Mozgalmas év 2012? Mozgalmas nap
Ma újra felvettem a karácsonykor elhagyott fonal szálát. Ja, a szünetben a Mózes kurzus fordítását néztem át (három nap), nagyjából készen is van, de most fel kellett hagynom vele, hogy a napi dolgok haladhassanak.
Bennünket - a Szent András Evangelizációs Iskolát - azért hívott létre Isten, hogy új, kérügmatikus evangelizátorokat képezzünk a harmadik évezred új evangelizációja számára a Katolikus Egyházban.
nyomdokain járva Pétereket keresünk, akiket megismertetve az Úrral azután már jobban képesek szeretni, szolgálni és hirdetni az Úr Jézust, mint mi magunk.
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!Mk 16,15
Ma újra felvettem a karácsonykor elhagyott fonal szálát. Ja, a szünetben a Mózes kurzus fordítását néztem át (három nap), nagyjából készen is van, de most fel kellett hagynom vele, hogy a napi dolgok haladhassanak.
Ami ma sikerült:
No, végére értem a mai napnak:
A mai nap nem volt bonyolult, mert lényegében egész nap egy feladatot dolgoztam: befejezni a Mózes kurzus vázlat fordításának ellenőrzését, és elkészíteni a plakátot magyarul. Sajnos ez a plakátsorozat nem vektoros, hanem raszteres, így dolgozni is nehezebb volt vele, de KÉSZ VAN. Most elindítom a szerverre fel az anyagot, reggelre felé, jó sok, több, mint egy CD. Most megyek aludni, mert hosszú feladat volt ez, majd reggel felteszem a Bandistákra és visszaküldöm Mexikóba is a kész anyagot.
Jézus, köszönöm a mai ötleteket, köszönöm, hogy ez sikerült, hogy jó lett, köszönöm az áldásodat.
Ma visszább kellett venni a tempóból, hogy a hévégére tartalékoljak. Nagyon elfáradtam. Jó, hogy sikerült befejezni a dolgokat, de sok volt.
Úgyhogy ma reggel kiraktam a Bandistákra a Mózes vázlatot, megírtam a bejelentés, elküldtem Pepének és Jonathan-nak Mexikóba az anyagot, megköszöntem a fordítónak, Andrisnak a munkát, elküldtem neki az észrevételeket. Ezzel egy nagy sorozat végére értem: az első lépcső kurzusainak vázlata mind megvan magyarul, lehet őket tartani.
Aztán Pepét értesítettem, hogy Carlos-szal megállapodtunk az Új Élet kurzus időpontjában.
Aztán a Fenntartói klubot szerveztem.
Végül délután megkaptam az engedélyt, hogy megrendeljem a nyomdától a Szent Mihály szórólapot. Sajnos, mivel tötyörgés volt vele a nyomda már drágábban vállalja, de még így is a Litofilé a legolcsóbb árajánlat. A jövő héten átvehetem, ezzel ezt a projektet befejeztem :).
Aztán a tanács szervezése következett.
A hétvégén Pannonhalmán voltunk a tanáccsal. Pénteken délelőtt még készültem rá, aztán pedig autóba ültem, mert Varga Lackót felvettem Kecskeméten az ügyészség előtt és együtt utaztunk Budapestre. Ott akadt némi aláírni való, gyors ügyintézés – Kati ügyesen előkészítette az anyagokat, azt felmarkoltuk – és Csiszér Lacival, Angélával, Katival indultunk tovább Pannonhalmára Tituszhoz a tanácsra. Kornélon kívül mindenki ott is volt, ha nem is egész idő alatt.
A hétvégén egyszerre volt jelen a közösség megélése és építése, az imádság, és a tanácskozás. Nem rohantunk a munkával, persze nem is fejeztük be – de még mindig jobb százalékkal, mint Pepének sikerült Rómában :). A fontosabb témák: melyik iskolában mi van, aktualitások, jövőkép befejezése (készen van!), vezetés átalakítása az iskolában, 2012-es kurzusok és képzések, (új kurzus: Új Élet lesz)... stb. a jegyzőkönyv majd lesz róla hamarosan.
