Sötét bevonat

A halál az a sötét bevonat, amely nélkül semmit semmit sem láthatnánk a tükörben. *

Most ugyanis tükör által, homályosan látunk, akkor pedig majd színről színre. (1Kor 13,12)

Életünk legnagyobb kalandja még előttünk van, a nagy találkozás, készüljünk fel rá! Más az életünk, ha azt hisszük, hogy a halál, pont a mondat végén, és más ha azt hisszük, kettőspont.**


*Saul Bellow amerikai író, Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni. Mandátum (1990)
**Gyökössy Bandi bácsi után szabadon

  • charisz

Emmausz kurzus Budapesten

Ha
- szeretnéd, hogy égjen a szíved az Ige iránt
- szeretnél az Igével szorosabb kapcsolatba kerülni
- nyitott a szíved az Ige szavára,
akkor várunk szeretettel az EMMAUSZ-KURZUSON

Kezdés: 

2005. március 3., csütörtök 16.30 –

Befejezés: 

2005. március 6., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2005. február 21., hétfő

Iktatószám/Azonosító: 

HU-05-10
  • mictyko

Fülöp kurzus Ménfőcsanakon

A kurzus az Új Életről szól. Célja, hogy találkozz a názáreti Jézus Krisztussal és hogy újjászüless a Szentlélek által. Sokan járnak templomba, közösségbe úgy, hogy még nem találkoztak igazán Jézus Krisztussal, vagy nem köteleződtek el véglegesen mellette. Ha te is ilyen vagy, vagy csak szeretnéd végre hallani Jézus örömhírét – csak erről fogsz ugyanis hallani – gyere el és vegyél részt rajta!

Kezdés: 

2005. február 25., péntek 17.00 –

Befejezés: 

2005. február 27., vasárnap 15.00 –

Jelentkezési határidő: 

2005. február 11., péntek

Iktatószám/Azonosító: 

HU-05-1
  • Jóbel

A főnök vicce

Addig röhögtünk a főnök viccén, amíg megértettük, hogy az a mai feladat. *

Jézusnak is van egy-két jó vicce:

Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. (Mk 16,15) Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet! (Mt 28,19)

Talán egyszer megértjük ezt is.

*Ancsától

  • charisz

Egy csésze kávé

Hozd lendületbe a napod! *

Jézus azt mondja:

Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és nehéz terhet hordoztok és én felüdítelek titeket. (Mt11,28)

Sokszor csak erre, éppen erre van szükségünk, hogy újra élni kezdjünk. Jézus felüdít, mint egy csésze kávé, leülünk, megpihenünk és felüdül Nála a lelkünk.

*Nescafe reklám

  • charisz

Fülöp kurzus Gyulán

Frissítés: 

A kurzus természetesen Gyulán lesz, nem Békéscsabán!
A kurzus baráti körnek, személyes meghívás alapján szerveződik. Békés megyében az első Fülöp kurzus.

Kezdés: 

2005. február 19., szombat 8.00 –

Befejezés: 

2005. február 20., vasárnap 19.00 –

Jelentkezési határidő: 

2005. február 8., kedd

Iktatószám/Azonosító: 

HU-05-7

Evangelizációs körút Izraelben 2005. április 5-10.

Evangelizációs izraeli körút 2005. április 5-10.

Izraelbe eljutni minden keresztény ember számára olyan vágy, amely a megtérésünkkel együtt ereszt gyökeret a szellemünkben és a lelkünkben. Hiszen kimondhatatlanul csodálatos érzés Jézus Krisztus lábnyomán végigjárni a Biblia földjét. Ha te is szeretnél eljutni azokra a helyekre (Názáretbe, Kánába, Kafarnaumba, Jeruzsálembe, Jaffába, a Genezáreti-tóhoz, a Jordán folyóhoz, a Holt-tengerhez és Izrael számos más területére), melyeket az Úr Jézus is végigjárt, akkor erre most lehetőséged nyílik 2005. április 5 és 10 között. Mert a kisszállási Szentlélek Római Katolikus Plébánia egy felejthetetlen utat szervez, amelyre szeretettel várnak minden már evangelizálót és még evangelizációra készülőt is. Az út ugyanis több lesz, mint egy szokásos körút vagy zarándoklat. Ugyanis a bibliai helyszíneket nemcsak végigjárják, hanem az evangelizációban is felhasználható tapasztalatokat gyűjtenek a csoport tagjai. De persze, már maga az út önmagában is egy evangelizáció lesz.

Jelentkezési cím és bővebb információ a honlapról letölthető tájékoztatón, illetve a csoport vezetőjénél: Soós Istvánnál (6421 Kisszállás, Felszabadulás út 23.; tel.: 77/457-045 és 30/9680-207; e-mail: sovarisoos@freemail.hu).

  • Ismeretlen (nem ellenőrzött)

Oldalak