Bizalom

"Erősségem Istene ő; Istenben van menedékem. Bízzatok benne, népek minden gyülekezete, öntsétek ki előtte szíveteket; Isten a mi menedékünk" Zsolt 62,8-9

A ma reggeli titkársági imában leraktuk Isten elé az András és a József-Barnabás kurzust. Ebből a zsoltárból kiindulva imádkoztunk és ez a két mondat nagyon megragadta a szívem. Kértem Istent, hogy ha az Ő tervében benne van, küldjön munkásokat és aratni valót is, hiszen az a két kurzus stratégiailag fontos az Iskola életében, és már 11 éve nem volt ilyen kurzus Magyarországon.

  • Tovább görgettem a banki ügyet, amit végre ma délre sikerült elintézni! :)
  • Utalások jobbra-balra.
  • Samaj Imola átküldte a nyári csereprogram tervezetét, amiről még egyeztetnem kell.

Minden drágul, a könyvek is. A múlt héten Csiszér Laci hozott könyveket a Marana Tha-ból, és a Pusztán túl (Mózes kurzus könyve) 200 Ft-al megemelkedett. :(

Kinyomtattam az András kurzus jegyzetét, hogy majd a hétvégén elkezdjem "nézegetni".

Bele kell húzni, mert a határidős cucc tényleg határidős! 

 

  • Arm Kati