No, eddig én se tudtam mit jelentenek ezek a dolgok. Most már tudom. A nyomda felhívott még péntek, hogy köszöni szépen, de más formátumban kéri az anyagot: CMYK színtérre átalakítva és átlátszóság nélkül. Gondoltam, hogy majd ha hazajövök ez nem lesz egyszerű, de azt nem, hogy ennyire nem értek ehhez. A CMYK színtérre tudtam mi a válasz, szépen átalakítottam minden RGB színt CMYK-ra, de hogy az átlátszóság miért probléma, azt nem tudtam. Aztán utánaolvastam ennek a PDF/X-1a-nak és rájöttem mit akarnak. Csakhogy a Scribus, amivel készítettem a szórólapot, még nem tud ilyen beállítással menteni, csak PDF/X-3-ban, Ebben megnyugodva elküldtem nekik az anyagot. Mire felhívnak később, hogy így viszont minden kép RGB maradt. Ekkora nagyjából elegem lett a dologból... végül küldtem egy újabb anyagot, de vélgül is nem tudom, hogy el fogják-e készíteni.
A mai nap tanultam ismét valami újat. Régen éreztem magam ennyire tudatlannak magam valamiben, amit csinálnom kell. És ennyi időt sem vett el egyetlen szórólap sem még.
A mai napot azzal kezdtem, hogy felmértem mit is kellene a napokban elvégeznem :). Szép hosszú lista gyűlt össze.
Várt rám egy halom levél, válaszok, kérések ügyeket intéztem: új evangelizációs anyag, Vajdaság, szerver hozzáférés, Kalocsa, formar és capacitar fordítása... A peresztegi Fülöp kurzust tettem ki a weboldalra. Sidó Évivel beszéltük meg az ifjúsági projekt első lépéseit. Keszeli Sanyival találkoztam benn a teológián. Majd nekiláttam a szárazbélyegző rajzolásának (a jövő hétre kellene egy evangelizációs imára), de alkotói válságba kerültem, nem ment ripsz-ropsz. :) Ami sikerült, azok közül egy sem nyerte el igazán a tetszésem, de talán majd Katinak.
Érdeken napom volt, hálát adok érte.
Reggel a bélyegzők variációival kezdtem a napot. Aztán végre sikerült egy jó szinkronizációs módszert találni, ahogy az üvegszerverrel egyszerűen egy gyorsan tudom leszinkronizálni a saját gépemre az anyagokat (ha el kell menni offline helyre, mint pl. most volt Pannonhalma). Szóval ez megoldva a Grsync nevű programmal (VPN a Snyology-ra + Nautilus felcsatolás + Grsync két „lokális” mappa között). Aztán a tanács cuccaival foglalkoztam: elkészítettem a befejezett jövőképet, javításokat rajta, átnéztem a helyesírást :), és a tördelést véglegesítve kiexportáltam PDF/A-1a (most már ezt is tudom mit jelent). De ezzel le kell álljak, várnom kell Zozóra és a jegyzőkönyvre.
A mai napot angol órával kezdtem: melléknevek, fokozás, társalgás.
Aztán jöttek a feladatok: Megjavult az Apache a weboldalak alatt, úgyhogy befejeztem a Szent Ignác és a Centrum oldalak átpakolását. A Centrum oldalának sminkjével volt egy kis gond, mert máshová kellett elhelyezni az új szerkezetben, de végül sikerült megoldani. Aztán kitakarítottam a nem használt oldalakt: a Kérügma oldalt (ami soha nem indult el, inkább csak egy játszótér volt); az ID oldalt, amivel anno OpenID szolgáltatást terveztünk indítani; az „Arcok” oldalt, ami csak a hivatkozások miatt maradt fenn. Szóval az összébb rendezéssel készen vagyok. Ami Drupal 7, az mind egy kódbázison fut. Az időzített feladatok futtatására is találtam megoldást, holnap be is állítom.
A nap hosszúnak ígérkezett, így munkaszervezéssel kezdődött.
A hétvégén itthon voltam. Néhány apróság történt: Mara kinevezése, Misi kérésére megpróbálkoztam egy a DOC jelentkezési lappal, perzit osztottam meg Évával, javítottam a peresztegi kurzus meghívóján. Ezek apróságok voltak. Készültem a jövő héti imádságra a konferencián. Volt egy ötlet, azt kidolgoztam. Végül lehet, hogy megcsináljuk.
De a legtöbb időt arra fordítottam, hogy a SZEKA honlapot felfrissítsem Drupal 7-re és bevigyem közös kódbázis alá. Ez sikerült is. Köszönöm Jézus a kreativitást és a jókedvet hozzá!
A jövő héten Egerben leszek az új evangelizáció témájával foglalkozó lelkipásztori napokon. Blogot nem tudok vezetni közben.
Most néztem, milyen rég nem írtam.... eléggé. :) Szóval, most nem kezdek nagy sztorizásba, mi minden történt az elmúlt "néhány" napban.
