Két könnyed nap az irodában

Vége van a szolgálatnak, két nap irodai nap következett, ezután pedig már a szolgálatok jönnek majd. Na ez sikerül két nap alatt:

  • Üllésen elkezdtük/folytattuk a közösségi missziót Adalbert atyánál: hétfőn még frissítettem a projektet, Mara és Orsi is beszáll egy-egy tanítással, felkészültem az esti témára, összeállítottam a tanítás vázlatát, majd este elmentünk Üllésre az alkalomra: tanítottam, majd a házas csoportot vezettem.
  • Eldőlt az Üdvtöri: lesz kurzus, de Laci nélkül. Laci helyét Zozó veszi át.
  • Jelentkezőket kezeltem. Pomázra egész szépen jelentkeznek.
  • Frissítettem Drupal modulokat: mollom, views, colorbox - csak gyorsan.
  • Sikerült végre tisztázni, hogy a találkozóra szerdán a Várba kell mennünk.
  • Megállapodtunk a lányokkal (Orsi, Mara, Idli) az Új Élet Krisztusban témáiról. Megrendeltem a faművestől a kereszteket. Kapok két ichtüszt is, és jó hír hogy tud nagy tételben is szállítani. Így jóval olcsóbb, hogy közvetlenül veszem. Feltöltöttem a készüléshez az előző hangfelvételeket.
  • Összefoglaltam a Dexter utazási ügyét a tanácsnak. Sokan morfondíroztam rajta. Közben írt is, hogy próbálkozik jegyet venni, ha talál olcsóbbat megveszi, ha nem, akkor mi vegyük meg.
  • A székesfehérvári András kurzus ügye nem jól alakul, Judit nem tud beszállni. Nem tudtam Kornélt és Obót megnyugtatni.
  • Elkészítettem egy beszámolót az iskolaközösség-vezetők napjáról. Munkatársak, olvashatjátok a Bandistákon. A vezetőknek külön el is küldtem. Azon vezetőktől, akik nem voltak szombaton, adategyeztetésre elküldtem az iskolaközösségük névsorát. Újra kellett csinálnom táblázatba, de gyorsan megoldottam. A csatolmányos Tunderbird Mail Merge viszont nehezen ment.
  • Katinak segítettem kiszámolni Erával, hogy mennyi is az annyi: a kötelező minimálbér emelés. Aztán pedig a fenntartói hírlevél szövegezésébe segítettem be Katinak. Már csak az adattáblázatot kell beillessze és kész.
  • Átnéztem a régi projektek és feladatok listát, szanáltam, takarítottam, terveztem, összegyűjtöttem a feladatokat. Ez a szokásos irodai szakasz lezárása. Befejeztem a hétvégéig.
  • ÉS készültem a hétvégi Üdvtöri kurzusra.

Ez most jól esett, Jézus. Várom már a holnapot és a hétvégét! Holnap adjuk be a működési engedély és a missio canonica kérelmet a prímási palotában!

  • Jóbel