Tartozás

Már régen nem jelentkeztem és tartozom felétek egy beszámolóval a Korintus kurzussal kapcsolatban.

Innen a Mátyás Kriszti, Varga Petrocs, Karvas Ágó, Köblös Jocó és én indultunk útnak Hargitafürdőre.

Zenészt illetve koordinátort a helyiektől kértem, spórolás és tanulás címen. Valamint az összes eszköz beszerzését, ami nem volt egyszerű feladat a helyiek számára.

Két meglepetés ért minket, mikor kiértünk, az 1.hogy a koordinátor jelezte, nem tud jönni szolgálni a kurzusra, a másik, hogy az eszközök pont a kurzus kezdetére fognak megérkezni. Így nem tudjuk átnézni, hog meg van-e minden. Hát nem tudtam eldönteni, hogy ez hitben járás a részemről vagy vakmerő bizalom. Mivel nem volt más választásom így bíztam a testvéreimben és hittem Istenbe, hogy minden eszköz meg lesz. Krisztit kértem meg a koordinálásra, és Ő átadott 1 témát a Jocónak. Nehezen indult a kurzus, mi fel készültünk de a részt vevők, kicsit nehezen álltak bele. 1-2 nap után, mikor a kurzusnak már a közösségi jellege kezdett kidomborodni, akkor már véresen komolyan vették a kurzust. Ami pont ennek a Forrás közösségnak volt való, az Ő aktuális problémákra mutatott rá és adott rá, megoldás. Megláttuk, hogy a szétesett makacs, önfejű, akarnok társaság, hogyan vált néppé, Isten népévé. Megláttuk, hogyan értek meg és ismerték be, hogy hol, miben hibáztak és felismerték, hogy változni akarnak, mert ha nem akkor, nem működnek tovább...és ők élni akartak és nem meghalni.

Maga a kurzus nagyon működő és sokat tud adni egy közösségnek, amelyben felütötte a fejét a test betegsége, és meg mutatja, hogyan leszünk Krisztus egészséges teste és levele. 

A dinamika nagyon sokat jelentett a testvérek számára, mint Közösségnek. Sokat formált rajtuk a személyiségükön és a közösségi gondolkodásukon. Új mentalitással mentek haza a közöséggel kapcsolatban.

Majd 1 hétig még ott maradtunk nyaralni a Hargitát másztuk meg Jocó vezetésével. Ezt nagyon élveztem és nagyon jól éreztük magunkat, csak kár, hogy hamar vége lett.

Haza jövet az irodai munkát pótoltam be, munkatársakkal vettem fel a kapcsoaltot és kezdtem begyűjteni a tervezett kurzusokat.

A kaposvári Emmausz kurzust szervezem, szolgáló csapatot állítottam össze. Majd leutaztam Kaposvárra az Udvardy Marciékhoz, az Iskolaközösség találkozóra, valamint a kurzus közvetlen előkészítését végezni.  Marciékat a témára felkészíteni és tervezni a jövőt Kaposváron.

Két másik Emmausz kurzuson való szolgálat vár rám, itt a Fehérvári úton illetve a Dunaharasztin és közbe jött Kerepesen egy újabb Fülöp kurzus. Mind a két helyen már el kezdtünk egy közös együtt működést a plébánia és az Iskola között. Ezek apró lépésben de haladnak.

Közben a Karizmatikus találkozón való részvételünket is szervezem. Keresek lelkes munkatársakat, akik ebben segítetének. Magán a találkozón és előtte való tervezésben, hogyan mutassuk be az Iskolát az érdeklődőknek és valami jó kis játékot is ki lehet találni az imával kapcsolatban.

Most pedig már a Tanácsra készülünk, minden szempontból, én első sorban a háttérszolgálatot végzem.

Hálát adok Istennek, mert Ő jó és sok erőt és türelmet ad. Sok mindent másként lát mint én és tanít meglátni a látását. Légy áldott Úr Jézus.

 

  • tothaniko