Állj! Állj! Hé, nyugi! Előbb elárulnád, hogy mit vétett ez az ember? Itt a templomhegyen nem ragadunk csak úgy minden pillanatban követ! Teszel le te gonosztevő!

Szóval, ki ez az ember és mit vétett? Nekem olyan ismerős… Várj! Nem ő az a reggeli rabbi? De, ez ő!

Ember, mi bajod vele? Te ezt a rabbit akarod megkövezni? Őt jól ismerem. Láttam már néhányszor itt a hegyen. Emlékszem, amikor kiűzte az árusokat meg a pénzváltókat a térről, akik a vidékieknek horror áron kínálták az áldozathoz szükséges állatokat. Nagy balhé volt.

Aztán tavaly hallottam, hogy a Juh-kapunál az öt oszlopcsarnokban meggyógyított egy embert. A baj az volt, hogy szombaton. De hékás, ezért még nem kövezünk meg senkit. Lassíts már!

Áh, szóval a ma reggeli eset dühített fel? Itt tanított a templomban, amikor idehoztak egy nőt, aki házasságtörésen értek. Hé, nemde te is köztük voltál? Te… te szorongattál a kezedben? Figyelj, azt megértem, hogy azt a nőt megkövezhettük volna. Szimpla eset. A törvény az törvény. De hát ember még így nem beszélt, mint ez a rabbi: „Dobja az első követ az, aki maradéktalanul betartja a törvényt, aki bűntelen.” Emlékszem, hogy sokáig szorongattál, már teljesen izzadt volt a tenyered, de végül te is csak a földre ejtettél csendben és eltűntél a térről.

Most meg visszajöttél, megkerestél, hogy ezt a rabbit velem kövezd meg? Mit vétett? Senki sem vádolhatja őt bűnnel… Talán csak nem bosszúból vagy itt? Úgy látom, te mindenképpen gyilkolni akarsz ma. Te azért vagy most itt, mert megakadályozta, hogy kivégezz egy bűnöst? Mivel ő irgalmas volt, te rajta állsz bosszút?

Nem értelek én titeket, emberek. Tudod, én Hírámban születtem. Salamon hozatott ide nagy kőként faragva, hogy templomot építsen az Úr nevének. Én voltam a hetedik kő a harmadik sorban a Szentek Szentjének jobb oldalán. Isten jelenlétét szívtam magamba és vártam ígéreteinek beteljesedését. Bizony, dicsőséges volt a fiatalkorom! Aztán eljött az a nap, amikor Nabuzaradán, Babilon királyának testőrparancsnoka felgyújtotta a király és az Úr házát. Azóta csak egy szétégett kődarab vagyok. Vagyunk itt ilyenek néhányan. A templomot Círusz később felépítette, nemrég ismét felújították, de én már csak hányódó öreg kődarab maradtam, semmire sem vagyok jó, csak kivégzésre használnak. Tudjátok, itt szemléljük évszázadok óta az eseményeket. A mi dicsőségünk már odaveszett. De hallottuk az itt elhangzó ígéreteket – annyiszor felolvasták itt a téren – és tudod, mit nem értek? Hogy lehet, hogy ti emberek nem ismeritek fel, hogy ki ez az igaz ember, aki itt áll előttetek? Nekünk, köveknek kell hirdetni az örömhírt? Talán kőből van a szívetek, hogy nem akartok hinni?

Ez az ember a megígért Messiás. Nem megköveznetek kellene őt, hanem leborulnotok előtte. Te mégis azért szorongatsz most a markodban, mert a bűnös nőt nem ítélte el, ahogy szerinted kellett volna, hanem irgalmat gyakorolt vele és elengedte a karmaitok közül? És ezért most őt akarod velem halálra zúzni? Talán lerántotta rólad a leplet és megalázva érzed magad? Nem veszed észre, mit teszel? Ha megkövezitek, akkor beteljesedik a jövendölés: ő a Bárány, aki ma magára vette a bűnös vétkét. A bűnös helyett a bűntelenre emelsz kezet. Tudod, pont erről kellene felismerni, hogy ő a Megígért.

Balga, dobj el!

Rabbi, hadd szólítsalak téged. Hallom, tudod, hogy ez az ember, aki engem a kezében szorongat, meg akar téged ölni. Ismerem a szándékát: azért ölne meg téged, mert elengedted a bűnöst. Különös, hogy te, az igaz, állsz a bűnös helyében most. Úgy érzem, hogy ezt szándékosan keresed. Te adod oda önként magad.
Tudod, még emlékszem, milyen volt a Szentek Szentjének érzése. Ha rád nézek, ugyanaz a bizsergés kerülget. Én felismerlek: Te vagy az Isten fia. Emlékszem minden rólad szóló jövendölésre. Csak egy kő vagyok, de meghajlok előtted. És áldom azt a kősziklát, amely előtted meghajolva utat nyit majd neked és látni fogja, amint felemelkedsz a sírból.

(Jn 8; 1Kir 5,32; 2Kir 25,9)