Egy a sok közül

A hétvégén a tanácsülésen Obot választotta a tanács utódomul. Egyrészt annak örülök, hogy akit neveltem erre a szolgálatra, abban a tanács is bízik, másrészt annak, hogy amit a programja központi elemének tett meg, az nekem gyengeségem volt és így valóban jöhet utánam egy korszakos váltás. Azt is jó volt megélni, hogy ezt a programot én is akkor láttam először, amikor a többiek, nem ellenőriztem, nem adtam hozzá tanácsot, ez az ő programja, Obo nem az én bábom, hanem önálló vezető. Ilyennek álmodtam meg ezt.

A dolog még nem hivatalos, még kell Pepe megerősítése, de ő most nemzetközi konferenciázik, várnunk kell.

A tanács után tartottam néhány nap pihenőt. És most kezdem a munkát úgy, hogy már nincs titulusom, csak egy vagyok a többi munkatárs közül az iskolában. :-) Egyelőre még kialakulatlan minden, hogyan lesz ezután. Majd írok itt a blogon. Többet mint eddig.

  • bubu