A következő másfél hónapban egyhangúak lesznek a beszámolóim nektek: szinte minden hétvégén megyek kurzusra, közte pedig nem sok irodai munkát fogok végezni, csak lezárom az előző kurzust, készítem a teamet a következőre.
Voltaképpen most négy kurzust, négy teamet készítek fel. Ezek mind egyszerre mennek és eléggé zsibog a fejem tőle :). Szóval ez a hetem is már ilyen volt. Hétfőn még javítottam az Álomlátó plakátokon, aztán leadtam a nyomdába az erdélyieknek szánt Új élet plakátokkal együtt. Aztán a résztvevőket vettük fel Tündivel és Katival. Tanításokat beszéltünk Tündivel és Oboval. Tanításaimra készültem, javítottam a vázlatot és a fordítását. János kurzusra készültünk a teammel, én is a saját tanításaimat, eszközök, mellékletek, koordinátori anyagok. Volt a héten is egy egységet érintő ügy, amiben a megoldásában részt vettem igazgatóként. Most csőstül vannak ilyenek is. Ilyenkor szoktak :). Közben szerveztük a szegedi Emmausz kurzust: team, tanítások, hirdetések és meghívások, megbeszélések. A héten kapta meg az iskolaközösségem az oklevelét és az emblémáját, szép ünnep volt. Közben sikerült összeállítani az erdélyi Új élet kurzusra is a teamet: Serbán Andi jön még velünk. Jó, stabil szolgáló csapat lesz így...
Szóval, elég mozgalmas napjaim vannak. Örülök ezeknek. Azt látom, hogy az irodai szolgálat nem fog előrehaladni. Éva már jogosan követeli rajtam a Bandifi új honlapját, de ezeknek most nem sok realitásuk lesz májusig. Az egészségem sem teljes, újra kínoz a nátha.
Hálás vagyok Jézus, hogy velem vagy, bár nem érdemlem. Hála, hogy láthatom ezeket megtörténni!
- Jóbel blogja
- Hozzászólás regisztráció és belépés után


Friss hozzászólások