Múlt szombaton megtartottuk az alcsúti Jézus kurzus első fordulóját. Maga a kurzus jól sikerült, szép volt. A résztvevők érdeklődők és együttműködők. Jó a szünetekben az efféle mondatokat hallani: "teológiát végeztem, de még soha nem hallottam így az evangéliumokról". Isten újra és újra megerősíti, h. van vmi különös és egyedi abban, amit a mi kurzusaink által akar az embereknek elmondani. Sokszor az a benyomásom, hogy már az a tény, h. érzelmileg is komolyan vesszük, amiről beszélünk, kérügmatikus erővel bír... Ez nem az Egyház kötelező tanítása, csak némi morfondírozás részemről. ;)

No, igen, nem vagyok akkora nagy blogger... De azért igyekszem most beszámolni a legutóbbi bejegyzés óta történtekről.

Az elmúlt bő két hétből egyet családi nyaralással töltöttünk Tatán, régi barátaink udvarán sátrazva. Bár az idő sokszor az esőkerülgetés különféle kihívásai elé állított, azért még nyaralás volt és jó, volt, csak épp a fürdőzés kimaradt. A gyerekek magát a sártat is nagyon élvezték, meg nekik egy-egy játszóterezés is maradéktalan öröm tud lenni... Kifőzdefélében ebédeltünk, jó nagy és egész finom fogásokat, az átlag éttermi ár feléért, úgyhogy kirúgtunk a hámból!! Barátainkkal játszottunk együtt a gyerekekkel, este-éjjel beszélgettünk, gyerekek táncoltak az udvaron gitáros dicsőítő énekekre, kutyust hajkurásztak, bicikliztünk, kilátóztunk, víztornyoztunk. Jó volt igazán.

Több, mint eseménydús a majdnem két hét, ami mögöttem van. Meg sem kísérlem a teljesség igényével összefoglalni. De annyi kitelik tőlem, h. címszavakban egymás mellé sorakoztassam a PÁL kurzus és az elmúlt 4 nap olaszországi kurzusának eseményeit, fő jellegzetességeit.

Az elmúlt napokban sokat tanultam a repjegyfoglalás csalafintaságairól:

Az elmúlt hét egész szép színeket hozott a titkársági irodai mindennapok palettájáról:

a lenti kurzuskellékraktár felkeresése több fordulóban Jocóval János kellék ügyben, Katival „vigyük le” ügyben. Ez nem nagy (m2-re), de fantáziát megmozgató és nem csekély mélység, vagyis inkább magasság dimenzióval rendelkező területnek ígérkezik. A műkarácsonyfa mindenesetre most el lett süllyesztve ott lent... ;) Ebben az még a szép, h. aztán másnap hozott vissza egy kedves tesó egy szép nagy plakátos mappát, amit majd (!) szintén oda viszek le. Mivel egy épülettel odébb és egy szinttel lejjebb van, egyelőre marad a „majd”. Persze akad még néhány ilyen „majd”..., egyelőre még nem érem utol magam a to-do-listámon, meg hát sok minden igazi iroda- és ujevangelizacio.hu-specifik ez meg azzal nem gördülök igazán gördülékenyen, de igyekszem inkább a gör, mint a dülékeny felé erősíteni a dolgokat.

Isten időzít: épp a próbaidő végén jártam egy munkahelyváltás után, amikor Gellért megkeresett a hírrel, h. nyert az alapítvány pályázaton, és jöjjek titkárnak az irodába. A feleségemmel együtt mondtuk ki erre a boldogító igent. Én pedig kimondtam a nem-et a mhelyemen a folytatásra, nem tudom, boldogtalanítólag hatott-e rájuk...

Én, a vidékre szakadt egykor volt pesti, feltérképeztem, h. a mi környékünkről három barátunk is van, akik naponta a Fehérvári út érinthetőségével járnak dolgozni kocsival, és fel is ajánlottam nekik baráti szálaink szorosabbra vonásának lehetőségét oly módon, h. engem visznek s hoznak Budapestiába. Mondhattak volna erre nem-et? ;)