Blogok

Teológia

A mai napom egyszerű volt.

A többségét egy teológiai levél írása tette ki: hogyan is állunk a Fülöp kurzusban a Bűn témával és hogyan viszonyul ez az eredeti bűnhöz, a szentségek érvényes vagy gyümölcsöző felvételéhez és hogyan valljuk meg, hogy bűnösek vagyunk...

Aztán végre pont került az erdélyi utazás végére. Vártam Lacira, hogy akkor menjek-e, ahogy ígértem, vagy előbb. Végül mondta hogy péntekről szombatra éjjel. Csakhogy mire választ kaptam, már nem volt jegy aznap estére, úgyhogy mindent egy nappal előbbre kellett átszervezni: csütörtök este indulok a Pál kurzusra.

A szervercserére készülve mindent felszinkronizáltam a gépemről a mostani szerverre.

Elkészítettem a havi beszámolómat, visszatekintést és terveket a hónapra.

És készültem a Pál kurzusra.

Jézus, köszönöm neked a napot. A sikereket és meglepetéseket is. Légy velem!

  • Jóbel

Kutatás

A mai nap öröme, hogy válaszolt a Zsombori Zsolt a Forrás közösség vezetője a levelemre és az abban fel tett sok-sok kérdésemre. Erdélyben az Ő közösségüknek is tarjuk a Korintus kurzust. Ezen felbuzdulva írtam a teamben levő szolgáló testvéreimnek és Jocó már felvette vele a kapcsolatot. Arnoddal leveleztem.

Majd a elkezdtem a kutató munkát a kurzus tanításaihoz anyagot gyűjteni, ami nem kis fáradság volt és még lesz. Távolinak tűnik a kurzus időpontja, de addig még lesz néhány szolgálatom, amire szintén készülni kell és nem szeretném az utolsó pillanatra hagyni a készületet, egy kurzus igazgató ezt a hibát nem követi el.  

Továbbítottam néhány jelentkezési lapot, amiket -szórványban- a jelentkezők küldtek be.

Megfogható eredményt ma nem nagyon tudok felmutatni de van néhány jegyzet, amit összegyűjtöttem és ennek örülök.

Köszönöm Jézus neked, hogy ma is adtál erőt és kedvet ahhoz építsem Országod és kutassam is.

  • tothaniko

Több nap után újra jelentkezem

Sziasztok, több napra eltűntem... de csak a gép elől és az irodából. Megtalálható voltam, Gyúrón (szerdán és csütörtökön) az Isten Mosolya Közösségben, a fiatalok között. Erről több oldal anyagot tudnék írni, de most csak annyit, nagyon sokat adott ott Isten kortól, nemtől függetlenül, mindenkinek. Működött Isten Szentlelke !!!! ALLELUJA !!!!!

Pénteken reggel haza utaztam, idős és beteg szüleimhez, őket, illetve a házat renoválni...mind kettő majd nem sikertelen volt de csak majd nem...

Szombaton hajnalban visszajöttem Budapestre, mivel a hétvégén Korintus teamet, tartottunk, itt a Missziós Központban. A helyszín eldöntésében is  sok bizonytalanság volt de a részletekbe most nem bocsátkozom. Csak annyi, Isten Országában vannak emberek is, akiken keresztül tanít és szeret Isten.

Siófokon ragadtam

Az a múlt pénteki rosszullét nem volt semmi. Estére belázasodtam, másnapra teljesen beteg lettem: tüdő, torok, magas láz. Úgy tűnik a csütörtöki budapesti úton megfázott a hátam. Szóval teljesen Siófokon ragadtam. Hétfőn nem tudtam elmenni a megbeszélt találkozóra, ahol a Titusszal kellett volna találkoznom és kimaradt minden budapesti munka is. Ehelyett 5 napon keresztül nem tudtam aludni éjszaka, először azért, mert lázálmok gyötörtek a magas láz miatt, után pedig a gyógyszer mellékhatása miatt volt egész napos és éjszakás fejfájásom 3 napon keresztül. Szörnyű volt. Egy jó dolog történt: álmodtam Erdő Péterrel. Szóval az 5 napos betegség után még alvókúra is jött, hogy helyreálljak.

  • Jóbel

Kiszabadultam

A tegnapi blogírás elmaradt. Ugyanis egész nap gyengélkedett az internet! 

De kezdjük az elején. :) Reggel betipegtem a kis magassarkúmban, hogy betörjem, mire kell. Hát, el kell ismernem, ő tört be engem. :( No, mindegy a tegnapi napon az új pályázattal voltam elfoglalva.

