Blogok

Kaposvár Emmausz kurzus

A múlt hétvégén Kaposváron tartottunk Emmausz kurzust Szücs Bence zenélt és segített plakátolni, Szalai Szonja eszközölt, a két helyi a Marci és a Gyuri tanított, dunaharasztiból a Pákozdyné volt a koordinátor. Most elsősorban a szolgáló csapatról szeretnék írni nektek. Marci nagyon klasszul megszervezte a kurzust de örült mikor megjelentünk, mivel elismerte a szervezés nem az erőssége. Gyuri imádságos lelkületével tett sokat a kurzushoz és a humorával, valamint ahogy figyelt a résztvevőkre. Bencével már több kurzuson szolgáltam, mindig maximálisan meg voltam vele elégedve, szívét lelkét beletette a szolgálatba, figyelt a résztvevőkre. Volt két ujoncom a Szonja és a Pákozdyné.Életük első szolgálatán mind a ketten nagyot alkotta, Szonja fiatal kora ellenére olyan figyelemmel és szeretttel szolgált, hogy még engem is meglepett. Hát ilyen eszközösöm még nem volt. Pákozdyné már nem a fiatal korosztályhoz tartozik,-velem egy idős- de zseniálisan koordinált.Isten nagyon boldoggá tett általuk, sok terhet levettek a válamról.

Szamba

Jövök haza vonattal Szegedre. A Shalom lelkigyakorlat fantasztikus volt, nekem legalábbis élmény. Gyakorlatilag egy SZAM (Szent András misszió) volt. A Fülöp kurzus alapján tartottunk egy kérügmatikus hétvégét. Összeszokott csapattal találkoztunk, akik befogadóak, nyitottak és szeretik egymást. Ennél jobbat nem is kell róluk mondani. Ami különleges volt bennünk, hogy folyton táncolnak: minden dicsőítést így kezdenek és ha volt egy kis szabad idő, máris szólt a tam-tam és lendültek a lábak. Nem számított, hogy nem tudom a koreográfiákat, bevontak, megmozgató volt, közösségi. Öröm volt ez az evangelizáció.

És amit el kell még mondani a Shalom Közösség stílusáról: kérügmatikus, karizmatikus és koinónikus. Egyszerűen üdítő volt a találkozás velük.

Köszönöm Jézus, Rafaelt, Marcellót, Carolinát, Vanessát és minden résztvevőt!

  • Jóbel

Gyors váltás

A mai nap mozgalmas volt. Reggel elvittem Hannát iskolába, onnan egyből a vonatra mentem ki és nekilódultam Budapest felé. Közben a vonaton megszövegeztem a hírlevelet, előkészítettem a HTML formátumát. Leszálltam, utazás BKV-val az irodába, ott elsőként befejeztem a hírlevelet, betördeltem és egy gyors ebéd után kiszórtam (Bandistákra fel, címeket lekérni, levelet kiküldeni).

Aztán néhány apróság jött: egy vallomás, megbeszélések, fordítások.

És pakoltunk össze a Shalom lelkigyakorlatra, imádkoztunk Lacival és Katival a lelkigyakorlatért, s majd beültünk Laci autójába és mentünk. A lelkigyakorlaton ma ismerkedés volt. Hm, az biztos, hogy szeretnek táncolni, összeszokottak. A Marcello, Rafael, Carolina, Vanessa pedig befogadtak minket. Szerintem is egy Lélek van bennünk :-). Köszönöm Jézus az erőt!

  • Jóbel

Zizi nap

Reggel a Shalom Közösség lelkigyakorlatával foglalkoztam. Aztán nekiláttam Pepe leveleit feldolgozni a római nemzetközi tanáccsal kapcsolatban. Ékes spanyol nyelven írogat mindenki, nem nagyon élvezem. Én angolul próbálkozom válaszolni.

Laci ma szólt, hogy ha lesz 7 fiatal kurzus Vajdaságban, akkor az december második hétvégéjén lenne.

Ma sokat gondolkodtam a jövőképen, főleg azon, hogy mit jelent az inkubátor és a 3 hatékonysági stratégia.

