A múlt hét egyik célja volt, hogy végre kijöjjek ebből a betegségből. A munka mellett, amennyit ehetett megpróbáltam aludni és pihenni. Nagyjából már jól is vagyok :).
Aminek nagyon örültem, hogy felfedeztem, hogy míg odavoltam a János kurzuson Pepe küldött egy videóüzenetet, hogy a rák eltűnt. Hallelujah! Úgy tűnik, Jézus mégis meggyógyítja a barátait!
Ami elkészült a múlt héten:
- Két iskolaközösség nevet választott, elkészítettem nekik az oklevelet.
- A Drupalokhoz biztonsági frissítés jött ki, és a RH-hez is, fordítottam az új kiadás szövegét.
- Próbáltam kiismerni, hogy mit is jelentene az, hogy az OpenLP első indítás tündérében megjelennének a dalaink. Egyelőre még nincs eredmény. Javítottam néhány helyen az Ászáf énekcsomagot.
- Nagyon tetszik Pepe kis elmélkedése / tanítása Jónás prófétáról. Tündi fordította, nem állhattam meg, hogy ne tegyem ki a weboldalra is.
- Lezártam a János kurzust: fényképek, hanganyag, stb... és elosztottam a következő hétvége tanításait.
- Elkészítettem a havi beszámolómat, a hírlevélbe a beszámolót.
- És nekiálltam a fő projektnek: az Álomlátó József vázlatát tördelni. Elein sokat bosszankodtam az eredeti spanyol vázlat tördelőjének megoldásain, de végül elfogadtam és belenyugodtam. Az eszköz ott volt a kezében, hogy egy profi kiadvány legyen, amin egy-egy módosítás nem töri szét a szedéstükröt, de a megoldások nem lettek sokkal különbek annál ahogy egy titkárnő kezeli a Word-öt. Két napba telt mire átverekedtem rajta magam, de sikerült. Kész a fordítás tördelése is.
- Jóbel blogja
- Hozzászólás regisztráció és belépés után


Friss hozzászólások