Pepe gratulációja a 20 éves magyarországi iskola számára

Magyarország, ünneplünk! Ünnepeljük a Szent András Evangelizációs Iskola születésének 20. évfordulóját.

Élénken emlékszem mindenre: Botond atyára, irántunk való bizalmára odaadására és támogatására. És ma húsz esztendő elmúltával és hány ország fölé hajlanak ma már az ágai amelyekre mind fészket raknak a madarak! Nagyon-nagyon gratulálok a hűségetekhez, odaadásotokhoz, hogy hittetek ebben a projektben, azonosultatok vele és felszálltatok erre a Firenzébe tartó vonatra! Szeretettel köszöntöm a kezdeményezőket, az igehirdetőket a misszionáriusokat, azokat akik pénzügyi hozzájárulásukat adták és egyáltalán mindenkit ehhez a Firenzébe tartó vonathoz!

De… de legkiváltképpen szeretnék gratulálni Istennek! Mert ő az alkotója ő a főszereplője ennek a húsz esztendőnek. Köszönetet mondok az Atyának irgalmáért, amelyet megtapasztaltunk. Mert tanúi lehettünk irgalmának számtalan más tanúval együtt. És köszöntöm Jézust, Jézust aki a Krisztus, mert ő ugyanaz tegnap ma és mindörökké! Az egyetlen és elegendő Megváltó! Mert ez az általunk hirdetett üzenet: hogy ő meghalt értünk és feltámadt, hogy áldásunkká legyen és ingyenesen nekünk adta a bőségben lévő életet. Gratulálok a Szentléleknek, aki tanúvá tett bennünket hogy erővel parrésziával és dünamisszal hirdessük a megváltásról szóló örömhírt! Hogy örömmel telve hirdessük, nagy örömmel az evangélium örömével, ami mind a Szentlélektől kapott ajándékunk. Így tehát először Istennek gratulálok, de ezt megosztom valamennyiőtökkel, mindegyikőtökkel.

Végül pedig még valamit el akarok mondani nektek: Nem az a legnagyobb öröm, hogy rátaláltunk az elrejtett kincsre. A legnagyobb öröm az, amikor Isten a kezébe vett minket és úgymond arra használt, hogy eszköz legyünk ahhoz, hogy mások ráleljenek az igazgyöngyre és megtalálják az elrejtett kincset. Minden örömök között ez a legnagyobb! És ti megtapasztaltátok ezt! Hiszen ti megtaláltátok, jobban mondva egyszer Jézus megtalált titeket és most ti vagytok az eszköze arra, hogy mások megtalálják az elrejtett kincset. Ti megélitek ezt és tudjátok miről beszélek.

Úgyhogy csak egy dolgot ajánlok figyelmetekbe: Nagyon de nagyon szeressétek Isten Igéjét! Ő legyen a főszereplő az erő az új evangelizációtokban, ahol új evangelizátoroknak kell lennünk, akik újak a szeretetben, újak lelkesedésükben, és így képesek annak a küldetésnek a véghezvitelére, amelyet Isten bízott ránk tisztán csak az ő irgalmából.

Isten nagy áldása legyen rajtatok! Veletek vagyok a kezdetektől, emlékszem, ahogy először Győrbe mentem és emlékszem amikor egyszer nálatok jártam Budapesten. És most innen Mexikóból csatlakozom hozzátok húsz éves jubileumi ünneplésetekhez. Isten nagy áldása legyen rajtatok!

Nagyon szeretlek titeket.

José H. Prado Flores

Fordította: 

Joanovits Róbert Obo

Eredeti megjelenés: 

2015. július
  • Jóbel