Kreatív dömping

Péntek:

Megkaptam Tündétől a csanaki kurzusok árait, úgyhogy befejeztem a közös szórólapot. Tündi is kifogásolta a nyitó lapot rajta, Katinak volt ötlete, hogy mit csináljak vele. Kati lekorrektúrázta. Úgyhogy kész lesz a nyári kurzusok szórólapja.

Mikesy Andristól kaptam egy kurzusbejelentőt. Most tartanak Fülöp kurzust Válon.

Aztán pedig nekiláttam a Pünkösd, Mózes, Apolló, Pál kurzusok feltételére a kurzusra. Elkészítettem mindegyikhez a reklámcsíkokat. Most kifejezetten élvezte, gyorsan jöttek az ötletek. :). Remélem nektek is tetszenek.

Serbán Attila keresett fel, hogy szüksége lenne egy igazolásra, hogy a pécsi Emmausz kurzus katolikus program volt. Hát, ilyen se volt még. Szóval iratokat szkenneltem és igazolást írtam.

Felkeresett egy győri egyházmegyés pap, hogy szeretné felhasználni egyik rajzunkat. Nem az első, aki felhasználja, de ő az első, aki kérte. Meg is kapta a hozzájárulásom.

Este közi volt. Erőm elfogyott a végére. De nagy hajtás volt a nap, elégedett voltam.

  • Jóbel