Bátor Koppány Péter tanúságtétele a 25 éves magyarországi Szent Andrásról

Tanúságtétel az Iskola 25. jubileumára

Első kurzusom: 2005, Fülöp kurzus
Minden 15 éve kezdődött. 2002 áprilisában kerültem az élet azon pontjára, ahonnét már tényleg csak feljebb van. Bár vallásos, részben hívő emberként az egyházban is szolgáltam Istent hivatásszerűen, az igazi próbatételkor mindez kevésnek bizonyult. Küzdelmes időszak következett életemben, melyben „sokat viaskodtam Isten angyalával”, ám végül 3 év „bajvívás” után egészen megadtam magamat Neki. Megtértem.

Miközben életemet átadtam Jézusnak, egyre fokozódó hiányt éltem meg a szívemben, s vágyakoztam a Szentlélek pecsétjére. A népegyház természetesen senkit sem képes megtanítani a Szentlélekkel való teljes betöltekezésre, ezért én is csak a sötétben tapogatóztam. Ekkor küldött utamba Isten egy olyan „szentlelkes” testvért, aki elirányított egy Fülöp-kurzusra Ménfőcsanakra.

Ez 2005. február 25-27. között volt. Ildikó, Mózes, Dani és a Többiek… Isten erős emberei vettek kezelésbe. Nem is volt kérdés az eredmény. Olyan gazdagon töltött be Isten jelenléte, hogy se azelőtt, se azóta ilyen mértékű dózisban nem volt részem. Természetes, hogy már a kurzus végén érdeklődtem az iskola iránt. 2006. márciusában közösséget, októberében pedig iskolaközösséget alapítottam Nagytevelen, szolgálataim központi településén. Mindkettő él és folyamatosan megújul.

A híveknek is, a hittanosoknak is „jót tett” az újjászületésem, melyet óriási részben a Szent Andrásnak köszönhetek. Mind igehirdetéseim, mind hittanóráim átalakultak, kérügmatikus jelleget öltöttek és megtérésre hívnak. Látva az iskola korlátait a megváltozott világi környezetben, még mindig ragyogó eszköznek tartom Isten kezében és ennek megfelelően használom is a lelkészi szolgálatomban. Amíg Magyarországon lesz Szent András és én cselekvőképes maradok, biztosan szolgálni fogom vele az Urat!

Bátor Koppány (állandó diakónus), Nagytevel
Szegletkő, Nagytevel iskolaközösség

Maros Ildikó SSS (hangüzenet) - Boti atya mellett az egyik alapítónk
Nagy Zsolti (videóüzenet) - első kurzusa: 1995, Fülöp
Köblös Jocó (videóüzenet) - első kurzusa: 1996, Fülöp
Cseh Kornél - első kurzusa: 1998, Fülöp
Nagy Roberto - első kurzusa: 1998, Fülöp
Nagy Levente - első kurzusa: 1999, Fülöp
Csörgő Ottilia - első kurzusa: 2000, Fülöp
Kármán Kriszti - első kurzusa: 2000, Fülöp
Kozáry Dorka - első kurzusa: 2002, Fülöp
Lestákné Győrffi Diána - első kurzusa: 2003, Fülöp
Serbán Attila - első kurzusa: 2003, Fülöp
Bérczi Zsoltné Marcsi - első kurzusa: 2004, Fülöp
Bátor Koppány Péter - első kurzusa: 2005, Fülöp
Bódy Zsuzsanna - első kurzusa: 2006, József Barnabás
Tóth Attila (videóüzenet) - első kurzusa: 2006, Emmausz
Udvardy Marci - első kurzusa: 2008, Fülöp
Császár Miki - első kurzusa: 2009, Fülöp
Pákozdyné Varga Erzsébet (videóüzenet) - első kurzusa: 2010, Fülöp
Pákozdy Richárd (videóüzenet) - első kurzusa: 2010, Fülöp
Peszleg Joe - első kurzusa: 2010, Fülöp
Jákovicsné György Ágnes - első kurzusa: 2012, Ászáf
Kocsis Csaba - első kurzusa: 2012, Fülöp
Tóth Anita (videóüzenet) - első kurzusa: 2016, Új élet Krisztusban
Zámbó Anikó - első kurzusa: 2018, Új élet Krisztusban
Tóth Patrik - első kurzusa: 2018, Ászáf

  • obo