Isten időzít: épp a próbaidő végén jártam egy munkahelyváltás után, amikor Gellért megkeresett a hírrel, h. nyert az alapítvány pályázaton, és jöjjek titkárnak az irodába. A feleségemmel együtt mondtuk ki erre a boldogító igent. Én pedig kimondtam a nem-et a mhelyemen a folytatásra, nem tudom, boldogtalanítólag hatott-e rájuk...

Én, a vidékre szakadt egykor volt pesti, feltérképeztem, h. a mi környékünkről három barátunk is van, akik naponta a Fehérvári út érinthetőségével járnak dolgozni kocsival, és fel is ajánlottam nekik baráti szálaink szorosabbra vonásának lehetőségét oly módon, h. engem visznek s hoznak Budapestiába. Mondhattak volna erre nem-et? ;)

Tehát 1-jétől itt vagyok az irodában. Érdekes érzés, ahol eddig kurzusok és egyéb akciók során fordultam meg, ott mostantól kezdjem otthon magam. Fura. De Isten hozott ide, és hála van bennem és öröm. És mi történt itt eddig? Kati irodaátpakolással és takarítással animált, Gellért szoftvertelepítéssel motivált és sokórás oktatással képzett. Híd és spiritualizáció a reggeli ima, aztán jönnek a dinamikák: „akkor most már csináld te!” :))

Persze nem vagyok én magamra hagyva. És bár kapkodom a fejemet, h. mit hol és hogyan is kell a linuxos gépen a szentandrásos alkalmazások erdejében megtalálni, korlátlan számú telefonos, szkájpos és csetes segítségkérési lehetőséggel élek naponta! :)

Úgyhogy adminisztrálom a kurzusjelentkezéseket, a munkatársi elköteleződéseket, lassan rákanyarodok a honlapon való megnyilvánulásokra, miközben naprakészre felzárkóztatom a szolgálói naplómat és megírom a szolgálati blogom e jeles nyitányát.

És örülök a telefonoknak és íméleknek a résztvevőktől, a kurzusszervező munkatársaktól. És az autóutaknak a barátaimmal, akik rámcsörögnek, mikor indulnak visszafelé, én meg összekapom magamat, h. kint legyek a sarkon, aszerint, ahogy a barátom időzít.