Fülöp után

A hétvége elég eseménydúsan telt. Péntek reggel indult a Fülöpös bevásárlási láz, irány a piac aztán az Auchan. Délután pedig a helyszíni előkészületek, team, ééééésss kezdés.

A Fülöp jól sikerült, a résztvevők sajnálták, hogy vége. Volt aki az iskolabemutató után azt mondta, hogy minden kurzusra el akar jönni, mert ez annyira jó. :) Dicsőség Istennek!
Örültem, hogy a frissen elkötelezettek közül négyen is benne voltak a népes (14 fős) szolgáló csapatban. Nagyon ügyes volt Szonja és Bence is, akik ide szánták a hétvégéjüket és először tartották az Atya szeretete és a Szentlélek témát.
Vasárnap este 7-kor hazaértem, ettem és bedőltem az ágyamba. Reggel 7-kor ébredtem először. :) azután még nap közben többször elaludtam, de este 7-re mentem a Shalom közösségbe, hogy a karizmákról tanítsak és imádkozzunk.
 Nagyon jó volt, régen találkoztam a lányokkal. Megmutatták az új lakást, ahová költöztek. Még mindig felújítás alatt van, de nyárra már teljesen kész lesz. Nagyon hangulatos, szuper.
Kedden itt volt a könyvelő, vele dolgozgattunk, egyeztettünk.
Hála neked Jézus, mert te gondot viselsz rólam.

  • Arm Kati