Pannonhalmán András tanács

A hétvégén Pannonhalmán voltunk a tanáccsal. Pénteken délelőtt még készültem rá, aztán pedig autóba ültem, mert Varga Lackót felvettem Kecskeméten az ügyészség előtt és együtt utaztunk Budapestre. Ott akadt némi aláírni való, gyors ügyintézés – Kati ügyesen előkészítette az anyagokat, azt felmarkoltuk – és Csiszér Lacival, Angélával, Katival indultunk tovább Pannonhalmára Tituszhoz a tanácsra. Kornélon kívül mindenki ott is volt, ha nem is egész idő alatt.

A hétvégén egyszerre volt jelen a közösség megélése és építése, az imádság, és a tanácskozás. Nem rohantunk a munkával, persze nem is fejeztük be – de még mindig jobb százalékkal, mint Pepének sikerült Rómában :). A fontosabb témák: melyik iskolában mi van, aktualitások, jövőkép befejezése (készen van!), vezetés átalakítása az iskolában, 2012-es kurzusok és képzések, (új kurzus: Új Élet lesz)... stb. a jegyzőkönyv majd lesz róla hamarosan.

Nekem az egyik legszebb élmény, hogy Sulyok Elemér nekünk prédikált Szent Andrásról. Pedig nem tudta, hogy ott vagyunk. Ja, és megnéztük az átalakítás alatt álló bazilikát.

Vasárnap ebéd után utazás vissza Budapestre, közben készültünk a Lelkipásztori napokra ötletekkel, majd Kiskunfélegyházán megnéztem a Lackó és Barni új szenvedélybeteg-segítő házát majd hazaértem… és elaludtam, ahogy egy pillanatra magam maradtam az ágyon.

Szóval, legyél áldott Jézus, hogy ez mind megvalósult a Lelked támogatásával. Amire nem voltunk képesek, azt pótold ki.

  • bubu