Szent András Evangelizációs Iskola • Magyarország

És volt Szegeden egy Emmausz kurzus is: az első. Számunkra nagy élmény volt ez a kurzus, hisz először tartottuk Szeged és sok testvér jött rá el. Hogy mi született meg azokban, akik részt vettek rajta, mondják el ők maguk:

• „Az Emmausz kurzus megmutatta nekem, hogy Isten igéjében erő és tűz van, s hogy Isten szava minden emberhez szól Jézus Krisztusban mindörökké.”
• „A Szentírás szeretetét kaptam ezen a kurzuson. Szerelem ébredt iránta a szívemben. Milyen erős páncél rakódik életünk során a szívünkbe... Ezen a hétvégén megérintett Jézus és behatolt a páncél alá. Megszólított és bejött a legbelsőmbe. Megértettem, hogy Őt hallgatva, azaz a Szentírást olvasva haladhatok előre Vele az úton.”
• „Itt értettem meg az Ószövetség és Krisztus, valamint az Újszövetség kapcsolatát.”
• „Megmutatta számomra a kurzus, hogy milyen sok mindent nem ismerek még a hitemmel kapcsolatban és a Szentírás a legjobb arra, hogy segítsen fejlődni a hitemben! Csodálatos ajándék a Szentírás számunkra! Megszólít, vigasztal, tanít!”
• „A »Könyv« életre kelt!!! … és hozzám szól…. Barát és társ lett belőle….”
• „Egészen másként látom a Szentírást. Jobban becsülöm, megértettem a szerkezetét, világosabban látom az Igék értelmét. Nap mint nap forgatni akarom, mert az Ige mutatja az életem útját.”
• „Igen, úgy érzem a Szentírást másképpen olvasom, mint eddig, hogy a szívemmel tudom olvasni, s átélni amit az Igén keresztül Jézus beszél hozzám.”
• „A Szentlélek segítségével olvasom a Bibliát.”

A beszámoló kiegészítve, most egy rendkívüli levél áll itt, amelyet egy igen kedves és szellemes (+ művelt) testvéremtől kaptam, aki részt vett a kurzuson és hazaérve igencsak felbuzdult.
Bár hosszú, senkit se tántorítson ez vissza.

ui.: Aki volt Emmausz kurzuson, az bizonyári érti az apropót, aki még nem volt, az pedig kapjon tőle nagyobb kedvet, hogy bátor legyen eljönni...

A kurzus hét személyiséget mutat be, akik szembesülnek az evangéliumi élet felajánlásával: a naimi özvegy fia; Salomé; az ifjú, akinek öt kenyere és két hala volt; a gazdag ifjú; az ifjú, aki mezítelenül szalad el a Getszemáni kertből; az ajtónál álló lány; végül pedig a fehér ruhába öltözött üres sírnál álló ifjú.

Van egy közös bennük, mégpedig az, hogy mindnyájan fiatalok voltak. A jövő előttük állt és mindegyiküknek megvolt a sajátos magatartása az evangéliummal szemben. Mindegyikük találkozik az Isten Igéjének a fényével, és mindannyian egyfajta magatartásformával válaszolnak rá. Sokszor ezek a magatartásformák kontrasztban vannak egymással.

A hét fiatal magatartása, reakciója hét különböző színnel jelölhető, melyek szivárványt alkotnak.

Pedro Belcredi atya
Olaszországban, Milánóban született.
A római Gregorián Egyetemen tanult.
A PIME (Külföldi Misszionáriusok Pápai Intézete) tagja.
1961-ben szentelték pappá.

