Az elmúlt napokban sokat tanultam a repjegyfoglalás csalafintaságairól:

Az nem úgy van, h. egy kiló krumpli 100 forint, és akkor megyek és veszek egy kiló krumplit 100 forintért. Mert amire előveszem a bukszát, már 180 forint. Mert amikor jön a tömeg a piacra, akkor átírják az árat magasabbra. S miután felháborodásomban felbátorodva nagy dirrel-durral sarkon fordulok, hazaérve rájövök, h. mégsincs krumplim. Na, akkor jönnek a cselek: szétnézek másnap, délidőben, hisz úgyis mindenki ebédel, meg éjnek évadján, hisz úgyis durmolnak a krumplira nem is annyira, mint én, és bekukkantok a piacra pitymallatkor, hátha csak én, meg az újra 100 forintos krumpli van ott ... de nem, nem jövök rá a kofafortélyra: mitől függ, h. mikor mennyi??? Nade nem olyan fából vagyok én faragva, h. csakúgy krumpli nélkül maradjak, v. hagyjam, h. fafejnek nézzenek és kiforgassanak minden vagyonomból egy vacak kiló krumpli miatt. Van itt ész!!! Nekilátok cseleskedni, és nem krumplit keresek, hanem burgonyát, pityókát, földi almát, katofelt meg mindendemindent, és az egyik végre bejön: lecsapok fél kiló pityókára bomba áron! Igaz ugyan, h. a piac más szegletében lelek rá, s ezért nehezebb lesz hazacipelni, de legalább mégis túljártam a kofaészen. ...félig, mert a másik fél kilóra is szükségem van, azt meg már, mivel lassan delet dönget a nagyharang, kénytelen leszek megvenni krumpliból, 180 ft-ért... De csak felet, nemám egy kilót, h. ne örülhessenek, h. teljesen túljártak az eszemen, mert azon csak félig jártak túl, én meg hamarost egészen teleeszem magam paprikáspityókrumplival!

Aki pedig úgy lenne, mint egyes tanítványok voltak, akik nem egészen értették Jézus 1-1 pl-beszédét, azok kedvéért megmagyarázom: Hát nem sikerült egészen ócón bevásárolni repjegyből, h. Gellért és én kijussunk Itáliába Pepéhez, de legalább a visszautat meg tudtuk jutányos áron venni - Pozsonyba. No, majd vonatozunk az egyik régen volt magyar fővárosból a mostaniba.

Ezen túlmenően folytatódtak a szálláshelyiségünk beázása körüli mizériák, ismét falbontó szerszámokkal felfegyverkezve vonultam fel, de ezúttal a zuhanyfülke helyett a szomszédos vécéfülkében, ahol nagy műgonddal mindössze 1 (egy) darab csepét fejtettem le ahhoz, h. feltárjam az eddig is jól sejtett valóságot: nem innen ázik a túlsó fal. A siker, azaz a megkérdőjelezhetetlen bizonyíték ez után derült napvilágra, amikor is elhajítottam a pusztítót erejű vésőt és kalapácsot, és nyers pusztakézzel (s lábbal) nekiláttam a szoba emeletes ágyai szétmozgatásának, s lám: oly mértékű ázomány és penészedmény került napvilágra 3 falon is, amelyek 1 (azaz egy)-értelműen bizonyítják mind a gondok úr, mind a vízszerelő bácsi, és egyáltalán, minden arrajáró számára, h. nem mi áztatunk, hanem mi is ázunk vhonnan máshonnan! Innen már a tisztelt ház(tömb illetékeseinek) dolga, h. a hibát (vhol) feltárják, javítsák, a károsult épületrészeket (azaz a mi szobánkat a szálláshelyiségben) renoválják és a tulajdonosokat (azaz a SztAndrás Alapítványt) az őket megillető mértékben financiálisan is kártalanítsák.

Na, e hétre legyen ennyi elég, bár még sokminden történt, de már nagyon késő van, és még nem pakoltam be a cuccaimat Pál kurzusra és Pepelátogatásra.