Blogok

Szécsény

Hétfő: Ismét korán keltünk, hatkor már úton voltunk. Lacival és Katival mentünk Szécsénybe Gáborhoz és Johannához előkészíteni a Pál kurzus, aztán pedig meglátogattuk Márió atya is. Megnéztük a helyszínt, előkészítettük a missziót. Szóval, ha még nem voltál Pál kurzuson, gyere, jó lesz.

Kb. háromra értünk vissza Pestre. Elkészítettem a Pál kurzus időhálós időtervét. Katival még egyeztettünk, aztán este hatra kiértem édesapámhoz. Nekikezdtünk a raktár polc projektnek. Lezártuk a terveket. Kiszámolta, mi fér be, ezt rajzoltuk le és mértük ki este. Kiszámoltuk az anyagköltségét és este már boltba is voltunk, árakat nézni. Aztán meg neten kerestem még éjfélig árakat, aztán kidőltem.

  • Jóbel

Ábrahám munkatársi képzés Velence

Szombaton Budapesten: Az Ábrahám képzés vázlatát fejeztem be. Készen lett :). Katival összeállítottunk a mappákat a mellékleteket Velencére. Összeszedtük a kellékeket, dinamikai eszközöket. Közben még ki is találtunk újat, jobbat :). Szóval kreatív nap volt. Laci gépét is telepítettem közben. És amikor már elfáradtam, akkor pakoltam ki az irodában.

Vasárnap reggel 7-kor indultunk Velencére. Misén voltunk közösen, majd elkezdtük a székesfehérvári csapatnak az Ábrahám képzést: vízió, küldetés és elköteleződés. Jó nap volt, nagyon megérte. Este 8 lett mire visszaértünk az irodába Budapestre. Most még kijavítottam a vázlatban, amiket közben felfedeztem és megyek aludni.

Budapesten Iroda és raktár

Péntek: Reggel felpakoltam magam és a szüleimet (és a sok szerszámot, a nehéz hegesztőt) és felmentünk Budapestre az Irodába. Megnéztük a raktárt, volt három ötletünk, hogyan lehetne elkészíteni a polcot. Végül az YTONG téglák miatt a teljes lábas mellett döntöttünk. Lemértük a helyiséget, trapéz alakú :), 15cm a difi. Szóval édesapám most megtervezi. Kedden reggel megvesszük a vasat, a nővéremnél fogjuk csinálni Szigetszentmiklóson, mert ott lehet hegeszteni, megvesszük az OSB lapokat is és leszabjuk, autóval fogjuk majd behozni csütörtökön. E lett a döntés. Aztán édesapám, édesanyám segítségével nekiláttunk az irodában visszarendezni a bútorokat. Elvittem őket a nővéremhez, visszajöttem és csináltuk tovább a rendezést Katival. Kitaláltuk a végleges elrendezést és pakoltunk, ameddig erőnk volt. Én az informatikai eszközöket állítottam vissza. Most végre a FAX-t is bekapcsoltam a nyomtatón.

Ábrahám

Termékeny napjaim voltak: Hétfő után leálltam a pörgéssel, hogy egy feladatnak szenteljem magam, mégpedig a vízió és küldetés munkatársi képzésnek. Nem csak megírni kellett, hanem előbb bizonyos részeit kitalálni: analógia, bevezető téma, szintetizáló, személy, akiről elnevezhetnénk, panorámakép... Most éjszakára a vázlat többsége készen van. A képzés az Ábrahám nevet kapta. :) Ábrahámé volt ugyanis az első vízió az üdvtörténetben és olyan jól tudta továbbadni, hogy nem is szakadt meg Krisztusig. Szóval róla neveztem el. Készítettem hozzá egy egyszerű rajzot is. Analógia a Szent Péter bazilika építéséről, bevezető téma, téma a vízióról és utána jön a már elkészített 10 alapnyilatkozat az iskoláról. Nincs még teljesen kész, de már egész jó ahhoz, hogy vasárnap megcsináljuk Velencén a székesfehérvári csapatnak.

A szokásos teendők persze voltak: jelentkezők, levelek, rövid megbeszélések, de döntően ezzel foglalkoztam kedden, szerdán és csütörtökön.

  • Jóbel

Húzós

Ma igazi hét-kezdet volt: Kezdtem egy kis elpakolással, heti feladatok felmérésével. Aztán nekiláttam: beszámoló, hőmérő, egyházmegyei pasztorális központ: időpont egyeztetés egy találkozásról, aztán a elmaradt levelek vagy kérések. Délben jött H. Kriszti és felkészítettem a hétvégi kérügmatikus lelkigyakorlatra: a témájára és a dinamikára. Kitaláltuk, kirészleteztük. Ez lesz az első tanítása :). Miközben én az ország másik felében leszek. Egy utód. Aztán este pedig S. Attilával beszéltünk arról, hogyan lehet egy konkrét és érdeklődő közösségnek bemutatni az iskolában rejlő lehetőségeket. Neki most Pécsen van egy ilyen lehetősége. És ma reggel sikerült olcsó jegyet venni Rómába, Kati időben le is foglalta, szóval mehetünk Obóval. Közben kiderült, hogy hétfőn megyünk majd Szécsénybe, az is hogy Ancsi nem fogja koordinálni az Apolló kurzust, hogy pénteken Budapestre fogok menni, segíteni Katinak a festés utáni helyreállításban. M.

  • Jóbel

Hőmérőzés

Az elmúlt napokban és a hétvégén sokat gyötrődtem Isten és magam előtt is azon, hogy mi a helyzet az iskola körül. Magamban lezártam a dolgot: az elmúlt idő egy jó kis hőmérő volt a magyar kat. Egyház új evangelizációs helyzetéről és nyitottságáról. A hőmérőzés eredménye: továbbra sem kell kopogtatnunk a zárt vagy hivatalos ajtókon. Felesleges. Azokon az ajtókon kell bemennünk, amelyek nyitva állnak. És tennünk kell, amit Isten ránk bízott, minél több eredménnyel.

  • Jóbel

Fogalmazási verseny

Csütörtök és péntek:

Beszámoltam a tanácsnak a nem várt, de jó római fejleményekről. Repülőjegy még nincs, egyre drágábbak :(. Azon gondolkodtunk, hogy kérhetjük-e az európai igazgatóktól, hogy Magyarországon legyen a következő, hogy ne csak 2 magyar tudjon részt venni ezeket... Már 2009-ben is ezt kértük Pepétől, hogy nagyon jó, hogy ha nem csak Mexikóban vannak ilyen össznépi kurzusok, hanem Európában is, csak ne Nyugat-Európában, mert az még mindig elérhetetlen a magyaroknak. Inkább megszervezzük mi. Nektek mi a véleményetek, akik követitek a blogot?

Aztán jöttek a fogalmazásos feladatok: egy cikk a Megújulásba (karizmatikus hírlevél) és programok leadása. Csiszér Laci helyett :) megfogalmazni az egerszalóki műhely bevezetőjét.

Repülők

Szerda: Először is útvonalkeresés Carlosnak több fordulóban. Nem könnyű ezt levezényelni. :( A weboldalon folytattam a munkát: a rálógó tovább gombot és a tartalom melletti oldalpanel alá letörő mezők problémáját javítottam. Bocs ezért a két nagyon zavaró hibáért, most jutottam oda, hogy elkészüljön a jó megoldás. Aztán elkészítettem a weboldalon az oldal alján lévő lapozót. Majdnem sikerült repülőt foglalni Rómába, de mire Kati odaért, hogy meg is csinálja, amit kinéztünk, addigra felemelték :(. Pedig gyakorlatilag féláron lett volna. Aztán A. Peti táncos evangelizációjával foglalkoztam, majd haladva a weboldal tartalmaival megírtam/elkészítettem az "érdekel az új evangelizáció" részt. És itt elaludtam :)

  • Jóbel

Gép előtt

Kedd: Carlos-szal egyeztettünk a Római útról és az Új Élet kurzusról. Szervezzük a repülőutat. A siloe.ro doménre még mindig nem találtuk meg a megoldást. Jött néhány megkeresés napközben, azokat válaszoltam meg. Aztán a honlapon folytattam a rendcsinálást: Koffeinek listázó oldal, blokk panel, ajánló és smink; tanítóhivatali idézetek. Feleslegessé vált taxonómia csoportok törlése, messiási próféciák... majd este még nekiláttam egy zavaró design probléma megoldásának, de nem jutottam a végére. Ez a szolgálatom kevésbé élvezetes oldala :), de örülök azért, ami sikerült.

  • Jóbel

Pünkösd alatt

Pünkösd alatt most nem voltam szolgálni, itthon voltam. Amikor épp nem segítettem valakinek a családból vagy a baráti körből (számítástechnikusnak :) néznek, azt hiszem), akkor valami hasznossal foglaltam el magam.

Elkészítettem az összes Üze-NET-et + az összes tanítást is: konverzió új formátumra, illusztrációs képek újbóli kikeresése, megvágása. Aztán elkészítettem az oldal nézetet, a felsorolásukat (a havi blogarchívum nézetet is) és az véletlenszerű ajánlót is a nyitóoldalra. Jó ez a Drupal, ezzel már könnyű ezt megoldani. Végül a Firenzei vonatos is kikerült, mert arra szüksége lesz a bemutatkozásban. A koffein még hátra van.

Megcsináltam egy kis bosszantó hibát is a design-nal kapcsolatosan: a blokkok fejlécének bal felső lekerekítése most már végre átlátszó. Sokáig szúrta szemem. :)

  • Jóbel

Oldalak