Blogok

Indulok János kurzusra

Holnap reggel indulunk Katival és Lacival Padéra, Vajdaságba János kurzust tartani. A mai napon főleg ezzel foglalkoztam. Eszközök, kellékek, nyomtatások, noha már napokkal ezelőttről készülünk. Igyekeztem lezárni a többi dolgot, elvarrni a szálakat, átadni, tervezni, válaszolni, összeírni, honnan folytatom a feladatokat egy hét múlva. Ha valami kell vasárnapig, akkor keressétek Obot.

Rómában Ferenc pápánál

Gondolom, már mindenki tudja merre jártam a múlt héten... :)

A hétvége készüléssel telt, majd hétfőn reggel korán mentem fel Budapestre - közbe jött egy lerobbanás, amit még meg is kellett oldani - de csak felértem és Zolival, Zsoltival, Köblös Jocóval volt megbeszélésünk az MKKM vezetőképzőjéről. Délután összekészültünk Obobal, összepakoltunk és így vártuk a kedd reggelt.

Autó hiányában Zoli vitt ki a reptérre, a repülő út sima volt, leszálltunk, vonattal elmentünk Filippo atya plébániájára, ebéddel várt bennünket, este pedig az olasz iskola vezetőivel találkoztunk egy közös vacsorára és megbeszélésre. A Vatikán hátsó kijáratánál nagyon jó fagyit adnak!

Ifi weboldal

Az Ezekiel képzés után aludtam egy napot :), aztán szántam még egy napot a kurzus lezárására. Várt rám egy halom belföldi és külföldi kommunikáció, ügy, amit el kellett intézni, aztán szerda-csütörtök-péntek nagyobbik része a Bandifi weboldalának fejlesztésére ment el. Most kihoztam élesbe az eddig a gépemen fejlesztett oldalt, hogy Éva fel tudja tölteni némi tartalommal, hogy aztán és a formázásokat be tudjam fejezni. Most így néz ki, egyelőre még mindig bezárt állapotban: ifi.ujevangelizacio.hu

Hallelujah!

  • Jóbel

Ezekiel megérte

Vannak azok a pillanatok, amikor az ember úgy érzi, megérte. Na, ez most ilyen volt.

Vasárnap fejeztük be a Tanítóképzés labort, vagyis új néven az Ezekiel képzést. Megérte a belé fektetett munka. A képzés kerek, érthető, arányaiban el van találva, már csak finomítani kell. Ahogy mondták: telitalálat. Örültem a teamnek, mert mindenki azt tette bele, amiben jó. Én a kockásságomat, hogy fogalmakat alkossunk, Éva a karizmatikusságát, hogy lelkiségben is képezzünk, Kati a kedvességét :), Papa jól főzött, Dani pedig koordinált. Jó volt ez a csapat. A résztvevők közül is megjegyeztem magamnak néhány tanulékony tanítót.

Ezt a képzést még sokszor meg kellene tartani, olyan értékes.

Fényképeket már találtok, hamarosan felrakom a képzés anyagát is a Bandisákra.

Tanítóképzés

A hétvégn abbahagytam a bandifi.hu fejlesztését. Most ennyi időm volt, majd folytatom.

Ezen a héten minden nap (dupla tempóban) a tanítóképzésre készültem. Újraírtam a vázlatot, rendszeretem, sok karizmatikus szempont került be a sima módszer mellé. Most már Buapesten vagyok, épp Oboval, Éával és Katival készülünk, 13 résztvevőnk lesz holnap a képzésre.

Ez lett a plakátja :). Kit ábrázol?

Tanítóképzés

Bandifi.hu félkész állapotban

Az elmúlt héten ez volt a fő projekt. Persze minden nap van valami más is, időigényesebb vagy kevésbé az. De pont az jutott eszembe, hogy amíg nem volt titkárom, addig ilyen időigényes weboldalfejlesztéseket csak akkor tudtam csinálni, ha gyermekem született és elfogadott volt, hogy egy kevésbé vagyok jelen.

Szóval, így állok. Mutatok képernyőmentéseket. Még félkész állapotban van, de már alakul. Most abba kell hagynom 2-3 napra, hogy a tanítóképzésre készüljek.

Laptop nézet

Belépve

Bandifi.hu projekt

Bocs, hogy nem írtam nektek. Be vagyok bújva a dolgozószobámba. Ja, persze voltam kinn is (Új élet kiképző, MKKM OT ülés), de lényegében a Bandifi új weboldalán dolgozok. Elég nagy falat, nagyobb mint gondoltam. A kihívás, hogy egy fiatalos, „flat design” stílusú, elsődlegesen mobilra készülő, reszponzív, modern technológiájú weboldal legyen. Na, ez már nem megy nekem alapból. Én még a fix és a fluid design korszakban dolgoztam ezzel. Szóval rengeteget tanulok most. Május lesz bőven, mire végzek, még messze a vége.

Inkább csak mutatok néhány képet:

1. Emblémák, amiket alkalmazni fogok:

Átalakult tervek

Kedves Barátok, Fenntartók! A márciusi dupla hajtás után az április másmilyen lesz. A betervezett kurzusok közül elmaradt a Damaszkusz, mert csak 6 jelentkező volt rá és a vajdasági Új élet kurzus sem lesz. Úgy tűnik Isten kirendelt némi pihenőt nekem. Szóval a nagyhéten Siófokon voltam a családdal anyósoméknál. Rég nem látott rokonokat látogattunk, pihentünk. Vasárnap jöttünk haza, hogy a szüleim rokonságával is találkozzunk. Jól jött ez néhány nap, alvásban és családban is pótoltam, ami már hiányzott.

Az április tervek így átalakultak, és rég várakozó feladatokat vettem elő. Pl. elfogyott a kérügma kártya, csináltam belőle újat, nyomdával tárgyaltam, lesz belőle újra 5000 db. Néhány évre elég lesz. Sokan érdeklődtek mikor lesz belőle elég, aki szeretne belőle, az keresheti Katit az ügyben.

  • Jóbel

Oldalak