A békesség ígérete

Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. • Jn 14,27

„Ne nyugtalankodjék a szívetek és ne csüggedjen!” (Jn 14,27)

Jó ezt hallani Jézustól, amikor napjainkban túl sok okot találunk a szorongásra, félelemre, békétlenségre. Vágyunk a körülmények csendesedésére, és ettől reméljük szívünk békéjét. Sebzett emberi természetünkkel így a körülmények állandó áldozatának éljük meg magunkat… Hiszen szívünk békéjét kiszolgáltatjuk a külső körülményeknek.

Jézus örömhíre erre: „Az áldozat én vagyok, hiszen én már feláldoztam magam érted – szeretetből. Neked nem kell a félelem, a békétlenség áldozatává lenned! Hiszen a szeretet kizárja a félelmet”. (1Jn 4,18)

Jézus arra hív meg, hogy békességünk alapja Isten szeretetének befogadása legyen. A szeretet befogadása pedig a Szentlélek befogadása: „A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete” (Róm 5,5). Így a Szentlélek lesz a béke a szívben.

Ezen a pünkösdön a békesség ígéretének beteljesítését kérjük Jézustól:
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.” (Jn 14,27)

Jézus a békességet és a Szentlelket együtt ígéri: „Én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad.” (Jn 14,16) és „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.” (Jn 14,27). A Lélek egyben Vigasztaló is: szószólónk, védelmezőnk, békeadónk.

Ám épp ezek a szavak az utolsó vacsorán hangzanak el Jézustól, Júdás árulásakor, közvetlenül elfogatása és szenvedése előtt! Jézus sem az idilli nyugalom állapotában beszélt a békességről. Maga mutatja meg nekünk, hogy a valódi béke a szív békéje, és ez nehéz körülmények között is lehetséges! Ahogyan ebben az órában beszél, az teszi teljesen hitelessé szájából a szavakat: „Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot!” (Jn 16,33).
A valódi béke a szív békéje, és ez nehéz körülmények között is lehetséges!

Jézus arról is beszél, hogyan tudjuk az ő békességét befogadni. Mi általában külső segítséget várunk, de ő megmutatja, hol van bennünk belül a kapu, amelyen át az ő békességét beengedhetjük a szívünkbe. Meglepő lehet: „Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek…” (Jn 14,15-16)

Amikor parancsairól beszél, azt könnyen figyelmen kívül hagyjuk, mert kényszernek érezzük. Megfeledkezünk erről:
„Mert az az Isten iránti szeretet, hogy az ő parancsait megtartjuk; az ő parancsai pedig nem nehezek.” (1Jn 5,3)
Kényszerből valóban nem lehet betartani. De ő szeretetről beszél: szeretetből pedig be lehet tartani. Sőt: nem is nehéz, hiszen szeretetből adta, mivel parancsai jók. Nekünk jók. Ránk vigyáz vele, útmutatást ad az élethez. Akkor fogom betartani, ha nem kényszerből, hanem bizalomból fogadom el mindazt, amit mond: ígéreteit és parancsait is.

Tehát: nem azért engedelmeskedem Istennek, mert félek, hogy megbüntet, hanem azért, mert annyira bízom benne, hogy elhiszem, hogy az a jó nekem, amit ő mond!
„Aki szeret engem, az megtartja tanításomat… aki nem szeret, az nem tartja meg” (Jn 14,23.24) Tehát ha nem tartom meg, akkor nem hiszem el neki, amit mond, mert valójában nem bízom benne, aki mondja. Akkor tehát valójában nem is szeretem.

Ezért hív bizalomra: Bízzatok bennem, mert én legyőztem a világot, ezért békességet találtok bennem! (Jn 16,33)

Ez a bizalom a kapu a szívemen! Ha kinyitom, kétszeresen is áldott leszek:
Amikor bizalomból megteszem, amit mond, az jó lesz nekem, hiszen parancsai számomra jót hoznak; és
ha bizalommal viszonyulok Istenhez, akkor áll vele helyre a kapcsolatom, és ekkor tud ő megérinteni, megölelni, szívemig elérni, megvigasztalni és megajándékozni az ő békéjével.

Ezt a békét bizalmam kapujának megnyitásával tudom magamhoz közel engedni.

Jézus a békét adó Vigasztalót egyúttal az Igazság Lelkének is nevezi: „Én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét.” (Jn 14,16)

A békétlenség mindig az igazság sérüléséből keletkezik a világban is, a szívünkben is. A béke feltétele pedig az igazság helyreállása. Ez általános emberi tapasztalat és ez találjuk a kinyilatkoztatásban is. Pl.:
„Az igazságosság békét terem.” (Iz 32,17)
„Csókot vált az igazságosság és a béke.” (Zs 85,11)
„Az igazság gyümölcsét békében vetik el.” (Jak 3,18)

A világban nehezen, összességében pedig soha nem áll helyre az igazság, éppen ezért soha nem lesz teljes béke sem. Jézus örömhíre azonban számunkra az, hogy bennünk, benned viszont valósággá válhat a békesség. Mert Jézus legyőzte a világot, a világban lévő igazságtalanságot és békétlenséget, és mindennek forrását, a bűnt, és mindennek okozóját a sátánt is!

Ezért bátorít: Bízzatok bennem! Bízz bennem! (vö. Jn 16,33)

Ha bízom Istenben, akkor megteszem, amit mond nekem, és befogadom, amit ad nekem: Megteszem, amit mond, és így érvényesül bennem az igazság, hiszen az ő szava igazság (Zs 119,160). Az igazság pedig békét teremt bennem (Iz 32,17). Befogadom, amit ad, és így együttműködöm vele. Ekkor maga a békesség Istene szentel meg engem (vö. 1Tessz 5,23).

A békesség nem a külső körülmények függvénye, hanem az Istennel, Jézussal, a Szentlélekkel való egységem, együttműködésem ajándéka.

Jézus bátorít: „Ne nyugtalankodjék a szívetek és ne csüggedjen!” és ígéretet tesz: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek.” (Jn 14,27) Mindezt Jézus az utolsó vacsorán mondja, szívének teljes békességével, pedig ekkor már ő maga is Júdás árulása és a passió előtt áll. A világban soha nem áll helyre az igazság, és ezért a teljes béke sem, de Jézus örömhíre éppen ez: „Bízzatok, mert legyőztem a világot!”, ezért békességet találtok – bennem! (Jn 16,33)

Jézus azt ígért: elküldi számunk a Vigasztalót, aki által az ő békéjét adja nekünk.

Vigasztaló Szentlelkét, a békesség Lelkét a szívedben lévő bizalom kapuján engedheted be:

+ Nyisd meg szíved kapuját bizalommal Isten Szentlelkének befogadására, hogy eltölthessen vigasztalásával és békéjével!

+ Tartsd is nyitva szíved kapuját bizalommal Isten iránt: engedelmeskedj az ő parancsainak, hiszen bízol benne és szavaiban, és ez igazságot és békét hoz számodra. Tartós békét a szívedben. Nem csak múló élmény lesz számodra a megnyugvás, hanem Isten békéjében élhetsz. Mert bizalommal vagy iránta és az iránt, amit mond neked. Bízol benne, és engedelmeskedsz neki, és ez által maradsz meg tartósan őbenne, a békesség Istenében.

Obo
  • obo