Adalbert misszió

Tegnap, azaz hétfőn a fő tevékenység a kurzusok listájának rendbeszedése volt a munkatársak számára. Ha munkatárs vagy, látogass fel a Bandistákra :). Összeszedtem, hogy milyen kurzusai és képzései vannak a magyar iskolának, a nemzetközinek, hogyan mutatjuk most ezt be. Ennek következményeként át kellett rendezzek a Bandistákon és itt a weboldalon is néhány anyagot. Időigényes volt.

A másik fő tevékenység, hogy a Ferentzi házaspárral (most nyáron voltak Pál kurzuson) voltam kinn Üllésen, Adalbert atyánál egy közösségformáló misszión. Ez volt az első alkalom, Isten szeretetéről szólt. Én vezettem a dicsőítést. Isten velünk volt, nagy örömmel jöttem haza, csak elfáradtam.

Szerveztük az Új élet kurzust, a szállást máshogy kell megoldanunk, a ferenceseknél mégsem lesz lehetőség szállásra.

És néhány apróság:

  • Erdélyi ügyek: a szórólapot kérték, hogy szerkeszthessék, de közben megtaláltam a románt is a nemzetközi iskola honlapján.
  • Angéla: megbeszéltük, milyen volt a Timóteus kurzus befejező napja.
  • Obo: újabb Jézus kurzus lesz Velencén, négy szombati napon a tavasszal.
  • Robival egyeztettem: busz indul Szegedről a Nick Vujicic előadásra.

Noha jobb lett volna többet végezni, örülök, hogy ezek sikerültek. Istené az időm.

  • Jóbel