Orsival alapokmányozunk

Az elmúlt hét is az Alapokmány körül forgott. Most már tudom, hogy mennyivel lenne kevesebb az ügy, ha Brassai Orsi nem száll volna be a projektbe. Nagyon ügyes, ért a dolgához.

  • Hétfőn hiába fogtam neki a munkának, pihennem kellett.
  • Kedden a gyors ügyeket vettem előre, adminisztráció, szervezés, fordítások, Noé Bárkája. Még később sikerült koordinátort keresni a Boldogok vagytok kurzusra Kati helyett, úgyhogy elkészült annak a meghívója is. Lehet rá jelentkezni!
  • Aztán kedden még nemzetközi tanácsértekezlet is volt, GDL idő szerint 10 órakor (ez nálunk 17 óra kezdettel van). Obo volt a tolmácsom. Nehéz volt, sokszor szakadt meg a vonal. Végül, amit akartunk mondani, inkább leírtuk, Obo lefordította. Ez Obo nélkül nem lett volna.
  • És a hét legnagyobb projektje az Alapokmány volt: kedden már tárgyaltuk Orsival. Telefonos kihangosítással online dokumentum vola módszer. Szerdán késő estig dolgoztunk rajta, közben elkészítettem a tördelési prototípust. Amikor befejeztük, akkor kb. 10 óra munka volt a tördelése a kereszthivatkozások beállításával. Csütörtökre ez megvolt. Három dolog maradt még: a felmentések, az illetékesség és a szervezetábra. A hétvégén ezzel nem tudtunk haladni.

A hétvégén ugyanis először házasságunk történetébe, nem én mentem el szolgálni és Erika vigyázott közben a gyerekekre, hanem fordítva. Erika ment el a Lelkes Tréning aktuális hétvégéjére Blankával én maradtam itthon Dórival és Hannával. A hétvége tehát erről szólt :). Jó volt, bírnám.

Jézus adj erőt, szeretetet, bölcsességet a hétre. Legyen meg az akaratod és terved.

  • Jóbel