Raktár hűvöse...

A mai ima és megbeszélés után, levelekre válaszoltam és néhány telefont elintéztem a testvérekkel. Ezek most elsősorban az Iskolaközösségen belüli kapcsolatok rendezéséről szóltak. Hála Istennek többen felismertük, hogy viszálykodások közepette és ellentétekkel nem lehet hitelesen evangelizálni.

Majd mára két jelentkezővel bővült az András kurzus létszáma, hála Istennek de a tervezett 15 még messze van, sajnos.

Ma fel "dög céduláztam" a raktárban a dobozokat, most már nem csak én tudom, hogy mi, hol található. Aki keresni és olvasni tud, az már meg is  találja az eszközöket. Bevallom, ma jól esett a raktárban lenni és dolgozni, mivel  legalább 10 fokkal van hűvösebb ott, mint itt az irodában. Olyan érzésem volt, mikor visszajöttem, hogy a hűtőből a kazánba léptem volna. Kati izzadt és elgyötört arca fogadott...ez az arc tovább gyötrődött, mivel ma is megnyertük a takarítási projektet. Tudjátok, ebben a Missziós Központban az a jó, hogy mindenki használja de senki nem takarítja. Illetve csak kevesen...no, de vidáman és a nem takarítókért felajánlva, izzadva elvégeztük a munkát. Még örültünk is, hogy tisztaság lett. Köszönöm Jézus, hogy még este készülhetünk a Krisztivel a Korintus kurzusra. Reggel pedig várjuk a Főnököt ! Áldás rátok..

  • tothaniko