Első kurzusom: 2009, Fülöp kurzus
Császár Miki vagyok, a Szent András Evangelizációs Iskolának 2019 novembere óta vagyok hivatalosan tagja, de a csapattal való kapcsolatom évekkel korábbra nyúlik vissza. Első kurzusom egy ifi Fülöp kurzus volt 2009 őszén, ami az ifjú Józsue képzés kezdő hétvégéje volt. Az első találkozásom az Atyával ekkor történt, amikor engem átölelve megkezdte az apahiányom betöltését, amikor először megtapasztalhattam, hogy valaki tetteimtől és hibáimtól függetlenül szüntelenül örvend felettem, és büszke rám.
Nagyon megérintett az iskola módszertanában a spiritualizáció, ahogyan a szolgálócsapat felvezet egy megtapasztalást, találkozást, vagy egy döntést, úgy gondolom a lehető legjobb módja, hogy megteremtsük a légkört az Úrral való találkozáshoz... addig, és azóta sem találkoztam ezzel a módszerrel. Ezen kívül a tanítási fogásokkal példázott igazságok több év távlatából is visszaderengenek és bevésődtek... bármikor tudok nyúlni hozzájuk akár egy kereső emberrel való személyes beszélgetés során is, ha egy teológiai igazságot szeretnék szemléltetni, megérttetni.
Amiért nagyon szeretem és tisztelem az iskolát, az az, hogy hihetetlen kincsek tárháza, és egy olyan vízió kedvezményezettje és birtokosa, aminek még mi fiatalok sem vagyunk teljesen tudatában, aminek elsajátításához egy élet is kevés, egyrészt mert a Szent András-os magatartást folyamatosan tanuljuk, másrészt hiába tartunk meg egy kurzust már 28-adjára, akkor is újat tartogat rajta keresztül Jézus, még a szolgálók számára is.
Szeretem a kurzusok összeszedettségét, letisztultságát, és azt, hogy ezek mellett mégis van lehetőség csiszolni azt, akár egy-egy témát személyesen, akár teamként alakítani a hallgatóság igényeihez igazítva. Szeretem azt a logikát, hogy bármi is egy-egy kurzus témája, mindig kilyukadunk a kérügma 6 pontjához. És nem utolsó sorban: szeretem a szolgáló emberek hitelességét, hogy a szolgálócsapat hetekig hordozza a kurzust imában és böjtben, és hogy nem tanítanak olyat, amit már ne próbálnának a saját életükbe is integrálni... hogy nem csak beszélnek Jézusról, hanem a kurzus ideje alatt be is mutatják, hiszen előbb van a megtapasztalás, és utána a tudás és ismeret, amit továbbadunk.
Császár Miklós, Zákányszék
Noé Bárkája, Szeged iskolaközösség
Maros Ildikó SSS (hangüzenet) - Boti atya mellett az egyik alapítónk
Nagy Zsolti (videóüzenet) - első kurzusa: 1995, Fülöp
Köblös Jocó (videóüzenet) - első kurzusa: 1996, Fülöp
Cseh Kornél - első kurzusa: 1998, Fülöp
Nagy Roberto - első kurzusa: 1998, Fülöp
Nagy Levente - első kurzusa: 1999, Fülöp
Csörgő Ottilia - első kurzusa: 2000, Fülöp
Kármán Kriszti - első kurzusa: 2000, Fülöp
Kozáry Dorka - első kurzusa: 2002, Fülöp
Lestákné Győrffi Diána - első kurzusa: 2003, Fülöp
Serbán Attila - első kurzusa: 2003, Fülöp
Bérczi Zsoltné Marcsi - első kurzusa: 2004, Fülöp
Bátor Koppány Péter - első kurzusa: 2005, Fülöp
Bódy Zsuzsanna - első kurzusa: 2006, József Barnabás
Tóth Attila (videóüzenet) - első kurzusa: 2006, Emmausz
Udvardy Marci - első kurzusa: 2008, Fülöp
Császár Miki - első kurzusa: 2009, Fülöp
Pákozdyné Varga Erzsébet (videóüzenet) - első kurzusa: 2010, Fülöp
Pákozdy Richárd (videóüzenet) - első kurzusa: 2010, Fülöp
Peszleg Joe - első kurzusa: 2010, Fülöp
Jákovicsné György Ágnes - első kurzusa: 2012, Ászáf
Kocsis Csaba - első kurzusa: 2012, Fülöp
Tóth Anita (videóüzenet) - első kurzusa: 2016, Új élet Krisztusban
Zámbó Anikó - első kurzusa: 2018, Új élet Krisztusban
Tóth Patrik - első kurzusa: 2018, Ászáf
- Nyomtatóbarát változat
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Friss hozzászólások