A hét második felében szülőföldemen evangelizáltam az ottani egyházmegyei evangelizációs csapat részeként. Lacival utaztam, Ildikó volt a főnök, Mari volt vele, Zsolti nem jött Heni miatt, Zoli érkezett egy nappal később, Veronika pénteken. A helyiek közül Vince testvért még gyermekkoromból ismertem, János atyára is emlékeztem a coenaculumokról. Szóval, otthon éreztem magam. Igehirdetés tartottam templomban, tanúságtételt, iskolákban alsósoknak és felsősöknek, plébánián elsőáldozásra készülődőknek, és persze mindig Laci mellett vokáloztam (pedig nem vagyok sem lány, sem szép :), és a szombat délutáni TŰZ evangelizációt és misét koordináltam. Aztán a jezsuita templom zarándokai hazahoztak szombat este. Mari egyszer interjút készített a helyi Mária Rádiónak velem, a végén rájöttem, hogy ez élő adás volt :). Szóval egy csomó jó evangelizációs élmény ért és külön élmény Erzsi kosztján élni néhány napot :).

Csak vasárnap jöttem rá, hogy mennyire elfáradtam. A misszió ideje alatt állandóan történt valami, ki volt centizve az időnk, nem vettem észre, hogy mekkora megterheléssel csináljuk. Amíg oda voltam, addig anyósom-apósom vigyázott a családomra. Vasárnap Era kérte, hogy rakjuk össze az új műanyag plakátok tartóját. 1 méter a hossza. Így néz ki: