Adventi húzás

Ne haragudjatok barátok, hogy nem írtam nektek, az adventi húzás nekem nem az elcsendesedésről szól :-). A pannonhalmi Band-Ász napok után tartottam néhány alvás napot, majd indult a következő menet:

  • Kedden Budapesten voltam az irodában, hogy tárgyaljunk az iroda jövőjéről. Elég fontos alkalom volt. Együtt kiálljunk magunkért.
  • Tiszaalpáron tartottunk Új élet kurzust a bencés nővéreknél a hétvégén a Noé Bárkájával. Balázs volt az igazgató. Igazán nagy lehetőséget láttunk meg a nővérekben és a pálos atyákban, vagy talán inkább ők az iskolában. A team egyszerűen nagyszerű volt, szeretem a csapatom. Nagy öröm volt ez a kurzus, még ha sok egyéb más teher is voltam rajtam.
  • Közben a Synology fájlszerverünk szinkronizációja leállt, valószínű áramkimaradás okozta fájlsérülésből: a Cloud Station fájlleíró adatbázisa megsérült. Maguk a fájlok megvannak, az előzmények is, csak nem lehet összekötni őket. Végül lementettem az állapotot, leleveleztem a hivatalos támogatói irodával a teendőket és megcsináltam. Most már újra működik. Remélem az fájlelőzmények elvesztése nem fog problémát okozni nekünk. A dolog konklúziójaként vettem az irodának egy szünetmentes tápot.
  • Közben minden energiával az éves szórólapok elkészítésén dolgoztam: A fenntartói klub szórólapot megújítottam Éva elbocsátása kapcsán, elkészült a karácsonyi lap és a 2017-es éves szórólap is. Hétfőn kellett leadni a nyomdába. Ehhez Obo is és én is megfeszítve dolgoztunk sok napon és az utolsó éjszakén át, de az Úr megadta a kreativitást és leadtuk határidőre. Remélem tetszeni is fog.
  • Közben minden szerdán Üllésen voltam Csabival adventi lelkigyakorlatot tartani. Tegnap pedig Zsombón iskolai lelkigyakorlatot Csabival és Mártival. Ez utóbbi egész jól sikerült :-).
  • Kedden ünnepeltük a 10 éves fennállását az irodának Budapesten. Szép ünnepély volt. El kell ismerni, hogy ez az iroda lelhetősége nagyon sokat hozzátett az iskolához, a megítéléséhez. Köszönetet mondtunk érte. És ígéretet is kaptunk, hogy továbbra is fenn fog állni.

Szóval, így néz ki egy evangelizátor adventje nagy vonalakban. „Kösz' jól érzem magam a bőrömben, nem hordom a jókedvemet bőröndben” - ahogy mondja a kedvenc dalszerzőm.

  • Jóbel