Blogok

evangelizálni evangelizálva tanulunk meg

Hol is kezdjem....

Szóval, az elmúlt hetekben voltam szabadságon, (semmit se csináltam!!!) bicikliztem, kijártam a lágymányosi öbölbe, napoztam, barátnéztam. Azután jártam Gellérttel Titusz atyánál, a megbeszélés jutalma: úszás a vihar előtti épphogy csendes Balatonban. :)
Utána 1 nap pihi és utazás Marosvásárhelyre. Barangolás a városban, azután kirándulás Szovátára. Srácok, ha jöttök, el fogtok ájulni, olyan szupi helyre megyünk! Na és a társaság..... :D Lehet még jelentkezni!!!! :)

4 nap ezerrel

A mögöttem lévő négy nap pörgés volt. Szerdán megtartottuk a Pál kurzus kezdő teamjét, és ezzel egy időben nekiláttam a kurzus eddig összegyűlt anyagainak összerendezéséhez. Szóval elkedztem leírni a Pál kurzus adaptált vázlatát. Ma megtartottuk a második felkészülő teamet, de lassítanom kellett a tempóval, mert már nagyon álmos voltam. Próbálok egyensúlyt tartani.

Köszönöm Jézus, hogy nevelsz és köszönöm, amit elvégeztünk/elvégeztem!

  • Jóbel

Vagyok és élek

Sziasztok szentek ! Hát az elmúlt napokban oly sok minden történt velem, hogy azt csak több órában  írhatnám le.Így próbálom röviden összefoglalni.

A nagy melegben többször rosszul lettem itt, az irodában és mikor haza mentem, akkor sem volt jobb a helyzet. Kelj fel Jancsit játszottam, keltem és feküdtem...a vérnyomásom vacakolt  -tudjátok, mint a Surdának, van, aki még emlékszik arra a sorozatra-. Elkezdtem az orvosi procedúrákat, erről többet nem is írok..gondolom. ti is ismeritek a nagy magyar valóságot.

Már lassan kezd beállni normálisan a vérnyomásom, nem vagyok rosszul, egész nap talpon tudok lenni és ma már egész napot itt töltöttem az irodában. A betegségem miatt  lemaradtem több mindenről; az Új Aratás táborról, a Titusznál, tett látogatásról és a pannonhalmi Ászáf kurzusról. Nehéz lemondások voltak, főleg az Ászáf, mivel a Laciék számítottak rám. Az a helyzet, mire megyünk Erdélybe-aug.8-akkorra rendbe kell jönnön, mivel a Korintus nem lesz könnyű kurzus..

  • tothaniko

Akadályok

Ma kész szenvedés volt. Jól indult a napom, de aztán jött egy kis szoftverfrissítés, és valami elállítódott a gépen (Akit érdekelnek a technikai részletek: a bumblebee felel azért, hogy a két videó kártya működjék a gépen. No, valamit elszúrtak. Az egyiken sem indult el a 3D gyorsító: se az Intelen, se az Nvidián. Leszedtem, feltettem, próbáltam így-úgy,utánaolvastam. Mert ugyanis nem indult el az Unity. Végül most megy az Unity, de a bumblebee-t leszedtem. Majd egyszer megcsinálom.) De ezzel elment a napom energiája.

Aztán munkaszervezés jött, beszámolók, értékelések.

Fordító híján kisilabizáltam az olasz és a spanyol levelekből, hogy mi is lesz október 15-16-m Rómában. Jéé, egész jókat fedeztem fel: Pepe bemutatta Rino Fisichellanak, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa vezetőjének az iskolát. Juppi! Este pedig Évával beszéltem hosszabban.

  • Jóbel

Hosszú nap

Ma belehúztam.

  • Katiék Lacival ma kezdik Pannonhalmán az Ászáf kurzust, beszéltem velük.
  • Aztán Jocóval Hargitafürdőről meg a Kornéliusz kurzusról. Megosztottam vele a képeket.
  • Feltettem a Bandistákra a Kornéliusz vázlatát.
  • Kiküldtem a 2011 projektet a 33 kiválasztott munkatársnak, aztán felkerült a Bandistákra is.
  • Aztán a jegyzőkönyvekről is írtam a Bandistákra. Csupa Bandista :-) Hihi.
  • Kissé sok levél gyűlt össze az elmúlt időben. Válaszoltam rájuk. Tündi, Mór atya, Márti, Zsolti, Pepe, Jonathan, Mari, Csöpi, Kriszti… 
  • Szerverszinkronizálás.
  • Este meg dumáltam Anitával (Amszterdam) vagy másfél órát :-
Jó volt, ámen, Jézus!
  • Jóbel

Pihenő

Hú, egy kicsit pihentem…

Először is egy jót aludtam. Szerdán a családdal voltam, bevásároltunk, vettem Erának egy új felsőt, meséltünk, képeket néztünk. Hani is nagyon hiányzott. Tegnap és ma sem dolgoztam igazán, csak a két régi gépet raktam rendbe, az Acert-t amin még Anita kezdett dolgozni 2006-ban és Kati volt Dell-jét. Learchiválni az adatok, feltenni rá a Linuxot, beállítani, az egyik gépen rendbe hozni a WinXP-t. A csoda gondolta volna, hogy ilyen nehezen megy fel rá a LinuxMint, de végül is fenn van és a sebesség is tűrhető. Ennyi volt a „nagy munka”. Az informatikai cuccok többsége most ezzel letudva.

  • Jóbel

Sajkodon Titusznál

Ma utazós napom volt.

Reggel felkeltem az irodában, összecsomagoltam, a garázsból előhalásztam az autót, elmentem Katiért, majd 9-re már le is értünk Sajkodra Tituszhoz. Titusz igazi házigazda volt: reggelit kaptunk, hűvösben ültünk le, az édesanyja nagyon finom ebédet adott, még fürdöttünk is egyet a Balatonba. A mellékes lényeg: átbeszéltük a Szent András 2011-es projektet. Ő a főnököm, felelősöm, van valaki felettem – ez megnyugtató, van aki vigyáz rám. Sok dolgot jóváhagyott, néhány dolgot kiegészítettünk. Egy jó nap volt így hármasban Katival és Titusszal. Anikó sajnos tegnap megbetegedett, így nem volt velünk.

Este utazás Budapestre, irodában gyors pakolás és indulás Szegedre. Végre itthon. Köszönöm Jézus!

Egy hétfő az irodában

Reggel először is kicseréltem a WIFI AP-t, aztán Anikó gépét szedtem rendbe, szépen átmásoltam a régi gépéről az adatokat, beállítottam, szóval ez kész. A két régi géppel most nem foglalkozom többet, valami oknál fogva nem ment fel egyből rá a MintLinux, úgyhogy majd hazaviszem őket és ott elintézem őket.

Aztán Angélával beszéltem egy jót. Csak úgy az aktualitásokról. Reményteli.

Ma összeállítottam Titusznak a holnapi projekteket, 20 oldal. Írtam, írtam...

Meg persze mindeninek a Pál kurzusról beszéltem ma :-).

Köszönöm Jézus, hogy erőt adtál a mai naphoz. Jó volt végre itthon lenni, beszélni a szeretteimmel, még ha nem is láttam őket.

Oldalak