2005. február 18-20-ig vettem részt Zákányszéken egy Fülöp kurzuson. Tudjátok tele voltam kérdéssel. Kell-e ez nekem? De mégis menni akartam. Hittem benne, hogy Jézus hív oda és szerepel az Ő tervében, hogy ott legyek.

Olyan meghatározó volt számomra ez a lelki gyakorlat, hogy még a mai napig is sokszor eszembe jutnak az ott megértett és megtapasztalt dolgok. Elég sokan küzdenek azzal, ami miatt én is sokat szenvedtem. Volt egy rossz Istenképem. Lelki fejlődésem során különböző állomásokra érkeztem. Ez a Fülöp kurzus is egy ilyen, méghozzá meghatá­rozó állomás volt. Végre találkozhattam Isten végtelen szeretetével. Találkoztam az ATYÁVAL, aki úgy szeret engem, ahogy vagyok. Rájöttem, hogy nem kell pedáloznom nála, és nem kell rettegnem tőle, hogy mi lesz akkor, ha rosszat teszek... No persze ez nem azt jelenti, hogy most mar aztán nyugodtan csinálhatok mindenféle rosszaságot.

„Örök szeretettel szeretlek téged, azért vonzottalak kegyelemmel.” Jer 31,3

A Szent András Evangelizációs Iskolának ez az első állomása, ez a lelkigyakorlat. Mindig engedélyt kérnek az Egyháztól a lelkigyakorlat megtartására. Sőt, ott Zákányszéken a plébánost is meghívták. Minden nap tartott nekünk szentmisét.

A tanítók úgy szóltak Istenről, hogy csak ittam és ittam a szavakat: Mintha csak egy száraz szivacs lett volna a lelkem. Megtapasztaltam, hogy nagyon-nagyon gyenge vagyok, Isten szeretetében újra átéltem összetörtségemet. De nem hagyott el kegyelmével az Úr: a közös imában átadtam neki az életemet! És ekkor a Szentlélek nagyon szépen, ahogyan akkor engem kellett, megérintett. Adománya a szomjúság volt. Szomjat kaptam Istenre, szomjat, hogy belőle táplálkozzam. Megismertem az élő, közeli és szerető ISTENT.

Ezen a kurzuson Isten számomra hatalmas dicsőségét, erejét és hatalmát mutatta meg. Megértettem mit jelent az, hogy Isten átformálja az embert Önmaga hasonlatosságára, amikor az fedetlen arccal szemléli Őt. A dicsőítésben valóban belenézhettem Iste "arcába". Számomra a fedetlen arc azt jelentette, hogy már nem bírtam és nem is akartam magam és Isten közé gátul rakni egy álarcot, hogy minden rendben. Azzal, hogy összetörten föladtam és megvallottam azt a szörnyű bűnt amit tettem és gondoltam és kértem Jézust, hogy cserélje ki a kőszívemet élő, hús szívre, hagytam hogy Isten szabadon cselekedjen az életemben. Talpraállított, kicserélte a szívem, megtísztított és megbocsátott, valamint megtanított megbocsátani. Magamnak és másoknak is. Egy teljesen más ember jött haza, egy olyan ember aki elkezdett végre Jézuson kívül másokat és önmagát is őszintén szeretni.

Még a múlt évezredben vettem részt Feleségemmel együtt egy házaspároknak és atyáknak, szerzeteseknek tartott kurzuson, melyet a Házas Hétvége lelkiség szervezett.

Itt olyan élményekben volt részünk, melyek új útra terelték házasságunkat, újra szerelmesei lettünk egymásnak. Megértettem: - mit jelent a szentségi házasság, ahol férfi és nő ketten eggyé lesznek az Atya ölelő jelenlétében és gondoskodásában. De ki ez az Atya, ki Jézus?

Megismerkedésünk óta jártam templomba a párommal. A jegyesoktatás, az én elsőáldozásra és bérmálásra való felkészítésem egy projektbe tömörült :-).

A bérmálási szertartás előtt külön felhívták a figyelmünket, „lehet, hogy semmit sem fogtok érezni, vagy tapasztalni”. Így is történt.

Az érzés, a tapasztalás hosszú évekig tartó hiánya - bennem - azt váltotta ki, hogy ellangyosodott a kezdeti lelkesedésem és a „szokássá” vált vasárnapi templomlátogatás egy idő után nyűggé vált. A már említett házas kurzus után fellángolt bennem a keresés. Ha tényleg szentségi a házasságom, akkor tudnom kell, hogy ki Ő, hol van Ő?

• Ilyen előzmények után hívott el egy ismerősöm egy lelkigyakorlatra, amit a Katolikus Karizmatikus Megújulásban „Fülöp kurzusnak” neveznek.

Két nap alatt Ádámtól, Évától kezdve a szerető Atyán keresztül eljutottunk egészen Jézusig, aki az Ő Szentlelke által ma is képes megmutatni azt bárkinek, hogy Isten létezik !!!

Azonnal kiderült, ez az, ami hiányzott az életemből, amióta a templomba betettem a lábamat…

Ő betöltött egészen az Ő Szentlelkével, átölelt a szeretetével és hagyta, hogy ott sírjak az Ő keblén, sirassam az elkövetett bűneimet. Azokat, melyekért az Atya az Ő Szent Fiát feláldozta. - Ő Jézus - és értem is megfeszítetett. Elvitte magával a bűneimet.

Nekem a megtérésemet nyújtotta, ajándékozta a Fülöp Kurzus. Igaz, keresőként mentem oda, de nem is sejtettem, hogy milyen erővel fog engem megtalálni Jézus…

Remek volt és mulatságos! Érdekes, hogy ez a két jelző jutott eszembe erről a pár napról ott Pécsen, a Mózes kurzusról.

Remek volt, mert

• Mózest eddig is csíptem, de most valahogy kinyílt a személyisége. Jó fej volt!
• valamilyen érdekes okból kifolyólag mindig volt valami mozzanata az életének és történetének, ami PONT passzolt. Ki hitte volna?!
• rájöttem, hogy időnként saját magam "vezetésében" is nagy szükségem van tanácsra, és nem feltétlenül csak mások esetében tudom Mózes tapasztalatait felhasználni. De nem ám!
• remekelt a Szentlélek és válaszokat adott. Korrekt volt!
• rájöttem, hogy Istennel csakis barátok lehetünk, másnak lenni nem érdemes. Meg miért is?

Mulatságos volt, mert

• az ott lévő emberek mulatságosak voltak. Mindenki szerencséjére!
• Jézusnak szerintem nagyon jó a humora és ezt mi is átvettük. Még jó!
• együtt lenni olyanokkal, akik nyitottak és barátságosak, az jó mulatság. Kimondhatatlanul!

Remek és mulatságos. Ez a kettő így együtt volt működőképes, nekem, szerintem.

Ancsa