Nem tudok bezárkózni

Jézus gyakran elvonult a pusztába imádkozni. Most nekem dolgozni is a pusztába kellene volnulnom, hogy írjam az Új élet Krisztusban kurzus adaptációs vázlatát, de nem tudok: nincs titkárom, aki közben átvenné az ügyek intézését. A hetem kb. így nézett ki:

  • A keddről már írtam.
  • Szerdán elkészítettem a tanácsülés tervezetét, a meghívót, elküldtem a meghívót. Éva római beszámolóját feltettem a Bandistákra. Arnolddal beszéltem több, mint egy órát a János kurzusról, mert néhány nap múlva kezdik. A feléig jutottunk el. Történt egy visszaélés az Emmausz kurzusunk plakátjának képével, ebben jártam el, de amint látom még mindig eredménytelenül. Orsival készítettük elő a hétvégi Noé Bárkája lelki napot. És kb. 10 órát tudtam dolgozni az Új élet Kr. kurzus bevezető témáján és a vázlat első oldalain.
  • Csütörtökön a miskolci Fülöp kurzus meghívóját tettem fel a weboldalra és a Jézus kurzusnak készítettem ajánlót és raktam fel a weboldalra. Orsival kidolgoztuk a hétvégi lelki nap pontos menetét, felkértük a felelősöket. Brassai Orsival beszéltem jó sokat az Alapokmány módosító javaslatairól. Katival volt megbeszélésem. Majd este közös közi volt, tanítottam. Majd egy belső munkatársi zűrt igyekeztem megvizsgálni. A vázlathoz hozzá sem jutottam.
  • Pénteken utána jártam ennek a munkatársi zűrnek. Elkészítettem a János kurzus ajánlót és a kurzus meghirdetését a weboldalon. Volt néhány apró lezárható ügy. Arnolddal volt egy másfél órás újabb Skype-os megbeszélésünk a János kurzusról, majd elkészítettem, elküldtem amire még szüksége volt. Az Énekfüzetben találtam hibát, kifelejtettük a János kurzus egyik énekét :). És elkészült az Új élet Krisztusban kurzus első témája is.
  • Szombaton volt a Noé Bárkájának a lelki napja: egy gyakorlatilag csapatépítést jelentett. Örömünk 3 régi munkatárs visszatérése. Este még Lackót és Anikót hívtam vissza.
  • Vasárnap: elrendeztem a János kurzus egyik mellékletét, amit Arnoldnak készítettem. A Kornéliusz képeket learchiváltam, Valkai Ildikó fog velük dolgozni. Énekfüzetbe elkészítettem a kihagyott dalt (mellékelve csak az utolsó oldal). Most még leadminisztrálom a tegnapi elköteleződéseket és nekilátok a következő témának a vázlatban. Estére szeretném a Bűn témát készen látni.
  • Jóbel