Blogok

Énekfüzet és előkészítés

A múlt héten a betegségből való felépülés mellett ezekkel szolgáltam:

  • Lezárni a Boldogok vagytok kurzust: beszámolni róla, összegezni a változtatási igényeket.
  • Elkészíteni az Énekfüzet 4. kiadását előkészítő 2. korrektúra verziót. A feladat oroszlánrészét ‒ vagyis az OpenLyrics formátumú vetítési állományokat az OpenLP-hez ‒ Tóth Attila végezte, nekem csak a végső simítások maradtak. A munkatársak letölthetik az új verziót a Bandistákról: az Énekfüzetet, a változási naplót, az OpenLyrics állományokat (ez nyilvánosan is letölthető) és a Neovulgáta Biblia magyar szövegét OpenLP-be importálható formában.
  • Végül az új titkár érkezését készítettem elő az Irodába :).

Nyári hírlevél Katival koprodukcióban

El vagyok nektek maradva, kedves Fenntartók és Barátok!

Szóval, amint ígértem csütörtökön Budapesten voltam. Először a könyvelővel találkoztunk, hogy valami reális számokat lássunk a következő félévről. Aztán pedig Lacival, Zsoltival Katival készültünk a Boldogok vagytok kurzusra. Jó barátokkal együtt hirdetni az evangéliumot! Jó lesz ez a kurzus. Estére értem csak haza. Pénteken itthon volt némi dolgom, aztán feltettem ide a weboldalra még hiányzó két nyári kurzus meghívóját, gyorsan összeütöttem egyet a Dünamisznak is. Kati megírta a nyári ajánló szövegét, azt kiegészítettem és kiküldtem. Egy halom visszajött, de most már volt már ezeket fel tudtam dolgozni. Kézzel, csak türelem kellett hozzá, hogy bejegyezzem az adatbázisba a hibás címeket, elhagyott e-mail fiókokat. Katinak végül számot adtam: 1554 kurzusrésztvevő van az adatbázisban, 1356 levél készült, ebből végül 248-at jegyeztem be pontatlanként. Szombat este lett mire a végére értem.

Támadás alatt

A napjaimat most az teszi különlegessé, hogy a weboldalunk támadás alatt áll. Hétfőn leállt az oldal, aztán kedd reggel és szerda délután is. Túlterheléses támadás van, meg persze próbálnak betörni is meg spamelni is, de ez utóbbi kettőre jó a védelem. A túlterhelés ellen nem tudok nagyon védekeznie, mert azt a szolgáltató tudná valamennyire szűrni. A támadásban nincs semmi különleges, tavaly november óta, illetve a másik oldal meg idén április óta van folyamatos támadás alatt. Igazán nem értem, miért hasal el e webszerver, mert a támadás intenzitása nem is olyan vészes, volt már 5× nagyobb is, de akkor nem volt leállás. Ez is a szellemi harc része, valakinek nem tetszik, amit csinálunk. ez jót jelent :).

  • Jóbel

Megpihentem a nyárra készülve

Kedves fenntartók, barátok! A szerdai-pénteki napjaimról még nem írtam nektek.

  • Befejeztem az Ifi-sziget plakátját,
  • felraktam a pálferis és bicskei Fülöp kurzus meghívóját,
  • regisztrálókat kezeltem, 
  • Dextert kérdeztem a hivatalos embléma színét illetően,
  • Attilával egyeztettem az Énekfüzet OpenLP-s verzió ügyében,
  • Marikával és Ildikóval egyeztettem a vajdasági kurzusokról és iskoláról,
  • Szabolcsnak küldtem el a 7 fiatal vázlatán román fordításra.
  • És a fő projekt, mely mind a három napomat kitöltötte az a nemzetközi iskola körül forgott: hogyan is adjuk be a javaslatainkat. Végül nem is jutottam döntésre. Ez most nem könnyű.

A hétvégén itthon ünnepeltük a pünkösdöt, családdal voltam, vendégeink jöttek, megpihentem a nyári hajtás előtt. Ezennel kezdődik a nyári időszak. A Szentlélekkel :). A Boldogok vagytok kurzusra nagyjából telt ház lesz, így készülök.

Zombor Emmausz kurzus

Pénteken kurzusra mentem, úgyhogy délelőtt még készültem rá. Ebéd után autóba ültem és elutaztam Zomborba. Némi várakozás után a teljes szolgálócsapat megérkezett Pécsről és elkezdtük a kurzust. Dani volt az Emmausz kurzus igazgatója, tanítottam, zenéltem. Először furi volt a horvát tolmácsolás, de csakhamar megszoktam és élveztem Barnardin atya tolmácsolását. Élmény volt számomra, ahogy a horvát testvérek viszonyultak hozzánk, nagyszerű tapasztalat. Egésze más, mint gyermekkoromban. Meglepetés volt felfedezni, hogy az Emmausz kurzus himnuszául választott dal ismert horvátul is: „Ostani s nama jer večer je, ostani Godpode, Ostani s nama jer mrači se, ostani Gospodine”, szóval néhány horvát dalt megpróbáltam megtanulni. Azt hiszem, a horvát testvérek maguk közé fogadtak, a nevemet mindenképpen :)

Hála

Hála Istennek, elkészült az Alapokmány! Tegnap befejeztük Orsival. Nagy munka volt. Örülök! És nagy köszönet Brassai Orsinak, aki nélkül azt sem tudtuk, hogy mit veszítettünk volna. Szóval, egy hónapnyi újabb munka van benne és sokkal jobb, világosabb, és remélem érthetőbb lett. Elküldtem a tanácsnak. A következő lépés, hogy Tünde és Orsi ellenőrzi. Ezzel legkésőbb két hét múlva készen kell lenni. Ha az ellenőrzési fázis is kész, akkor fogom megosztani nyilvánosan és indulhat a fordítása is. Dexter ma már írta, hogy kéri szépen a fordítást :-). Remélem úgy éli majd meg a nemzetközi iskola, mint amikor a logót rajzoltuk.

Tegnap még a nagyobb feladatok közé tartozott, hogy az erdélyi iskola kérésére elkészítettem a háromrét hajtott szórólap román verzióját. Elkészült. Románul egy szót se tudok, elküldtem ellenőrzésre.

  • Jóbel

17 éves vagyok

17 éves vagyok Krisztusban. 1997. május 24-én ismertem meg az élő Istent gy TŰZ evangelizáción, és így mentem a saját külön ünnepemre :) szombaton: az „Ez az a nap!”-ra. Jó nagy ünnep volt! És persze nagyobb nevek is voltak most a színpadon a Csiszér Lacinál, de nekem mégis ú számított, mert ő 17 évvel ezelőtt is ott volt. Köszönöm Jézus!

A napjaim:

  • Kedd: Alapokmány, András kurzus team szervezés, Boldogok vagytok team szervezés, megbeszélések Oboval, Titusszal, Robival, Tündével, Katival.
  • Szerda: Pál kurzus megbeszélés, Új élet kurzus vázlat, fordítások, Jézus kurzus ügyei, Alapokmány.
  • Csütörtök: Drupal biztonsági frissítés, Új élet kurzus vázlat, Pál kurzus előkészítés Üllésen, Alapokmány.
  • Péntek: Alapokmány, Pál kurzus meghívó és ajánló.
  • Szombat: Délelőtt Békéscsaba családdal, délután Ez az a nap!
  • Vasárnap: pihi.

A héten több projekt is van.

  • Jóbel

Oldalak