Jézus kurzus Debrecenben
Az örök élet kulcsa Jézus megismerése.
A Jézus a négy evangéliumban kurzus azoknak szól, akik szeretnék Jézus örömhírét és az ő személyiségét is részletesen megismerni, és akik szeretnék megismerni a négy evangélium sajátosságait.
JÉZUS
• megvigasztal és meggyógyít,
• erőt ad és lelkesít,
• tanít és vezet,
• Isten arcát mutatja meg nekünk.
Mindannyiunknak van már valamilyen ismerete Jézusról, de van négy hiteles tanú, akik életre szóló barátságot is kötöttek vele. Ők Máté, Márk, Lukács és János, akik életük során meggyőződtek róla, hogy aki megismeri Jézust, annak valóban örök élete van, és ezt a tapasztalatukat szeretnék nekünk is átadni!
A kurzus során megismerkedünk az evangélisták személyével, az evangéliummal, amelyet írtak, és látni fogjuk, mind a négyen mennyire máshogy, milyen sajátosan írták meg ezeket.
Utána pedig számunkra is kirajzolódik annak a Jézusnak az arcéle, akikkel ők találkoztak, aki őket lenyűgözte, boldoggá tette és az örök életre vezette el.
Nem az a fontos, hogy legyen ezek között kedvencünk, hanem, hogy Jézus mind a négy oldalát személyesen megtapasztaljuk.
A kurzust Tóthné Behina Beáta szervezi és bonyolítja le a Szent András Evangelizációs Iskola tanítása alapján az iskola szolgálattevő tagjaival. A program nem a Szent András Evangelizációs Alapítvány közvetlen szervezésében történik.
A kurzus két teljes hétvégés: 2026.06.5-7. és 2026.07.3-5.
1. hétvége: 2026. június 5-7.
Kezdés: pénteken 17:00-kor, befejezés: vasárnap 15 óra körül.
2. hétvége: 2026. július 3-5.
Kezdés: pénteken 8:00-kor, befejezés: vasárnap 15 óra körül.
Kezdés:
Befejezés:
Jelentkezési határidő:
Iktatószám/Azonosító:
- Tovább Jézus kurzus Debrecenben tartalommal kapcsolatosan
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
















Friss hozzászólások