Rákerestem az interneten a Wekerle alapkezelőjének nevére, és mit találtam?!? Teljesen lehidaltam. A cikk itt olvasható.  Szóval, meg kell állapítanom, vannak még csodák a magyar politikában. Remélem egyre több is lesz ezután. szóval a délutánt el papírozgattam és közben dicsértem az internetet. És amikor már meguntam, hogy egy dokumentumot se tudok kinyitni, felálltam, kikapcsoltam az egészet, és hazamentem!

  • Arm Kati

Plakátok bezsákolva

Ma mai nap legnagyobb ajándéka, hogy a Mirjammal a plakátokat elrendeztük a raktárban. Meg felelő méretű szemetes zsákba beletettük és fel"dög céduláztuk." Most már nem zsákbamacskát árulunk, ha nem tudjuk, melyik zsák mit rejt. Pl; Szentlelket. Majd a levelekre válaszoltam. Vázlatot spiráloztam. Még készültem a tanításra és a Korintus teamre. Buszt néztem amivel elutazom Gyúróra.

Most pedig megyek az Új Aratás Közösség vezetőségi megbeszélésére. 

Istennek legyen hála, hogy raktár ránk eső részében rend lett. Ha még Zsolt elkészíti a szekrényt a plakátoknak, akkor leszek nagyon boldog leszek de így is elégedett vagyok. Köszönöm a Szentléleknek !

 

A hét kezdete..

Avval kezdem, pénteken megírtam a csütörtöki elmaradt blog bejegyzést-itt volt Gellért és el kellett rohannom Közibe-ezért maradt el a csütörtöki beírás. Mire evvel kész voltam és megírtam a péntekit, nem volt NET és minden elszállt, Még mielőtt düh rohamot kaptam volna gyorsan hálát adtam Istennek, hogy péntek van és nem kell a technika fortélyaival foglalkoznom. A hétvégét részben otthon töltöttem részben Pesten, tegnap est Krisztivel a Nyomorultakat a Szigeten-ez nekem ajándék volt a Krisztitől-bár már láttam de nagyon vártam és tetszett is.

Ma Gellértre gondoltunk, ki ágynak dől, nagy beteg lett és azért imádkoztam, hogy maradjon nyugton az ágyban a gyógyulásáig.

Reggel egy hosszabb telefon megbeszéléssel kezdte a napot illetve hetet.

Levelekre válaszoltam, szerveztem, és telefonszámot próbáltam megszerezni, és készültem a két tanításra, amit a fiatalok kértek tőlem.

Mirjammal az Ászáf kurzusra próbáltunk készülni, anyagot összeszedni.

Illetve a Korintusra való készület, még mindig fontos, mivel a hét végén már tényleg team lesz. 

  • tothaniko

ma is hétfő

A hétfő reggelek még mindig ugyanolyanok! :) 

Ma úgy volt, hogy titkársági megbeszélés lesz Gellérttel és Titusszal, de Gellért "kiütötte" magát-40°C-os lázzal fekszik- így a gyűlés elmaradt. Remélem gyorsan meggyógyulsz Gerike! :)

Így hát, a felszabadult időmet a Pepének írandó levélre fordítottam  és az új pályázati szerződésre.

Ezek a pályázatok... újabb és újabb elemekkel bővülnek, amitől sikító frászt kapok. Újabb kifejezéssel kell ismerkednem, értelmeznem: támogatás intenzitás %-ban kifejezve...

Megfejtéseket az alábbi címre: katalin.arm(kukac)ujevangelizacio.hu :)

Hálát adok Istenem azokért a barátokért, akiknek a jóvoltából van még hol laknom, és azokért a dolgokért, amiket bár nem látok de Te atyám már most cselekszel és készítesz elő számomra!  Dicsőség és hála neked!

 

  • Arm Kati

Sajog

Hálát adok mindenért, amit ma sikerült elvégezni, annak ellenére, hogy sajgott minden tagom és nem voltam 100%-os:

  1. Végigdúrtam a nagyobb számítás technikai kereskedők oldalait, mert az iroda informatikai berendezéseit cseréljük: router, Wifi AP, fájlszerver + biztonsági mentés, egy notebook Katinak. A fájlszervert meg is rendeltem: egy Synology DS211j 2TB Raid1-es lemezzel. Talán jövő héten üzembe is helyezem.
  2. Ma sikerült elérni Erdő P. titkárnőjét. Megtudtam tőle, hogy Süllei fog bennünket fogadni majd.
  3. Mór atyával ismét leveleztem.
  4. Lefújtam az András és József Barnabás kurzust :-(. De a kudarcból lehetőség lesz.
  5. Befejeztem az Iránytű fordításának ellenőrzését. Már csak néhány rajzot kell megcsinálnom, tördelnem, mert az oldalszámok a sok konkrét hivatkozás miatt nem térhetnek el.
  6. Leveleket intéztem.

Most elutazom Mórra, Siófokra a családdal.

  • Jóbel

Oldalak