépésszámunk, nem lennénk kénytelenek engedni az ütemtervből...