Karácsony után

Ez a néhány nap hihetetlen gyorsasággal telt el.

Onnan kezdem, hogy megbeszéltük a postázást. Lezártam néhány függő ügyet az önkormányzati pályázattal kapcsolatban. Aztán örömmel konstatáltam, hogy érvényesnek nyilvánították mindkét pályázatunkat a jövő évre. :) Dicsőség Istennek! Előkészítettem a borítékokat, kinyomtattam, hogy amikor hazajövök Kárpátaljáról, csak rakni kelljen.
Így indultunk a "nagyokkal"  ZSolti, Ádám, Julika, Laci, és én. Nagyon izgalmas volt mind az utazás, és a megérkezés is. :D Mindjárt egy dicsőítéssel kezdtünk, tanítás, ima. Nagyon jó volt látni, hogy a templomban jelen van a fiatal korosztály is, és hogy aktívak.
Másnap imádkoztunk a környező falvakért, felmentünk Akli-hegyre, ahonnan át lehetett látni Szatmárnémetibe is, és Magyarországra is.
Mondanom sem kell, szétfagytam... mind a három napon, de így is megérte. A családok, akikkel találkoztunk, mind nagyon odaadóan fogadtak bennünket. Szóval jó tapasztalat volt, hogy most úgy szolgálok Istennek, hogy nem idegeskedem szét magam azon, hogy minden megvan-e, elkészítette, elhozta, odaért, stb... Én tanúságot tettem, vetítettem és énekeltem.

Miután hazaérkeztünk, már várt a postázni való. Péntek délután nekiláttunk és estére végeztük is vele. Nagyon köszönöm a sok segítséget Lulunak, Rebinek és Annának, Görög Bettinek, Mazug Zsoltinak, Sidó Évának és Petinek. Nélkülük nem örülhetnétek a postának. (remélem megkaptátok ;)
Vasárnap lementem Békéscsabára Laciékkal, mert már tök régen nem jártam otthon. Húúú, nagyon jó volt. Sok ismerős és barát akik ott voltak, sőt, bónusz meglepetésként még a bérmakeresztanyámmal is találkoztam. Ő is jól meglepődött, hogy hol dolgozom és mivel foglalkozom. :)
Aztán hétfőn feladtam a sok-sok levelet a postán, ami nem volt egyszerű, de sikerült.

Karácsony után bejöttem, hogy rendet tegyek egy kicsit az irodában, mert a postázás után csak úgy itt maradt minden. Mirci segített.
És most... újra itt.
Kérdezitek, hogy minek? Hát... a pénzügyi dolgokban kell még előkészítenem néhány dolgot, hogy leadhassam a könyvelőnek. És közeledik a tanács is, és a fenntartói nap is, ahol nem árt beszámolni az elmúlt év anyagi dolgairól is. És ezzel munka van.
De sebaj, mert úgy néz ki, hogy 3-án sok magyarral együtt kimegyek Ausburgba a Mehr konferenciára.

Szóval, jövőre veletek ugyanitt.
Köszönöm a sok imádságot, amivel a szolgálatunkat segítettétek. ISten áldása szálljon rátok!
B.Ú.É.K= Bízd Újra Életed Krisztusra!

  • Arm Kati