Ma délelőtt még próbáltam kicsit kiheverni az elmúlt napok szolgálat és team dömpingjét. :) Szombaton a Tűz-ön egésznapos szolgálat volt, előtte pedig a Jézus kurzus előkészületi szervezése szívta le az energia tartalékomat. De dicsőség Istennek, mert úgy látszik erős áldása van ezen a Jézus kurzuson. Több mint 40 jelentkező van és várólistán is vannak vagy 10-en. Konklúzió: szervezhetjük a következőt.
Ma este a Shalom-II. János Pál közösségében jártam. Carolina megkért, hogy segítsek a tanításban nekik és beszéljek az evangelizációról, mint küldetésünkről. Remélem érthető voltam nekik. Jó volt újra közöttük lenni, dicsőíteni és táncolni velük. Nagyon vidám és lelkes csapat, akik szintén szívükön viselik az evangelizációt.
Mivel éppen éjfél előtt értem haza, így elteszem magam holnapra, mert holnapra is sűrű a program.
A mai napom (is) a Jézus kurzus előkészületével telt jobbára. Délelőtt team volt az UJK-ban, a hétvégi Tűz-et értékeltük ki. Jó volt, mármint a TŰZ. :)
Ebéd után pedig Zsoltival és Lacival újra átgyűrtük a kurzus naptárt. Megírtam és kiküldtem a visszaértesítő e-mailt a résztvevőknek. Délután Mariettával a koordinátori teendőket egyeztettük, megcsináltuk a csoport beosztást, ő pedig elkészítette a névkitűzőket. Nagyon ügyes!:) Ami még maradt, azt elkezdtem. A mappákra megcsináltama cimkéket, mind a 45-öt. Persze a nyomtatásnál derült ki, hogynem stimmel a méret... Nem baj, az már a holnap gondja, mert én mára letészem a lantot!
Köszönöm Jézus, hogy könynnyebb lett a lelkem, mert látom, a Te áldó kezed! :)
Az egri konferenciára megérte elmenni. Hétfőn délben érkeztem a szegedi ferencesekkel. Nem sokat aludtam közben, mert reggel korán keltünk, egész nap programok. Amikor nem voltak programok, akkor épp valakivel beszélgettünk, általában éjfél után feküdtünk. Péntek délben indultunk vissza ugyanazzal a csapattal.
Ami nagyon jó volt: Látni, hogy Isten Lelke mozdítja az egyházat. Abban az új evangelizációs hullámban, amikor én megtértem csak kevesek vettek részt Magyarországon. Most úgy látom, hogy ez az új evangelizációs hullám sokkal nagyobb lesz, mint a 15 évvel ezelőtti. Isten erre szánt bennünket!
Ja; és végre ma elhoztam a nyomdából azt a 3000 db szórólapot.
Az elmúlt hétvégén Jézus kurzust kezdtünk el itt a központban. Isten nagy dolgokat művelt már most. :) A jelentkezéseket 45 főnél lezártuk. Voltak lemondások, és várólistások. Voltak, akik protekciót szerettek volna kérni, hogy beférjenek a kurzusra. :D Nagyon örültem annak, hogy volt olyan résztvevői blokk, amely egy közösségből jött össze. 14-en jöttek el a Jézus szívé-ből. :)
A csoportok nagyon ügyesek és kreatívak voltak, minden feladatban.
A szolgáló csoport is jól tudott együtt dolgozni, nagyon örültem Sidó Évinek, aki tanított és Zolczer Erikának, aki a zenei szolgálatot vitte. És külön büszke voltam Cs. Lacira, aki a konyhai szolgálatot és minden egyéb más tedd-ide-vidd-oda dolgot csinálta. Bizonyítva, hogy a Szent Andrásban nem csak a tanító és a zenész a fontos, hanem a legkisebb szolgálat is, és mindannyiunkra ugyan olyan nagy szükség van, egyik szolgálat sem nagyobb a másiknál.
Szóval, jöhet a következő hétvége két hét múlva! Csipet-csapat, hajrááá! :)
szolgáltak neki vagyonukból
(Lk 8,3)
A magyarországi iskola főállású munkatársait és a budapesti irodát mi, állandó támogatók tartjuk fenn. Amíg elegen vagyunk, ők is lesznek. Csatlakozz hozzánk, hogy folytatódhasson a szolgálatuk!
Alapítványunk adószáma: 18257616-1-43
bankszámlaszáma: 12011148-00130975-00100002
Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen
Friss hozzászólások