Pénteken Budapestre utaztam. Néha találkozni is kell. Bár sok mindent megoldunk telefonon, van, amit csak személyesen lehet. Ilyen volt ez a nap, beszélgettünk, meghallgattam. Kaptunk egy fontos segítséget is a szomszédainktól az irodában.
Közben Katinak beütött a krach, kiderült, hogy pályázatot kell leadnia és a határidő: MOST. Tehát az Ábrahám napi cuccok előkészítése rám maradt. Csináltam mindent szépen, de éjjel 2 lett, mire végeztem. Az érdekesség az volt, hogy az Ábrahámmal párhuzamosan a Kar. Megújulás is csinált egy lelkigyakorlatot. Ilyen még nem volt, de nagyon szépen kijöttünk egymással :). Frici jó partner.
Szombaton reggel kezdődött tehát az Ábrahám képzés, elsősorban a budapesti Új Jeruzsálem iskolaközösségnek, de voltak az Új Aratásból is és Csongrádról is. Az analógiára készültünk reggel és az nagyon jól sikerült. Nekem az tetszett ebben az Ábrahám napban, hogy mertek kérdezni, többször leálltunk a témával, mert érdekelte őket a dolog. Ez jó élmény volt. Végül az Új Jeruzsálem csapat estére megduplázódott. Hála Istennek.
Este a nagy hóesésben még hazajutottam. Vigyáztak rám az angyalaim. Félegyházáig együtt utaztam István atyával.
Jézus, te építetted a házat!
- Jóbel blogja
- Hozzászólás regisztráció és belépés után
Friss hozzászólások