18 évet dolgoztam Bissau Guineában, Afrikában, mint misszionárius. Sok kommunikációs nehézségem volt, mivel minden törzs a saját dialektusában beszél. Kétség kívül az alapvető probléma az volt, hogy mit is adjak át nekik. Azt még kevésbé tudtam, hogy hogyan tegyem. 6 éven keresztül teljesen egyedül miséztem. Elveszett voltam, nem evangelizáltam, csak végeztem a mindennapi teendőket és egészségügyi területen segítettem. Egy nap 6 fiatal jött hozzám, hogy kérjék a keresztséget, mivel szerettek volna áttérni a kereszténységre. Nem tudtam, mit adjak át nekik, mert a teológia és a katekizmus nem mondott semmit a számukra, mivel nyelvükben nincsenek eszközök elméleti, elvont vagy doktrinális fogalmak kifejezésére. A teológiai ismereteim itt nem használtak. Fogtam Márk evangéliumát és a következő néhány hónapban csak az evangéliumot próbáltam megosztani velük, jó eredményeket értem el, de nem volt igazi áttörés. Frusztráltá váltam. Ezért szenteltek pappá? Hol hagytam a misszionárius álmaimat?

A tartalomból:

• Igazgatói köszöntő
• II. János Pál pápa buzdítása
• Vallomások
• Tanúságtételek
• 2005. novemberi - decemberi kurzusok

Igazgatói köszöntő

Tíz évvel ezelőtt eljutottam egy turistacsoporttal Izraelbe. Idegenvezetőnk egy 1947-ben kivándorolt magyar zsidó volt. Hatalmas tudással, roppant élvezetesen mutogatta és mesélt nekünk a számunkra oly sokat mondó helyekről: Galilea, Jordán, Betlehem, Getszemáni kert és még sorolhatnám. Amikor Jeruzsálemben a Szent Sírhoz értünk ott a csoport legnagyobb döbbenetére a következőket mondta: „Itt nincs miről mesélnem, üres a sír.” Az embereknek földbe gyökerezett a lába, leesett az álla és szólni se tudtak meglepetésükben. Ennyit fűzött még hozzá: „Ha ti ezt nem hiszitek, akkor semmit sem ér a kereszténységetek!” Testvérek, mi megtapasztaltuk, hogy él a mi Urunk! Mi találkoztunk a Feltámadottal! Vigyük el a jó hírt testvéreinknek: Jézus Krisztus él! Ő nem elítélni jött a világot, hanem üdvözíteni. A te szavaidra, a te tanúságtételedre is szüksége van, hogy az üdvösségre rendeltek száma nap mint nap növekedjen. Legyetek társaim e nagyszerű hivatásban, a Lélek erejével fordítsunk hátat a sötétség birodalmának, szegezzük tekintetünket a hit szerzőjére és beteljesítőjére, és üdvösségünk tudatában hirdessük az embereknek: Jézus Krisztus él és új életre hív!

1995-ben érettségi után lehetőséget kaptam arra, hogy eltöltsek egy évet Németországban, egy evangelizációs iskolában. Nagyon érdekes, nagy kaland volt, a tananyag egy jobbfajta felnőtt katekézishez hasonlított, és persze nagyon sokat imádkoztunk. Emellett az év folyamán néhányszor részt vettünk plébániai missziókon is, ahol megszólítottuk az embereket, meghívtuk őket a programjainkra, utcai evangelizációkat szerveztünk, imaesteket, ahol a vezetőink hirdették az evangéliumot stb.

Egyetlen szépséghibája volt csak a dolognak, úgy éreztem, hogy arról tudok beszélni az emberekkel, miért kell egyházi adót fizetni, mi a jó a természetes családtervezésben, miért ne legyenek a nők papok stb., de nem tudok úgy beszélni, ahogy a vezetőink, fogalmam sincs, hogy mit kell elmondani, ha az evangéliumról kellene beszélnem; a másik, hogy nem értettem a Szentírást, pedig volt egy sorozat tanítás az Üdvösségtörténetről, az apostolokról, ahogy a Biblia ír róluk, de mégis.

Még sohasem voltam olyan kurzuson, ahol 4 jogász is volt :-). Mi a teamben jól éltük meg a kurzust és a végére szépen elfáradtunk, de megérte. A team tagjai voltak: Vass Józsi, Király Orsi, Perjési Anita, Gyuris Gellért, Tari Mari, Majoros Ildikó, Máder Balázs és Valkai Ildikó, Szabó Elvira és megfigyelőként Kiss Zsuzsi.

Beszéljenek most a team helyett azok, akik részt vettek a kurzuson: