Tudod, jó rabbi, ma szótlanul hagytalak ott, de ez nem azt jelenti, hogy nincs véleményem. Csak nem tudtam megszólalni, úgy meglepődtem: adjam a vagyonomat a szegényeknek?
Jézus rabbi, te nem tudod, ki vagyok. Pont azért mentem hozzád, hogy beszálljak a projektedbe és anyagilag megtámogassam ezt a királyi uralmadat, amit hirdetsz. Rabbi, mindenhez pénz kell. Anyagi források nélkül nem valósulnak meg a dolgok. Én értek a pénzhez, annyi jó üzletet csináltam már! Amikor hallottam felőled, felmerült bennem, hogy íme egy jó és nemes cél, lelkes lettem, hogy segítsek neked és a vagyonomat valami jóra fordítsam. Igen, azért mentem oda hozzád, hogy a tanítványod legyek. De a vagyonommal együtt. Annyi jó ötlet kavargott a fejemben, hogy te meg én mennyi jót tehetünk majd: csináltam volna neked szegény konyhát, minden nap meg tudtunk volna etetni 5000 embert; megszerveztem volna a csapatodat, hogy hatékonyak legyenek, tréningekre mehettek volna, kaptak volna rendes fizetést; profi adománygyűjtés lett volna; neked sem kellett volna ilyen rongyokban járni; a körutaidat menedzseltem volna, mindenhol tömegeket szerveztem volna, mire odaérsz; és titkon reméltem azt is, hogy ha ez bejön neked, akkor más üzletembereket is meggyőzök, és felállítjuk a királyi uralmadat valóságosan Dávid városában, katonasággal, trónteremmel meg koronával együtt… Annyi jó ötletem volt, hogy mi mindent tehetnénk együtt.
Te meg arra kérsz, hogy hagyjam el a vagyonomat és úgy csatlakozzak? Te hülye vagy. És bizonyára nem vagy próféta sem, ha nem tudod felismerni a kínálkozó lehetőséget. Csalódtam benned. Dühös vagyok rád.
Tudod te, ki vagyok én? Feddhetetlen vagyok a Törvény megtartásában, gyermekkorom óta első a zsinagógában. A hagyományokat pontosan ismerem és meg is tartom, önfegyelemben tökéletes. Ugyanakkor tanult is vagyok, több nyelven beszélek, sikeres, rátermett, megküzdöttem a gazdaságomért, nem csak örököltem. Igen, ifjú létemre már tehetős vagyok, de nem gazember, nemes célok mozgatnak. Mutass nekem még valakit a te híres tanítványaid közül, aki olyan, mint én! Azt gondoltam, ilyen emberekre van szükséged.
Te nem tudhatod, de nem hirtelen felindulásból futottam ma eléd. Sokat gondolkodtam rajtad, rabbi. Nem ma láttalak először: hallgattalak a hegyen; egyike voltam az 5000 férfinek, akit megetettél és nagyon finom volt a kenyered; láttam, ahogy ágyastól hozzák ki az utcára a betegeket elég, hogy a ruhád szegélyét megérintsék, és én ott maradtam, beszéltem velük és leellenőriztem, hogy valóban meggyógyultak-e; megfigyeltem a tanítványaidat is. Sokat vívódtam rajtad. Én utánajártam a dolgoknak és meggyőződtem arról, hogy te nem vagy kamu, valóban jó vagy. És eldöntöttem, hogy megérdemled a bizalmamat, csatlakozom hozzád.
Ma azzal futottam eléd és azért térdeltem eléd, hogy meghívj a tanítványaid körébe. Vártam a szavaidat: „Jöjj, kövess engem!” Igaz, ezt végül is mondtad… De ha nem kell neked a vagyonom, akkor nem kellenek az ötleteim – nem kell a befektető a csapatba –, akkor végül is: én nem kellek neked. Ezért hagytalak ott.
Azt utálom benned, hogy be sem mutatkozhattam, meg sem ismertél, csak rám néztél és mondtál valami hangzatosat. Azt se tudod, ki vagyok és hogy mit szalasztottál el!
Ma rosszul döntöttél, jó mester. Te túl naiv vagy. Álmodozó. Kellene melléd egy gyakorlatias ember. Sajnállak téged, jó mester. Ha befogadtál volna, akkor valóra váltottam volna az álmaidat. Üzletemberként nem kell nagy jóstehetség, hogy megmondjam: mindent el fogsz veszíteni, akik követnek, mind elhagynak, egyedül fogsz meghalni, és az álmaidból semmi sem valósul meg.
Gyuris Gellért
Csatolmány | Méret |
---|---|
Nyomtatható verzió | 43.49 KB |
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Friss hozzászólások