Na, képzeljétek. Utolsó bejegyzésem után reggelre megkaptuk a hírt, hogy a lengyelek biztosítanak FM transzmiszmitteres tolmácstechnikát, és hozzon magával mindenki mobiltelefont FM rádióval... :) Ilyenkor örüljek vagy búslakodjak, vagy maradtam volna veszteg? Igazából nem tudom mit kell ebből levonnom. Na, majd jól lefényképezek mindent, amit látni fogok. Elvégre a következő ilyen Magyarországon lesz.

Szerdán a méhek után - erről később - a cikkel foglalkoztam: megjött az ihlet, az alapötlet. Obo elkészült Pepe videóüzenetének fordításával, azt tettem rendbe, mentettem le a feliratot, meg a Youtobon tettem rendet a csatornánkban. És este/éjszaka hazautaztunk Siófokról.

Csütörtökön kissé későn kelt a család... Befejeztem a cikket :). Részemről kész, Obo még átnézi, hogy legyen kontroll felettem is. És előbányásztam az itthoni FM rádiós telcsiket.

Pénteken volt a telefonkonferenciánk Titusszal a hogyan továbbról. A nagy meglepetésre gondolok, hogy nincs meg a fedezet a további munkához. Megbeszéltük mit teszünk most, mikorra várható eredmény ebben és milyen forgatókönyvek lehetségesek ezután. Augusztus végén, szeptember elején lesz döntés. Nem vagyunk pánikban, de változások lesznek. De pánikot sem akarunk kelteni: az iskola továbbra is lesz :), titkárság is lesz :), sőt két főállású szolgáló továbbra is van fedezet :). Négyre nincs jelenleg. Most az ima ideje van, hogy mi lesz, mi Isten további terve? Ha olvasod ezt, kérlek te is imádkozz ezért.

És péntektől betegállományba kerültem: szerdán megcsípett egy méh, miközben reggel behoztunk apósom méhészetéből néhány keretet. Nem volt semmi bajom akkor. Méh már csípett meg azelőtt, több is egyszerre, de bajom nem volt belőle. Na, most lett: egy nap múlva. A méh beteg volt és nekem meg csúnyán feldagadt a bokám környéke, nem tudtam lábra állni. A bőrgyógyász orbáncot diagnosztizált a csípés körül, úgyhogy kaptam egy lórugásnyi antibiotikumot. Obo poénkodott velem, hogy „a méh beteg és te kapod az antibiotikumot?” Úgyhogy péntek-szombat nagyrészt az ágyat nyomtam és lógattam a lábam a magasba, hogy a duzzanat csökkenjen. És persze lábra álltam, amikor muszáj volt. Most már egész nap lábra tudok állni, de a bokám még csúnyább, mint volt pénteken a dokinál. Remélem, hamar elmúlik, mert most már itt az orrom előtt Lengyelország.