Békéscsaba

Szeretem a csapatunkat. Nagyon jó volt velük szolgálni Békéscsabán. Csabi sokat fejlődött, jó tanításokat tartott. Dénes és Míra debütált, és jól csinálták. Miki jelentkezett a csapatba és mások is kilátásban. Húha!

A kurzuson hazamentünk. Etuka végig úgy szólított bennünket, hogy „kisfiam” és valóban igaz volt. Ez a kurzus imában úgy meg volt támogatva, hogy ritkán látni ilyet. A szellemi harc már előre el volt döntve.

A kurzuson zenéltem, egy kicsit tanítottam, segítettem, ahol kellett és a jegyzettel foglalkoztam. Találtam még javítanivaló, kiegészíteni valót. Összeálltak bennem a plakátokkal való feladat. A napokban ezeket be akarom vezetni a jegyzetbe és kiadni.

  • bubu