Elkészült!
- Tovább Elkészült! tartalommal kapcsolatosan
- Jóbel blogja
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Bennünket - a Szent András Evangelizációs Iskolát - azért hívott létre Isten, hogy új, kérügmatikus evangelizátorokat képezzünk a harmadik évezred új evangelizációja számára a Katolikus Egyházban.
nyomdokain járva Pétereket keresünk, akiket megismertetve az Úrral azután már jobban képesek szeretni, szolgálni és hirdetni az Úr Jézust, mint mi magunk.
Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!Mk 16,15
Jelentem a felhő alapú titkársági fájlszerver jól működik. Most már napok óta azt használom probléma nélkül: szépen szinkronizálja felfelé és lefelé is a titkársági és az alapítványi állományokat :), az eddigi VPN-es csatlakozást ritkán kell majd használjam.
De nem ez volt a mögöttem lévő 7 nap szolgálata, hanem a Statútum és a Szervezeti és Működési Szabályzat új verziójának elkészítése. Egy munkaverziót készítettem, amit a tanácson majd tárgyalni tudunk. 7 napot dolgoztam rajta. Az érvényben lévő magyar és nemzetközi szabályzat mellett még 16 rövid vagy hosszabb dokumentum lett összedolgozva benne. A javaslat összesen 40 oldalnyi szöveg. Nyugi ebből nem mind a szabályzat, hanem a magyarázó segéd szövegekkel ennyi.
Az elmúlt napokat apró feladatokkal töltöttem. Mivel a Statútum fogalmazása miatt minden mást félretettem, elég sok minden összegyűlt, amit el kellett intézni:
A hétvégén tanácsülésünk volt Budapesten. Ketten voltak betegek, Tündi pedig Solsonában Pepe kurzusán, a többiek ott voltak. Két fő témánk volt: a szabályzat és az Új élet kurzus. Mindkét ügyben ügyes és hatékony volt a tanács, megérte felkészülni rá. És most az imaszolgálat is erős volt. Isten velünk volt, ez látszott :) Péntek délben utaztam fel rá (Lacit útközben felvéve) és ugyanígy vasárnap délután vissza. A találkozás öröm volt számomra, megerősödve tértem haza.
Hétfőn pihenőnapot tartottam és gyógyulgattam. Este András műhely tanítói teamet tartottunk, de csak virtuálisan Skype-on. Most a technikai a segítségünkre volt, egész jól ment. A nap híre: bíboros lesz az iskola egyik tagja, Gérald Cyprien Lacroix, az első kanadai igazgató. :) Legyen Isten dicsőségére és az új evangelizáció javára.
Tömve vagyok feladatokkal. Én is kiírom magamra: „Server Busy”.
Kedden nekiveselkedtem a tanács jegyzőkönyvét rendbe rakni. Sok-sok módosítás volt nálam felírva. Délutánra kész lettem vele, úgyhogy gyorsan készítettem egy új tartalomtípust a weboldalon, beállítottam és elkezdtem feltöltögetni az anyagokat. Kerek 40 ülés 166 dokumentumát pakoltam szép rendbe, közben felhasználva azt a 12 darab beszámolót, ami már megvolt előtte. Ez eltartott kedd este, éjszaka, és szerda egész nap. De készen lett :).
Aztán az ezernyi apróság következett:
Ha nem lennének fenntartóink, akkor a mi szolgálatunk sem lenne, és akkor a magyarországi iskola is jóval kevesebb lenne. Szóval, a Fenntartók is a csapatunk része. Ez a hétvége az övéké volt. Kati szervezte a szombati alkalmat.
És is készültem egy beszámolóval, csütörtök este kezdtem szövegezni, péntek délutánra elkészült és azon nyomban fel is utaztunk családostul Budapestre, hogy Katival közösen előkészítsük az alkalmat: berendeztük a termet, az Ige oltárát, az asztalt, megterítettünk és befejeztük a beszámolókat. A lányok ügyes preziket készítettek, én csak a fotóknál maradtam.
Az András képzés nem túl népszerű, a minimális 16 fő fele sem jelentkezett rá Velencére. :( Úgyhogy el lett halasztva nyárra. Pontos időpontot még nem tudok.
Hétfőn a fő tevékenység az volt, hogy a tanács által tárgyalt Alapokmányt új formában öntöttem, megoldottam az automatikus bekezdésszámozást, ami elsőre könnyűnek tűnt, de végül trükközni kellett, de sikerült. Készen lett. Kedden meg is osztottam a munkatársakkal és a jogász iskolatagok külön is kértem.
Most kb. madarat lehet velem fogatni. :) Felszabadultam egy nagy teher alól: elkészült az új Bandisták! A Bandisták a magyarországi iroda támogató oldala a munkatársak számára.
Nagy teher volt, mert szinte két évet volt elhanyagolva. Csak ott állt, amióta Drupal 7-re frissítettünk, a képességei, architektúrája nem fejlődött. De szépen sorba beért minden. Első lépés az volt, hogy elkészült a munkatársi adatbázis szerkezete a nyárra, őszre benn is volt a tartalom. Ezzel össze tudom most már kötni a hozzáférést. November végén kezdtem el a dokumentumok áttöltését és újra elrendezését, ez karácsonyra megvolt. Most pedig egy hétig importáltam a régi Bandisták tartalmat, volt amit automatikusan, volt amit újraalkotva.
Szóval azóta, hogy importáltam a hír tartalmakat még ezeket csináltam rajt az elmúlt néhány napon (csak nagy vonalakban):
szolgáltak neki vagyonukból
(Lk 8,3)
A magyarországi iskola főállású munkatársait és a budapesti irodát mi, állandó támogatók tartjuk fenn. Amíg elegen vagyunk, ők is lesznek. Csatlakozz hozzánk, hogy folytatódhasson a szolgálatuk!
Alapítványunk adószáma: 18257616-1-43
bankszámlaszáma: 12011148-00130975-00100002
Jelenleg 0 felhasználó van a webhelyen
Friss hozzászólások