Majd elkészítettem a BandÁsz napokra a meghívót és fel is raktam. A hírlevél majd holnap megy ki róla, a mai napba már nem fért bele.

Jézus, és szinte mindig többet tervezek a napba, mint amit el tudok végezni :-) Jó, hogy neked a 6 napba minden belefért, amit akartál és a végére jutottál. Köszönöm a mai napot.

  • Jóbel

Mégis

A hétvégén tanácsülés volt. A munkatársak olvashatták már a Bandistákon, hogy kb. hogyan telt. Most már a jegyzőkönyvet is.

Nagyon hálás vagyok neked Istenem, hogy ha a pártoskodás nem is tűnt el nyomtalanul, de kimondtuk nyilvánosan az ellenség nevét, ellene mondtunk és a törésvonalak valóságban is enyhültek. ez a leglényegesebb a hétvégéből.

3 nap a tanács előtt

Ezen a három napon fenn voltam Budapesten. A Tanácsra "készültem". Szerdán leginkább a vallomásokkal foglalkoztam: elkészült, akik beküldték. Aztán volt nálunk a Feri, hogy beszéljünk a jövendő támogatásokról. Aztán megismerkedtünk a Shalom Közösségből Carol-lal és Marcello-val. Nagyon jó fejek :-). Az a legvigasztalóbb, hogy ugyanazzal a kérügmával evangelizálnak. Olyan jó esett a látogatásuk!

Csütörtökön a beküldött véleményekkel foglalkoztam. Összeállítottam őket egy pakkba. Eltartott egy darabig, mert 49 oldalnyi lett. Este Ancsa volt a vendégünk. Hasonló sorsra jutottunk vele.

Két nap összefoglalása

Tegnap késő este mentem el, így elmaradt az írás..Tegnap több megbeszélés volt ittt a Titkárságon, levelekre válaszoltam és kurzusokat készítettem tovább elő.

Befejeztem a Tanácsra a vásárlási lista megírását és Anikóval megszerveztem, hogy ma mikor és hogy megyünk el bevásárolni.

A mai reggel levelekkel és jelentkezés továbbítással kezdődött, Majd kurzus anyagokat küldtem el testvéreknek. Anikóval elindultunk a nagy bevásárlásra, amit egyikünk sem kedvel nagyon de ezt is meg kell tenni valakinek. Most ez az én feladatom volt. Főzést és a  konyhai szolgálatot nagyon szeretem végezni de a bevásárlás nekem nyűg, még a magam részére is nehezen szánom rá az időt.. Tudom, nem vagyok igazi nő. Bő két óra alatt végeztünk, már a hűtőbe is bekerült, aminek ott volt a helye. Majd újra átszámoltam a Tanács költség vetését, hogy benne vagyok-e még, a tervezett összegbe.Örömmel állapítottam meg, hogy nem léptem túl a keretet, sőt...de majd a végén örülhetek csak.

Remény nem csal meg

Ma reggel elvittem még Hanit az iskolába. Ennyit tudtam a héten a lányokra szánni.

Aztán jöttem fel Budapestre. Elhoztak a szüleim autóval, mert jöttek a nővéremhez :-). Ilyen se volt még! Meg anyagilag is jól jött.

Felérve Budapestre az irodába először közös dolgok jöttek: közös összirodai ima, értekezlet, kulcscsere és takarítás. Aztán jöttek a különféle megbeszélések, útkeresések.

Jól mutatja a mai napom szerkezetét: egyetlen emailt küldtem el, azt is csak egysorosat. Szóval ma a közös megbeszélések napja volt. A legjobb esemény: misén vagyunk, itt a plébánián, Miatyánk után nyújtjuk a kezeinket a körülöttünk állóknak. Na, ki mosolyog ránk hátul: a Titusz. Szóval a Titusz is meglátogatott ma bennünket.

Szóval, ma ment a stratégiaalkotás a tanácsra, de eredmény nélkül zárult. Istenem, köszönöm, hogy ma velem voltál. Köszönöm, hogy adsz remény akkor is, amikor vakok vagyunk. Uram, remélek, segíts reménytelenségemen. Ámen.

Oldalak