Egy konferencia a kérügmáért

Megérte az elmúlt hét fáradalma!

Az erdélyi kiruccanás után már vasárnap neki kellett kezdeni a következő hétnek. Hétfőn gyors tűzoltás következett, a legfontosabb feladatok élsimítása: szolgálati napló és blog, BandÁsz napos képek, Carlos anyagainak elküldése, feladatok felmérése, rendrakás fejben és manuálisan :), a triptichon módosítása, ajánlatkérések, a szórólap megrendelése csütörtökre.

És este végre elkezdhettem az aznapi feladatot: Titusz atyának megírni a pénteki beszédét a konferenciára. El is készültem vele szerda délre. Jó feladat volt, élveztem is, akkor is ha én tanító vagyok, nem író :). Ezen sokat derültem. Szerdán délután találkoztam vele, megbeszéltük a témáját, majd nekiláttam elkészülni a prezentációt hozzá. Másnap délutánra készen is volt. Kevés alvással, sok munkával.

Csütörtökön délután nekifogtam a saját műhelyem előkészítésének, amit Lacival mondtunk el a Pál kurzusról. Készültem a szervezési feladatokkal, aztán megtankoltam, felvettem Endrét, elmentünk a nyomdába 6-ra, megkaptuk a szórólapokat a kerítésen keresztül (nyomda irodája már zárva volt, csak a nyomdászok voltak már benn, akkor fejezték be a vágást). Ennyi a 3000 db hajtogatás nélkül:

Aztán felutaztunk vele Budapestre. Lacival befejeztük a készülést, megírtam hozzá a vázlatot, fényképeket és videókat gyűjtöttem hozzá. Elkészítettem a konferencia műhelyeinek vázlatát, elkészítettem a kitűzőt a bejelentkezett 85 testvérnek (aztán még a konferencián még 20-t nyomtattunk) és egy kicsit aludtam.

Reggel 6-kor keltünk, Lacival bepakoltunk és 8-ra már Máriabesnyőn voltunk Katival együtt. 9-kor kezdődött a fogadás, amit Kati vezetett, úgyhogy belehúztunk, hogy készek legyünk. Megérkezett Titusz is, én vele foglalkoztam, hogy kész legyen az előadásával...

A konferencia misével kezdődött, Udvardy György püspök atya vezette 10 pap egy diakónus társaságában. A diakónus a Kunszabó Zoli volt :), én meg ministráltam... Aztán megvolt Titusz előadása, eljátszottuk a kis jelenetünk a postásról (Lacival, Katival és Zolival), jó volt. A többi előadás is klassz volt. Műhelyeink voltak a Fülöp kurzusról (Kati és Zsolt vezette) és a Pál kurzusról kétszer. Egyébként pedig részt vettünk a konferencián. Nagyon jó tapasztalat volt: a kérügma sokakat érdekelt!

A konferenciának szombat este lett vége, egy gyors értékelő és előkészítő megbeszélés volt a végén, pakoltunk és utaztunk haza. Még aznap én is hazaértem Szegedre. Cs. Laci szavaival élve: „Isten történelmet írt ezzel a konferenciával”! Megérte minden fáradtság.

  • Jóbel